Varázslat a gyereknek: az érintőkártyás tömegközlekedés

Szeptember végén Londonban jártam. Mivel egy ideje elkerültem a brit fővárost, mindig meglep a fejlődés, változás. Ami elsőre szembetűnik, az a tömegközlekedés – pár éve még sci-fi volt, hogy érintős kártya, azaz elektronikus jegy nélkül egyszerűen fel se szállhatsz a buszra.

Szeretek a kora reggeli járattal odaérkezni, így viszont azonnal tanúja lehetek, milyen, ha megindul egy nagyjából 8 milliós város. Ha azt hiszed, Budapesten sietnek reggel, akkor nézd csak meg a londoniakat, akik kifejlesztettek egy egészen sajátos, 21. századi mozgást, amikor az ember irtózatos sebességgel, másokat kerülgetve nyargal előre, miközben fel sem néz a telefonjából.

Általában nem híreket olvasnak vagy zenét hallgatnak. Ez egy ilyen méretű és sebességű, vágtató tömegben nagyjából életveszélyes is lenne. Hanem a reggeli menetrendeket, aktuális változásokat böngészik. Londonban már 2013-ban a mi BKK Futárunkhoz hasonló alkalmazások segítségével még azt is meg bírták állapítani, az elővárosi vonat a pályaudvar melyik vágányáról indul. Anélkül, hogy a hagyományos kijelzőtáblára akár egy pillantást vetettek volna.

A város közlekedésének szervezői tisztában vannak azzal, hogy ekkora tömegnek mit kell adni: mint a régi viccben a gyomorrontásos vízilónak, utat. Minden kapun, ellenőrzőponton gyors áthaladást kell biztosítani, miközben lehetőleg el kell torlaszolni a potyázók útját. És hatékonyan figyelni, vannak-e gyanús elemek a békésen munkába, iskolába sietők közt.

Drága, de jó

A londoni tömegközlekedési rendszert sokan szidják a tényleg hajmeresztő árszínvonal miatt, viszont tény, ki van találva rendesen. Hihetetlen sűrűséggel követik egymást a buszok, metrók, vonatok, amiről igyekeznek állandó tájékoztatást adni – hiszen ilyen méretekben mindig fel kell készülni valami váratlan eseményre is. Az elektronika és az automatizálás nagy segítség, a minden forgalmas állomáson jelen lévő emberi segítők mellett. Az elektronika legújabb csodafegyvere az „érintős” technika, ami mindennél gyorsabb áthaladást biztosít a tömegnek, hiába hogy a metró kapui minden ember előtt-után egyenként zárnak.

Szóval, a londoni belvárost teljes mértékben elfoglalta a Paypass. Már nem szükséges beszerezni az első lépésként bevezetett Oyster Cardot, amire elektronikusan tölthetünk pénzt tömegközlekedésre. A rendszer közvetlenül fogadja el a nagyobb kártyakibocsátók Paypass kártyáit is, az egy-két napra odautazók nagy örömére. Némileg finnyás azért: kollégám betéti kártyáját sértődötten visszadobta, míg az én hitelkártyám csak csippanással jelezte, minden rendben, mehetek metrózni.

Őszintén szólva nem egészen értettem meg, hogy működik a rendszer, és némi lutri volt abban is, végül miféle költségeket fog felszámolni. Használni viszont hihetetlenül egyszerű volt: odaérintettem a kártyát befelé, majd ugyanúgy kifelé is. Valamilyen algoritmus pedig a nap végén számolt és kalkulált, összesen mennyit költöttem. Ugyanis van napi felső limit, még ha egész nap metróznék is körbe-körbe. Paypass vagy Oyster kártya nélkül erősen büntet a rendszer: lehet még kapni a hagyományos automatákból papírjegyet is, amik viszont gonoszul kétszer annyiba (igen, kétszer annyiba!) kerülnek, mint az elektronikus verzió. A papír alapú napijegynek is alaposan megugrott az ára a múltkori ittlétem óta.

Készpénzzel nem foglalkoznak

A buszon már nincs alternatíva: míg korábban vígan kotorászhattam a sofőrnek az öt/tíz/húsz pennyket is (a sebességen nem rontott sokat, a londoni buszok nem arról híresek), most már valami másra kell elköltenem őket. Buszra szállni ugyanis ma már szigorúan kártyával lehet, ami lehet Paypass, Oyster vagy valamilyen „bérlet”. Készpénzt nem kezelnek a sofőrök, tehát aki buszozni akar, annál bizony legyen elektronikus olvasásra alkalmas „villámpénztárca”.

A reptérről a belvárosba tartó vonatra is teljesen automatizáltan érdemes jegyet venni. Már Budapesten foglaltam, magát a jegyet (ezúttal papíron) viszont egy automatából vehettem át, miután megadtam a vásárláskor kapott kódot, és odaérintettem a hitelkártyámat, amivel vásároltam. Nincs többé „pénztári záróra után érkeztem az állomásra” típusú kifogás a kalauzoknak. Bár abban jó magyar beidegződés szerint csak reménykedhetem, hogy az automata mindig kifogástalanul működik.

A még mindig papír alapon működő (bár némi javulást mutató) magyar bürokrácia persze nehezem fogadja el a készpénzmentes, papírmentes szép új világot, amivel Londonban vagy Stockholmban találkozunk. A „csippantós” rendszer nem ad áfás számlát, hiába hivatalos az utunk, a könyvelő csak hümmög, mivel a bankszámlakivonaton kívül mást nemigen tudok mutatni. A gyerekek viszont szerintem pont olyan „varázslatnak” fogják látni, mint a korábbi „jegybeszippantós” technikát: odaérintek, csippantok, kapu kinyílik. Már majdnem varázspálca.