Okosórát vagy okostelefont a gyereknek? - Mikor? Kinek? Milyet?

Okosórát vagy okostelefont a gyereknek? - Mikor? Kinek? Milyet?

Myreille | Olvasási idő: 5 perc
Myreille
42 éves
2 gyerek édesanyja

Lassan túl vagyunk az iskolakezdéssel járó könnyebb döntéseken. Megvettük a füzetet, be is csomagoltuk, a tolltartóban kihegyezve sorakoznak a ceruzák, a radír is új. Az évnyitóra kimostuk a fehér inget, viszont a cipő, ami az évzárón pár hete még jó volt, most már kicsi és a nadrág is bokalengető. (Mikor nőtt ez a gyerek ekkorát?) De a dolgok neheze még csak most jön: összeszervezni és kilogisztikázni, hogy a tanórákon kívül milyen különóra, sport és miegyéb fér bele a gyerek órarendjébe, és oda ki viszi a gyereket, ki megy érte és ki megy a másik gyerekért. Vagy a nagyobbik már mehet egyedül? Esetleg a kisebbik is már akkora, hogy rövidebb távon önállóan is közlekedhet? Persze, mindegyik gyerek éppen megfelelőnek találja a szeptemberi iskolakezdést, hogy saját okostelefon mellett érveljen: bármikor fel tudna hívni minket, ha úgy alakul. Értjük az érveiket, de bizonytalanok vagyunk, sőt lehet, hogy a kisebbiknek erre a célra elég lenne egy okosóra is?

Csak menőség vagy tényleg szükséges?

Mielőtt öntudatos felnőttekké váltunk, mindannyian voltunk elismerésre, főleg osztálytársaink elismerésére és csodálatára vágyó gyerekek. A mi időnkben már az is menőnek számított, aki az iskolai szabályzatot megszegve köpeny nélkül jelent meg az iskolában, de az igazán menők kvarcjátékkal vagy számológépes kvarcórával kezdték az évet. A jelenség - és ilyen szempontból a gyereklét - nem sokat változott, csak most okoskütyüre és számítógépre vágynak a kölykök.

Szerencsére mi se most jöttünk a falvédőről, így a „Tanuláshoz kell!”, a „Mindenkinek ez van!”, a „Tanár bácsi mondta, hogy erre szükség van!” érvekre immunisak vagyunk. A menőségi versenybe se szállunk be. Ám akármennyire is szeretnénk kitolni vagy késleltetni, egyszer eljön az a pillanat, hogy a gyerekünk elkezd önállóan közlekedni, mi meg a nyugalom álarca mögött görcsösen számolgatjuk, tippelgetjük éppen merre járt. Mikor fog megérkezni.

Én már kapartam a küszöböt szálkásra, mert a fiam annyira belefeledkezett az ebéd utáni fogócskázásba az osztálytársakkal, hogy elfelejtett elindulni, pedig itthon vártam, vagy tett egy kisebb kitérőt, hogy pipacsot hozzon nekem, és hirtelen azt se tudtam, merre keressen és mire végigtelefonáltam mindenkit, nem csak én, de a tanári kar is sík ideg volt. Szerencsére ekkor hazaért és újra telefonálhattam végig mindenkit. És még mielőtt bárki felvetné, igen, többször átbeszéltük vele, hogy óra után egyenesen hazajön, ám nem tűnt számára olyan nagy kitérőnek a pipacsmező és csak nekem akart örömet okozni. De az is előfordult már, hogy akkora dugóba kerültünk, hogy senki nem volt itthon, amikor hazaért, és ekkor a megbeszéltek szerint visszament az iskolába. De mennyivel egyszerűbb lett volna az életem, ha tudom, hogy merre jár, pár perc és itthon van. Vagy fel tudom hívni, hogy várjon az ajtóban, 5 perc és otthon vagyunk. 

Éljünk a digitális világ előnyeivel!

„Régen vezetékes telefon se volt, nem hogy okos, mégis minden rendben volt, mindent megoldottunk!” – hangzik el gyakran, ha a gyerekek és az okoskütyük a téma. Persze, mindig abból főzünk, ami van. Akkor azt a helyzetet kellett megoldani, most mások a körülmények és a lehetőségek, élhetünk velük. A hűtőt se dobom ki azért, mert a nagyanyámnak nem volt.

Tehát ha eldöntöttük, hogy a gyerekünknek kommunikációra alkalmas eszközzel vértezzük fel, mert így nagyobb biztonságban érezzük és nyugodtabbak vagyunk, akkor is több lehetőség közül választhatunk. Adhatunk neki nyomógombos, régi telefont, ahogy sokan javasolják. Azzal biztos, hogy nem fog menőzni. De abban is biztosak lehetünk, hogy a táskája mélyére rejti, lenémítva. Ennél jobb (és okosabb) megoldás az okosóra, amely elsődleges funkciói alapján úgy működik, mint egy óra (mutatja az időt), ám a gyerek képes hívást indítani és fogadni előre meghatározott telefonszámokról, és üzenetet is fogadhat és hangüzenetet is küldhet.Tehát tarthatjuk vele a kapcsolatot bármikor. (Persze, tanítási idő alatt ne keressük a gyereket, főleg ne azért, hogy hova tette a kutya pórázát vagy miért van ekkora kupi a szobájában.)

Az okosóra rendelkezik helymeghatározó funkcióval is – tehát körtelefonok nélkül is megtudhatjuk, hogy hol tart a hazafelé vezető úton, a suliból eljutott a különórára vagy éppen merre járnak a kirándulás során.

Okosóra vagy okostelefon?

Bizonyos életkor felett és élethelyzetben azonban az okosóra helyett már indokolt az okostelefon. Felsős vagy gimis gyerekek nem csak a családdal szeretnék tartani a kapcsolatot, hanem az osztálytársakkal is zárt csoportokban és a közlekedéshez is szükségük van online adatokra. Ők az okostelefonjukon hallgatnak zenét és néznek videókat, elég összeszedettek, hogy ne hagyják el és vigyázzanak a telefonjukra, és persze ők azok, akik nem csak azt mondják, hogy szeretnének egy telefont, hanem pontosan meg is mondják, hogy milyet.

Ám ahogy a közlekedés szabályait is folyamatosan tanítjuk nekik, az okosóra és az okostelefon használatának kereteit és szabályait is meg kell tanítanunk a gyerekeinknek. Beszélgetni kell velük a képfeltöltésről, kommentelésről, az okos és a biztonságos okostelefon használatról, de még az illemszabályokról is. Nekünk szülőknek a felelősségünk, hogy milyen lehetőségeket és eszközöket adunk a kezükbe, ám a gyerekeinknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy ezeknek az eszközöknek a használatához milyen érettség és felelősségtudat szükséges. Újszülött koruktól fejlettségük és az igények szerint alakítjuk a hozzátáplálást, az iskoláztatást, a saját okosóráról és a saját okostelefonról is ezek alapján tudunk dönteni.

 

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai