Miért szeretik a gyerekek az okosórát?

Miért szeretik a gyerekek az okosórát?

Myreille | 2018.12.11 | Olvasási idő: 3 perc
Myreille
42 éves
2 gyerek édesanyja

Négy szülőt kérdeztünk arról, hogy milyen tapasztalataik vannak a Kid Gyerekórával és hogyan használja a gyerekük. Azon nem lepődtünk meg, hogy a Kid Gyerekóra szülői szemmel tökéletes választás, ha mobilt még nem akarunk adni a gyerekünknek, de szeretnénk, ha bármikor elérhetne minket és mi is őt, az viszont minden várakozásunkat felülmúlta, hogy a gyerekek számára milyen „menőség”, hogy egy órával telefonálni is lehet.

Mobil helyett okosóra

Nagyon örült, amikor megkapta az órát, és azóta is lelkesen használja. Szereti, hogy bármikor jelezhet nekünk, kapcsolatba tud velünk lépni, amikor csak akar – mondja a 9 éves Szilvi apukája. – Ráadásul nagyon menőnek érzi, hogy egy karórán keresztül tud telefonálni. Korábban a telefonokkal gondunk volt - leejtette, ellopták – most mindig rajta van az óra és bármikor elérhetjük egymást.  

Az okosóra használata a szabadidőben fontosabb, mint az iskolában

Jázmin nagyon boldog volt, hogy egyetlen készülékben van egy saját órája és egy saját telefonja – meséli a 9 éves kislány apukája. - Aznap fel is hívta vele a család minden tagját. Ha megyünk, valamerre sokszor rajta van a kezén, viszont az iskolában nem tudja használni, mert ott minden kütyü(szerűség) egységesen tiltott. Persze, ez nem is baj, legalább önfeledten tanulnak és játszanak. Ám, ha vidéken vagyunk és elmennek valamerre játszani, vagy ha Budapesten elmegy valamilyen foglalkozásra, akkor nála van az óra, tud üzenni és mi is látjuk, hol van. Az óra minden funkcióját ismeri (telefon, hangüzenet, nyomkövető stb.) és amelyek számára elérhetőek, használja is. Nagyon menőnek tarja, hogy az órájával kihangosítva tud telefonálni, és a szülinapján valamint a névnapján a saját óráján hívják a családtagok.

Mielőtt indulsz! Sapka, sál, óra!

Az okosóra nálunk nem meglepetés volt, hanem a gyerek szeretett volna, ahogy ő nevezi, egy smartwatch-ot – meséli a 8 éves Vilmos anyukája. – Naponta rákérdezett, hogy mikor kaphatja meg, és a várakozás lázában égett. Éppen ezért szerettem volna megajándékozni eggyel, még akkor is, ha jelenleg önállóan nem közlekedik a városban. Hatalmas volt az öröme és azonnal felpróbálta. Másnap az iskolába is elvitte és rettentő büszke volt arra, hogy neki ilyen különleges kütyüje van. Szünetben az iskolaudvarról felhívott, köré gyűltek a barátai és mindenki belecsicsergett a beszélgetésbe. Ámulatba ejtette őket, hogy az órával telefonálni lehet. Néhány héttel később, amikor az újdonság varázsa kicsit megkopott, a lelkesedése is csökkent, így nekem kell reggelente emlékeztetnem, hogy „sapka, sál, óra”. Persze, az is megesett már velünk, hogy éppen aznap felejtette otthon az órát, amikor én nem csak késésben voltam, de még kerékbilincs is várt az autón. Akkor nagyon jó lett volna, ha rajta van a Kid Gyerekóra és fel tudom hívni. Végül megoldottuk a helyzetet, az osztálytárs nagyija hazavitte a gyermeket, ám azóta még egyértelműbb, hogy az óra felcsatolás nem maradhat ki a reggeli rutinból.

Az órájáról hívja a nagyit

Még csak négy éves, ezért nem használhatja mindig, csak akkor csatolhatja fel, ha otthon vagyunk, vagy ha a nagyiékkal megy el valahova – mondja Dániel apukája. – Nagyon tetszik neki az óra és ügyesen kezeli. Már nem az én telefonomról beszélget percekig a nagyiékkal, hanem az órájáról hívja őket. Ezt én kicsit se bánom, a kontroll, hogy csak azokat a számokat tudja hívni, amelyeket megadtam az appban, biztonságot ad. Mégis a hangüzenet küldés a kedvenc funkciónk. Néha előfordul, hogy később érek haza a munkából, mint ő az oviból. Látom, mikor kapcsolja be az órát, és ilyenkor az első dolga üzenni nekem, hogy mikor érek haza. Én pedig visszaüzenek és tudom, hogy boldogan hallgatja a válaszom.

 

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai