A mi időnkben a telefonálás is más volt

Akár a balatoni nyaralásról van szó, akár a népszerű gyerekdalok közös hallgatásáról, gyermekeink nevelése közben óhatatlanul visszanyúlunk a múltba, hogy megosszuk velük azokat a kedves időtöltéseket, amik örömet adtak nekünk. Ám az elmúlt húsz évben annyit változott a kultúra és a technológia, hogy a mai gyerekek egészen máshogyan állnak hozzá a dolgokhoz. Nézzük, mik azok a dolgok, amiket máshogy élnek meg a mi gyerekeink.

Vezetékes telefon – mobiltelefon

Amikor gyerek voltam (a hetvenes-nyolcvanas években), ha rokonokkal vagy barátokkal akartunk találkozni, akkor mindent előre meg kellett tervezni. Ha például a kiválasztott játszótárs családja olyan szerencsés volt, hogy volt vezetékes telefonjuk, fel kellett őket hívni (természetesen csak este, amikor mindenki otthon volt, de nem túl későn), és meg kellett beszélni mindent előre. Mert abban a pillanatban, hogy kitették a lábukat a lakásból, elérhetetlenek voltak. Ha nyár volt és nyaralójuk volt, akkor viszlát szeptemberben. Nem maradt más, mint kimenni a játszóra és várni, hogy megjelenjen valaki. Ha előre megbeszéltünk egy találkát, és az illető nem jelent meg az adott időben, akkor csak a várakozás maradt és a reménykedés, hogy mi jól emlékeztünk. Egyszer fél napot vártam a lépcsőházban egy barátra, aki azt mondta, aznap felugrik.

A mobiltelefonok megjelenésével minden leegyszerűsödött. Pofonegyszerűen megbeszélhet egy későbbi uzsonnázást a város két strandján napozó két család. A bizonytalanság eltűnt, mindig minden azonnal kiderül, mindenki akármikor elérhető, bárhol is van.

Televízió – iTunes, YouTube, Netflix

Hatodikban egyszer lógtam az iskolából egy szerdán: makkegészségesen otthon maradtam. Hogy miért tettem ilyen szörnyűséget? Mert vasárnap délután a tévében láttam egy klasszikus, régi filmet, ami nagyon megfogott. Szerdán délelőtt ismételték meg. Mivel nem volt még sem videólejátszó, sem DVD, sem Netflix, sem iTunes, tudtam, hogy ha erről az ismétlésről lemaradok, talán soha az életben nem látom még egyszer azt a filmet. Így otthon maradtam és megnéztem. Azon a sokat látott, kis képernyős, fekete-fehér tévén.

Ez a felvételek készítésére alkalmas lejátszók megjelenésével később, a nyolcvanas évek közepén valamelyest megváltozott, de még nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberek tényleg azt nézhessék, amit akarnak, akkor, amikor akarták.  „Megmutatom, mi volt a kedvenc mesém a te korodban!” mondom a  gyereknek, és két perc múlva már együtt nézzük. Akár százszor is.

Kazettás magnó – iTunes

Emlékszel arra, amikor a magnós rádió előtt ültél órákat a „felvétel” gombra helyezett ujjal, abban reménykedve, hogy a kedvenc számodat fogják játszani? Azután lemaradtál a szám első másodperceiről, mert a műsorvezető beledumált, vagy nem ismerted meg a zenét az első taktusokból? Én még igen. A huszadszorra lemásolt kazettákra is emlékszem, amikről pocsék minőségben, alig felismerhetően lehetett „élvezni” egy számot. Az összegabalyodott vagy elszakadt magnószalagok horrorja élénken él emlékeim között.

Mindez a múlté. A gyerekeimmel gyakran hallgatunk zenét altatáskor. Egész kis playlistem van a gyakorta kért dalokból a telefonomon. Van gyűjteményünk sportolásra, babazsúrra, táncolásra és relaxálódásra. És ha egy új nóta megtetszik, egy percen belül megszerezhetjük. Nem kell sem a rádió előtt várni rá, sem a boltban megvenni egy egész „műsoros kazettát” egyetlen zeneszám miatt.

A nagyi kocsijában utaztunk a minap, és a hatéves megdöbbent, amikor egy bizonyos zeneszámot akart hallani, és közöltem vele, hogy az autórádió nem azt játssza, amit szeretnénk, hanem „műsor van”. Amikor perceken át magyaráztam neki, hogy ez a zene hogyan jut el az autóig, és miért nem tudjuk csak úgy megváltoztatni, elkerekedett szemekkel hallgatta. Ez már egy másfajta gondolkodás eredménye, és más igényű embereket nevelünk. Nem jobbakat, nem rosszabbakat, csak másakat.

(Folytatjuk.)

Bogi