Kontrollerek egy vagy két kézben!

Kontrollerek egy vagy két kézben!

Máté | 2018.08.06 | Olvasási idő: 3 perc
Máté
16 éves

Néha, amikor kisétálok a nappaliba, meglátom, ahogy anyumék filmet néznek. Amikor odapillantok a képernyő egyik sarkára, leesik, hogy valamelyik tv csatorna megy. „De apa, ez megvan dvd-n is!” –mondom, mindhiába. Mindig közlik velem, hogy ezt a Playstationt ők nem tudják kezelni. Hát jó, egyeztem bele mindig, de egy idő után úgy döntöttem, véget vetek ennek a helyzetnek. A televízió távirányítója egy egyszerű dolog, amit bármelyik felnőtt képes kezelni. Lehet vele jobbra, balra, fel és le lépni, okézni, van rajta be-kikapcsoló gomb, számok nullától kilencig meg egy rakás cserélődő opció. Na, most akkor elmondom azt is, hogy egy kontrolleren (feltéve, hogy médiafogyasztás az egyetlen célunk vele) mégis mi a fenét kell csinálni ugyanezért az eredményért!

A kontroller bonyolultabb, mint a távirányító?

Van egy D-pad, amivel balra, jobbra, fel és le lehet lépkedni, van rajta négy gomb, amiből kettőt kell használni okézáshoz és visszalépéshez, továbbá egy be-kikapcsoló felület magán a konzolon. Valaki mondja már el nekem, mennyivel bonyolultabb ez, csak mert egy kéz helyett kettőben kell fogni? Ezt egyszer-kétszer szüleimnek is elmondtam, szerencsés eredményekkel. Egyre többször jövök arra ki, hogy nem a tv-box lámpája, hanem a Playstationé ég, sőt, még arra is rászoktak, hogy HBO GO-n vagy Netflixen nézzenek pár olyan sorozatot vagy filmet, ami egyébként nem elérhető. Viszont elkezdtem gondolkozni: hogyha erre képes ráállni apám keze, akkor miért ellenkezik annyira a videojátékok ellen? Miért nem próbál ki egy-két egyszerűbbet? Talán megtetszik neki… A generációs szakadékokon kívül, őszintén szólva, lényegében egy tippem van: tényleg a kétkezes megoldás a probléma. Vagyis abból következik a legtöbb nehézség.

Kontrollerek egy vagy két kézben!
Miért nem illik apám kezébe a konzol?

Az első nagy probléma a ’’komplexitással’’ lehet, ugyanis mind a két kézben végezni kell az elsőre bonyolultnak tűnő műveleteket. Két kart tekergetni egyszerre, közben néha gombokat nyomni meg ravaszokat húzgálni. Ez bizony egy gyakorlást igénylő dolog. Ráadásul ha már ravaszok, ez a másik nehézséget hoz: nem csak a hüvelykujjakat, de a mutatót is használni kell, méghozzá igen intenzíven. A legtöbb akció-, lövöldözős- és autósjátékban a legfőbb műveletek elvégzésére van jelen, szóval előbb-utóbb bármilyen kőegyszerű játékkal próbálkozik is az ember, nem lehet megúszni.

Mivel játszhatna apám vagy anyám…

Hát ennyi? Reménytelen a dolog? Talán, de úgy érzem emberfüggő. Csak egy megfelelő játék kell hozzá. Egy játék, ami egyszerű, amit gyorsan fel lehet kapni, egy játék, ami a célszemély érdeklődési körébe beleesik, egy játék, ami jó. Tökéletes, univerzális játékot erre találni nagyjából lehetetlen sajnos. Amire nekem sikerült apámat rábeszélni, az a Fifa volt, és szerintem sok apukával működő választás, de mondjuk, anyámnak ötletem sincs, mit mutassak. Sem a sztorialapúak, sem a sportosak nem vonzóak számára, kicsit el vagyok veszve. Hát, idejével azért majdcsak találok valamit neki is. Szerintem, nekünk gyerekeknek nem érdemes feladni a küzdelmet, hogy megtanítsuk a szüleinknek a mi világunkat, de még fontosabb lenne, hogy a felnőttek kezdjenek e világ irányában érdeklődni. Nagyon sok nagyon jó játék van, ami akár érdekelhetné is őket, amik segíthetnének nekik tanulni, megérteni dolgokat, de ha ők nem akarják igazán, akkor én sosem fogom tudni őket bevezetni egy olyan világba, amiben lehet, megtalálnák önmagukat.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai