Így is „kockulhat” a gyerek!

Így is „kockulhat” a gyerek!

Vica | 2018.08.22 | Olvasási idő: 4 perc
Vica
48 éves
2 gyerek édesanyja

Annyi mindent hallani gyerekekről, akik már kiskoruktól robotokkal játszanak és amint megtanulnak írni, már programoznak is. A legváratlanabb helyen, kutyasétáltatás közben találkoztam egy 11 éves fiúval, akitől leesett az állam.

Bence (neve személyiségi okokból valójában más) az anyukájával, egy kutyával és egy mellette engedelmesen guruló robottal, az újabb Star Wars epizódokból ismert gömbölyű kis figurával, BB-8-tel ballagott az úton. Az anyja ismerős ismerőse volt – ahogy lenni szokott, kicsi a világ -, így beszédbe elegyedtünk, mert érdekelt, miért hoz valaki a kutya mellé robotot is a Nagyrétre. Elmesélte.

9 évesen Scratch, 11 évesen már JAVA

„Programozó suliba járok 9 éves koromtól – mondta először – persze először inkább játszottunk, az alapokat én is Scratch-ban kezdtem. De tavaly óta áttértem a JAVA-ra, mert sokkal több mindent tudok benne csinálni. És hát… mégis komolyabb, nem?”- néz rám, és én eltűnődtem, valóban egy 11 éves gyerek áll-e előttem.

A robotok is érdekeltek, nem az építés, inkább hogyan lehet őket mozgatni, mire lehet őket használni. Ezt a robotot például telefonnal lehet irányítani” – néz rám, valamit beüt a telefonjába, és a robot először balra, aztán jobbra tekeri a fejét, aztán hevesen bólogatni kezd. „Ezt igazából a barátom csinálta, én csak besegítettem”- szerénykedik. A kód elkészültekor neki még nem volt ilyen robotja, amin kipróbálhatta volna.

A programozósulit nem tartja fárasztónak Bence (iskola mellett, hetente kétszer jár délutánonként), az pedig kifejezetten inspirálta, hogy nagyobbak és kisebbek is voltak mellette a csapatban. Volt, aki gyorsabban, volt, aki lassabban fejlődött, de sokat segítettek egymásnak, közösen írtak kódot erre-arra vagy adtak ötleteket, mit is kéne „lefejleszteni” és hogyan. 11 évesen fogalma sincs egyelőre, milyen szakmában kamatoztatná a tudását. A JAVA mellett a különféle mobilos appok fejlesztése is érdekli, de igazából nem a programozási nyelv szerinte a fontos, inkább az, mire akarja épp használni a kódot. 

Így is „kockulhat” a gyerek!
Robotot karácsonyra vagy szülinapra? Ha ez volt az álma...

„A robotot akkor már hónapok óta kinézte magának, én azt ígértem, karácsonyi ajándékként kaphatja majd meg, de nem találtam akkor megfelelő árban, méretben, határidővel egyetlen webshopban sem. A szülinapjára aztán megtaláltam, nagy volt az öröm – kapcsolódott be Bence édesanyja. - Nem volt olcsó, de egy nagy LEGO-készlet se sokkal olcsóbb. Egyébként észnél kellett lenni, húszezres különbségek is voltak a webshopok közt, és próbáltam meggyőződni arról is, hogy valóban leszállítják a robotot, ami valóban működni is fog. De látom, hogy működik, és Bence megszerezte már azt a tudást, amivel kezdeni is tud vele valamit. Nem erőltetek semmit, de örömmel látom, milyen kitartóan foglalkozik a programozással, ami cseppet se ment az iskolai tanulmányai rovására.”

A kis robot „nagytestvérét” néhány hét múlva a PlayIT-en láttam viszont, ahol felnőtt hobbisták utasítgatták mindenféle tevékenységekre, például hogy szaladja körbe az arra járó látogatót. A BB-8-nek egyébként saját programozói környezete van (az alapmodell egy egyszerű app segítségével afféle távirányítós játékként funkcionál), és ennek a programozási környezetnek a segítségével már kisebb gyerekek tudják többféle tevékenységre utasítani a robotot.

A kutyát se hanyagolja el

Bence anyukája cseppet sem aggódik, hogy a fia „kimaradna” a valós világból – elvégre most is itt van a parkban, nemdebár? „Még beszélgetnék egy kicsit, elvinnéd egy körre Benit?”-  kérdezi a fiát, aki ismét beüt valami kódot a mobilba, és a robot engedelmesen a mamája mellé gurul (hogy mondják ebben az appban, hogy „lábhoz?”), hogy ő a kutyával indulhasson el egy körre. Mivel BB-8 és Beni egyelőre nem teljesen kompatibilisek (a kutya sebessége finoman szólva meghaladja a robotét, és kevésbé hajlamos „önjáró” módban nekimenni másoknak), ezért a parkon belül érdemes inkább külön foglalkozni velük. De a járdán szépen ballagnak egymás mellett: anya, fia, kutya és robot.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai