Egy Y generációs balszerencséje, avagy mire jutottam a „butafonommal”

Annyira életünk részévé váltak az okostelefonok, hogy szinte bénultnak érezzük magunkat, amikor nincs nálunk a készülék. Ha pedig régi (egykor nagyon modern, de az évek alatt elavultá vált) mobilt „villantunk”, a körülöttünk lévők azt hiszik, valami attrakcióra készülünk. Legalábbis én így éltem meg, amikor egy véletlen folytán tönkrement az okosmobilom és a fiókból egy nyomógombos mobil került elő. Kalandok és meglepő felfedezések!

Eszköz teszi az embert?

Y generációsként nem szívtam magamba anyatejjel a kütyüzést, bár azt meg kell jegyeznem, már az én gyerekkoromban elkezdődött egy technológiai forradalom. Emlékszem, amikor vidéken, az utcánkban mindenkinek walkman-je lett. Minden vagány gyerek ezekkel nyomult kint. Mondanom sem kell, a testvéreimmel mi is kikönyörögtünk magunknak egyet a szülőktől, aztán felváltva szaladgáltunk a többiekhez. Nem sokáig tartott a divathullám, mert kis idő múlva jött a CD-lejátszó, majd az MP3 és az MP4 lett a menő. Persze, mára mindezeket látványosan leszorították az okoseszközök. Manapság, aki zenét hallgat, vagy az okostelefonját használja, vagy a buszos bácsival együtt hallgatja délben a retrót.

Élet a zsinóros telefonnal

Médiaórán, amikor mesélem, a diákok elképedve hallgatják, hogy nem olyan régen még nem volt ennyire egyértelmű, hogy mindenkinél van telefon. Nálunk már az nagy szám volt, amikor bekötötték a telefont. 7-8. osztályos lehettem, amikor zsinóros telefonunk lett otthon. Na persze, hogy a nappaliban, így nem igen zajlottak ott meghitt beszélgetések, és nem volt min jobbra vagy balra húzni a lányok fotóit. De imádtuk azt a kis masinát. Ha megcsörrent, versenyt futottunk, hogy ki veheti fel. Aztán szalagtűzőre kaptam egy mobilt. Ahogy a diákjaim mondják, egy butafont. Szinte önálló, felelősségteljes embernek éreztem magam. Az egyetem első évében pedig kinyílt a világ: bekötöttük az internetet. Ez este 7 órakor történt, de anyukám hajnali 4-kor még a neten szörfölt, azt vizslatva, hogy mit lehet ezzel csinálni. Nem volt könnyű kivárni, míg mindenki sorra került. Maga volt a digitális Kánaán, amikor laptopom, később pedig (kb. 4-5 éve) okostelefonom lett.

Se kép, se hang

Rövid idő alatt az okosmobil szinte hozzám nőtt. Ezen olvastam a híreket, ezen szerveztem a munkahelyi dolgokat, itt kerültem képbe, kinek ki az aktuális szerelme, vacsorát rendeltem, új módszereket kerestem, sok gyereket megleptem, hogy nicsak hány applikáció van, és ezek segítenek a tanulásban is. De emiatt vitáztunk a feleségemmel, hogy tegyem már le, mert már négyszer ráfagy a zsír a húslevesre, mire hajlandó vagyok letenni a készüléket, és kimenni a konyhába…

Aztán egy nap…sikerült úgy elejtenem a telefont, hogy se kép, se hang.

Égi csoda? Kezdődik a digitális detoxikálás? - gondoltam, majd enyhe pánikban rohantam feleségemhez, hogy ez a telefon már nem működik, de gyorsan adjon egyet, amibe áttehetem a SIM-kártyám. Segített is ő, hozta azonnal, de ez a készülék butafon volt.

Kell egy kis szünet…

Furcsa volt, de valahol örültem, hogy nincs okostelefon. A laptopot csak nem kapcsolom be annyiszor. Nem pásztáztam annyit a bejegyzéseket, nem csipogtak https://www.digitaliscsalad.hu/kozosseg/az-ertesitesek-dicso-tundoklese-es-bukasa az értesítések, hamarabb lefeküdtem aludni, reggel észrevettem, milyen szépen süt be a redőny résein a Nap. Többet beszélgettem face to face, gyakrabban olvastam, ha eltévedtem, több idegent szólítottam meg... Valahogy nem hiányzott a modern találmány.

“Tanár Úr, ez most komoly, vagy poénkodik?”

Akinek okostelefonja van, szinte már nem is hord karórát, vagy csak kiegészítőnek. Rajtam sem volt, de tanórán muszáj lett volna megtudnom, hány percünk maradt még egy feladatra, ezért elővettem, a telefonom. Persze, azonnal megkérdezte az egyik legnormálisabb srác, hogy ez most komoly, vagy valami showműsorra készülök, mert egy “ilyen” már ritkaságszámba megy… Nem is gondoltam volna, bár amikor a villamoson megcsörrent a telefonom, tényleg mintha páran jobban megnéztek volna, ha nem is engem, a telefonom.

Egészen jól elvoltam a butafonnal, élveztem az előnyeit, és este laptopról még az e-mail-eket is meg-megválaszoltam. 

Ez így hosszútávon lehet nem megy? De akkor is tanuljuk meg jól használni!

Próbáltam az okostelefont valahogy helyettesíteni, bár a tuti oktatási applikációkat nem nagyon lehetett, aztán benéztem egy előadásom dátumát, de akkor keseredtem el igazán, hogy miért nem szereztem be egy újabb okosmobilt, amikor a Duna parton sétáltunk feleségemmel. Olyan jó lenne egy képet készíteni, gondoltuk. Mondtam, hogy vegye elő az övét, de ő töltőn hagyta a szállodában, az én butafonom pedig nem fotóz. Ekkor határoztam el: hogy jó, jó ez, de hosszútávon már nem megy. 

Mentünk, vettünk nekem egy új okosmobilt, de hálás szívvel gondolok a kis butámra is, mert vele tanultam meg, hogy bármennyire is “okos” egy kütyü, az eszköz van értem, és nem én érte, tudjam mikor kell letenni, hogy - gyors fotó után - inkább a parton sétáló galambokat figyeljem és öleljem át a feleségem.