Interaktív múzeum: ugye, hogy így nem unalmas?

Vica | Olvasási idő: 7 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Nemrég Londonban jártam. Ha eddig nem tudtam volna: a tudomány szórakoztató és szerethető. A múzeum pedig interaktív, jó sok digitális kiegészítővel. Meg tele van gyerekkel, hétköznap is.

Ezúttal nem a közeli Természettudományi Múzeum volt a célpontom: innen számos esetben dobtak ki korábban „záróra” felkiáltással. Nem is a bejárhatatlanul gazdag képzőművészeti gyűjteménnyel büszkélkedő Victoria&Albert Museum, hanem a köztük szerényen meghúzódó Science Museum, a tudomány múzeuma. A gyerekeknek legizgalmasabb dolgok kerültek előre: űrkutatás, rakétatudomány. De jutott hely a matematikának, a kémiának, a fizikának, vagy a brit óraművesek remekeinek is. Az épület hátsó részében csendben meghúzódva kapott teret az informatika és a hírközlés. Mert ezeknek is van már saját történelme.

Urak az űrben

Fejünk felett rakéták, előttünk hatalmas, látványos animáció, amely a bolygók méretét, pályáját volt hivatva szemléltetni. Kipróbáltam az „űrkesztyűt”, néztem néhány videót a Holdra szállásról, elolvastam az első űrhajósok beszámolóit („az ember csak úgy csúszkál a mennyezeten vagy az oldalfalon. A ruháknak saját formája van, és nem „felveszed” őket, csak valahogy beléjük rázod magad”). De egy VR-szemüveget felvéve a Szojuz űrkapszulájába is „beülhetünk”, miközben Tim Peake, az első brit űrhajós mutatja be az utat az űrállomás és a Föld közt.

Akinek ez nem elég, a múzeum tetején beülhet a különféle billegő szimulátorokba is, amelyek olyan élethűen szimulálják, milyen egy űrhajóban vagy hasonlóban ülni, hogy rendesen fejre is fordulnak az „utazás” során – én attól is frászt kaptam, hogy pár percig videóztam az eszközt kívülről.

A Titanic rádiósától a digitális televíziózásig

A hírközlés és a számítástechnika történetét bemutató termekben elsőnek az ikonikus piros londoni telefonfülkével találkozzam, bár abból még az utcán is akad néhány. Az először „tömegméretekben” nézett tévéműsor a brit szigeteken II. Erzsébet koronázása volt 1953-ban, a „tömeg” akkor kb. két és félmillió tévékészüléket jelentett.

„És akkor egy királyi fregatt, trallala, elindult az óceánon át… és vele szemben elindult Amerikából is egy hadihajó…”

– énekelte a kis animáció a régi matrózdalocskák modorában „..és húzták maguk mögött a kábelt, és mikor már majdnem összeért… beleejtették sajnos a tengerbe… hát kezdték elölről…” Az első óceán alatti kábelfektetés története témaként nem hangzik túl izgalmasan, mégis kiválóan szórakoztam, mire a harmadik-negyedik próbálkozásra létrejött a várva várt összeköttetés. A neten sajnos nem találtam a múzeum dalolós bemutatóját, de aki megmutatná a gyerekének, hogy kötik össze a hírközlési-internetes kábelek a világot a tenger fenekén, megnézhetik közösen ezt.

A játékok se maradnak el: ezzel az appal például úgy kell összekötni a pontokat, hogy egyre komplexebb kommunikációs hálózat jöjjön létre, bemutatva a „hálózatosodó” világot.

Matek, kémia, statisztika – nem csak fiúknak akad példakép

Az érdekes jelenségek mellett a tudományok (vagy maga a múzeum) fejlődéséhez hozzájáruló szakértőkről, tudósokról is megtudhatunk ezt-azt. A Matematika részleget az a Zara Hadid tervezte, aki először matematikusnak tanult, ami állítólag későbbi építészeti stílusára is hatott. Nem ő az egyetlen nő, aki a természettudományok terén említést kap: a nálunk „lámpás hölgyként”, háborús ápolónőként ismert Florence Nightinghale például egészségügyi statisztikusként is kiemelkedő volt. Pontos nyilvántartásaiból olyan elemzéseket készített, amit a könnyebb érthetőség érdekében vizuálisan is ábrázolt – ez ma már mindennapos, de a XIX. században újdonság volt.

Szintén a 19. században élt Ada Lovelace, Lord Byron költő gyermeke, aki a kor arisztokrata hölgyeivel ellentétben nem bálokon vagy teniszmeccseken töltötte az idejét, hanem a kor matematikusaitól és tudósaitól tanulva írta meg híres publikációját Babbage első számítógép-őséről. A szépséges hölgy 1843-ból származó idézetét a múzeum honlapján olvastam, hevenyészett fordításban így hangzik:

„Egy új, gazdag és erőteljes nyelvet fejlesztünk ki a későbbi elemzésekhez, amely sokkal gyorsabb és pontosabb gyakorlati alkalmazást tesz lehetővé az emberiség számára, mint ami a korábban birtokunkban lévő eszközökkel lehetséges lett volna.”

– megjósolva a mai kor nagy teljesítményű gépeit. Ada-t sokan az első „programozónak” nevezik, mivel felismerte, hogy a Babbage-féle gép akár alkalmas tetszőleges bonyolultságú zenedarabok komponálására is.

A végére hagytam a „kvízgépet” – ahol egy érintőképernyőt böködve találgathatjuk, például a repülőgép anyagának kiválasztásakor mi a legfontosabb tulajdonság. Hogy könnyű legyen-e, kemény vagy merev – a kérdések vagy a válaszok némelyike kifejezetten „trükkös”, de vannak, amik viszonylag könnyű sikerélményt kínálnak. Akár angolul tanuló magyar diákoknak is ajánlom, próbálják ki, ha arra járnak.

Itthoni helyzet: a Csodák palotája vállalta fel az „interaktív tudomány” népszerűsítését

Adja magát a kérdés, mi hasonlót kínálnak a hazai múzeumok? A londonihoz leginkább hasonlító hazai intézmény nem múzeum, hanem a Csodák Palotája (nemrég költözött, új helyszínen látogatható), ahol van Tudósok Csarnoka, 5D űrutazás, digitális technikával (is) megtámogatott attrakciók. De ha nem ragaszkodunk kizárólag a természettudományokhoz, szívesen ajánlom a Petőfi Irodalmi Múzeum digitális eszközöket se nélkülöző kiállításait is.  „Térben lebegő”  bemutatón, 3D szemüveggel lehet megnézni  Arany életének fontosabb mérföldköveit úgy, hogy közben látjuk, mi történt épp abban az évben Magyarországon és a világban. Egy videojátékkal „Toldit” játszhatunk, virtuálisan mutathatjuk az utat Budára vagy dobhatunk farkast. Szabó Magda padja pedig ránk kiált, ha ráülünk: hát elég nehéz vagy!

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai