Az udvarias robot, amit szétvertek a gyerekek

Az udvarias robot, amit szétvertek a gyerekek

Vica | 2019.05.30 | Olvasási idő: 5 perc
Vica
48 éves
2 gyerek édesanyja

A gyerekek általában kifejezetten kedvelik a robotokat. Szelfiznek velük, próbálgatják, mit tudnak, igyekeznek kapcsolatba kerülni velük, de néha, valamilyen rejtélyes okból, mégsem viselkednek barátságosan velük. Még akkor sem, ha egyébként "emberszerűnek" találják a robotot, sőt, úgy vélik, viselkedésük megijeszti a készüléket vagy netalán fájdalmat okoz neki. Honnan eredhet ez az ellenszenv?

"Légy szíves, engedj el!' "Dehogy engedlek, mindjárt kapsz egy sallert..."

A japán mérnökök régóta igyekeznek robotokkal megkönnyíteni többek között az idős emberek életét, akiknek száma Japánban is egyre nő.  Robovie, a 2015-ben már munkára fogott emberszerű robot, segít a bevásárlásban, hordozza a kosarat vagy rá lehet támaszkodni. A robot távirányítású, tehát látszólag "egyedül" tevékenykedik, így lehetett áldozata fizikai támadásnak. A robot viselkedését fejlesztő kutatókat is meglepte, hogy a támadók kivétel nélkül mind gyerekek voltak, általában kísérő nélkül, csoportban csatangoló kisebb-nagyobb srácok.

Amikor a kutatók szándékosan helyeztek ki "csali" robotot 13 napra egy japán bevásárlóközpontba, a 13-ból 9 napon érte a robotot inzultus, összesen 28 gyerek igyekezett valamiféle kárt tenni benne. Néha csak elállták az útját (ilyenkor a gép udvariasan megkérte a járókelőt, hogy engedje át a meghatározott irányban), máskor szidalmazták ("hülye vagy! hülye vagy!"), de volt, aki megütötte vagy rugdosta a gépet, esetleg hozzávágott valamit.

Felnőttek egyszer se keveredtek ilyen incidensbe, pedig más robotok más környezetben a felnőttektől se voltak feltétlenül biztonságban. (Emlékezzünk csak hitchBOT, az országúton stoppoló barátságos robot szomorú történetére, akit bár rengetegen szerettek és követtek világszerte, mégis vandalizmus áldozata lett).

MI a robot? Olyan szerkezet, amely algoritmusok és programok alapján különböző tevékenységet végez. A robotot készíthetik humanoid formára, de akkor is robotnak nevezzük, ha megőrzi gép jellegét.

A kutatók azt figyelték meg, hogy mindig akkor volt nagy esélye a támadásnak, ha a gyerekek csapatba verődtek és felnőtt kísérő nem volt jelen. Több esetben félrevonták a fizikai "bántalmazás" elkövetőit és kikérdezték őket: így derült ki, hogy a gyerekek nagy része (több mint fele) "inkább emberszerűnek" mint "inkább gépszerűnek" látta a Robovie-t, sőt, el tudták képzelni, hogy az emberhez vagy a védtelen kisállatokhoz hasonlóan képesek fizikai fájdalmat vagy bosszúságot okozni neki. Megdöbbentő volt, milyen sokan nyilatkoztak úgy, hogy "szórakozásból" bántották a robotot, alátámasztva az elméletet, hogy az empátia sok helyzetben inkább tanult folyamat, mint belénk kódolt tulajdonság.

Ugyanakkor korábbi kísérletek, azt mutatták ki, hogy egy átlagos gyerek sokkal inkább hajlandó fejre állítani egy néma Barbie babát, mint akár egy eleven aranyhörcsögöt, akár egy visító-tiltakozó robotállatkát.

Az udvarias robot, amit szétvertek a gyerekek

 

Ha sok gyerek jön felém, menekülök!

A fejlesztők egyébként "védekező viselkedésre" tanították ezek után a nem kevés pénzbe kerülő Robovie-t: a gép szimulációs "tanulás" alapján igyekezett kimenekülni, ha néhány gyerek gyűrűbe fogta, és a felnőttek (bizonyos testmagasság feletti lények) felé vette az irányt, mivel a tapasztalatok szerint a felnőttek általában sikerrel akadályozták meg a vandalizmust. 

Számos robot már ma is képes meglepően intelligensen viselkedni: az említett Robovie például egy korábbi kísérletben sikeresen hitette el különféle korú gyerekekkel, hogy érző és gondolkodó lénnyel van dolguk, "akit" nem könnyű például akarata ellenére lelkifurdalás nélkül bezárni a szekrénybe. Azonban minél idősebb volt a kísérletben szereplő gyerek, annál valószínűbb volt, hogy inkább tárgynak, mint "barátnak" tekintette a gépet, de még a fiatalabbak se akartak neki teljes körű "emberi jogokat" adni neki.

(Tehát lehet a robotot adni-venni, de nincsen szavazati joga sem...) Ennek ellenére sokan gondolunk úgy a robotra, mint ami valamilyen "köztes állapotban" van az emberek (esetleg a háziállatok) és a "lélektelen" tárgyak között.

Vajon képesek voltak a gyerekek, akár a kísérletvezető ellenében is, összefogni a robottal, ha az például arra kérte őket, hogy őrizzen meg egy titkot? Nos, az eredmények szerint, ha a kísérletvezető felnőtt volt (főleg, ha valamiféle tekintélyt sugárzó figura), akkor a válasz bizony "igen".

Egyelőre tehát nincs egyetértés abban, hogy az emberszerűre épített robotokat mindig jobban fogadják az emberek, mintha a praktikumot szem előtt tartva inkább egy mozgó irodaszekrényre hasonlító valamit kínálnak "robottitkárként". Ahogy abban sem, milyen hatással lenne hosszú távon a gyerekekre a robotok társasága, ha már egészen korai életkorban ismerkednek meg velük, és azok az emberhez nagyon hasonló viselkedési mintákat mutatnának. 

(Spectrum, Business Insider)

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai