A digitális bennszülött, aki megbukott a nyomógombos telefonnal

Gyerekkoromban nagyon népszerűek voltak az Airport-sorozatok, az egyik legizgalmasabb jelenet mindig az volt, amikor valamilyen probléma miatt egy amatőrnek – légikisasszony, utas, nyugdíjas mérnök, pilóta kutyája stb. – kellett landolnia az utasszállítóval, miközben a torony és néhány szakértő „hangszórón át” irányította.

Utoljára tízévesen hittem el, hogy ilyesmi lehetséges, azóta tudom és a tapasztalataim is azt bizonyítják, hogy semmi, olykor még egy SMS vagy egy parancssor begépelése se egyszerű vagy egyértelmű.

Macska a billentyűzeten?

„Négy, enter” – dünnyögte az ausztrál programozó kollégánk a Föld másik oldaláról, amikor ottani idő szerint nagyjából hajnali fél háromkor felébresztettük, hogy baj van. Laci, a vonal innenső részén ülő operátor egy darabig egész jól tudta követni, amit a kenguruk földjéről a szakértő javasolt neki (persze, miután már felolvasta a képernyő aktuális tartalmát), de ezen az egyen megfeneklettünk – például mert félálomban, egy idegen nyelven dünnyögve a sorsdöntő vesszőt ugye nehéz érzékeltetni egy recsegő telefonvonalon át.

Laci ugyanis ezt úgy értette: „üss négy entert” – mire a szűkszavú mainframe rendszer azzal az üzenettel válaszolt, ami akkor szokott megjelenni, ha a billentyűzeten macska járkál vagy valaki megpróbálta Shakespeare egyik szonettjét gépi parancsként beírni.

A megoldás ugyanis a következő lett volna: írd a parancssorba: „4”, ami után Enter-t kellett volna ütni. Egyszer, természetesen.

Élet az érintőképernyő előtt

Ez a régi történet jutott ma eszembe, amikor egy régi gombos telefonból akartam telefonon át kivadásztatni a fiammal egy banki kódot, ami SMS-ben érkezett. Sajnos, kiderült: az elsős korától kezdve profi Google-használó, bármilyen (BÁRMILYEN) videót-szövegrészt-tartalmat megkereső, vadidegen játékkal két perc múlva önfeledten játszó kilencévesemen kifogott egy második generációs, gombos Nokia, ami ugye, a mi fogalmaink szerint egyszerű, mint a faék. És amit történetesen otthon hagytam, és amire történetesen a banki biztonsági kódok szoktak megérkezni.

Nulladik parancsunk az lett volna: oldd ki a billentyűzárat! Menü, csillag, mondják álmukból felriasztva a veterán Nokiások, csakhogy ezen a készüléken a „menü” egy aprócska gomb a bal felső részen. „Melyik a bal kezed fiam?” „Jaaaa, anya, az a kis vonás a felveszem gomb felett?” „Az! És csillag.” Csakhogy a rendszer kizárólag a gyors egymásutánban érkező gombnyomásokra reagál, arról nem is beszélve, hogy én meg buzgón diktáltam volna a többit is, ám még percek múlva is a billentyűzárral bajlódtunk.

Utána kellett volna megkeresni az „Üzenetek” menüpontot. De ehelyett a következő lépés számára az „5 nem fogadott hívás” volt, ami kéretlenül megjelent az apró képernyőn. „Milyen Üzenetek, itt az van, hogy hívás, mentés, adatok, egyéb….jaaaj felhívtam valakit! ANYAAAAA!”

Tedd le fiam! Kilépés! Jobb felső!

De neeeem bírok kilépni! Még mindig azt látom csak, hogy Juci, Balázs, Józsika….

Semmi Jucika, nyomjad, amíg eltűnik az összes!

Anya én nyomom, de….(utoljára ezt a mondatot a bilire szoktatás idejében hallottam tőle…)

Utána buzgó kattogást hallok (nagy felfedező az én fiam), és valami általam követhetetlen logikával bejut az SMS-ek közé, amikor felolvassa a bank üzenetét a kóddal, már azt hiszem, nyertem, és beválthatom tankolásra a pontokat, mielőtt haza kéne tolni a kocsit. De aztán kiderül: ez a szám nem az a szám. Ki tudja, lehet a két hete kapott engedélyező SMS-t találta meg.

És mivel a Nokia SMS-mutató rendszere körbejár, a telefon meg a családban járt körbe, innentől mindent megtalál a gyerek, két éves névnapi üzenetet, Kovácsné nem fogadott hívását, rég elveszett kérdésre a választ, de azt a banki üzenetet, amiben 838-al kezdődik a kód, na, azt nem.

Másodszor is megpróbáljuk!

Mivel a banki rendszerek csak pár percig várják a visszaigazolást, újraküldetem a biztonsági SMS-t, a vonal másik végén hallom is a csipogást, elvileg meg kéne jelennie az Új üzenet érkezett résznek, talán meg is jelenik, de a kis bohó túl gyorsan nyomkodja, és megint valahol 2014 tájára kerül az üzeneteket illetően, mire visszajutna, megint lejár az egész, hogy elölről kezdhessük.

A fiamon kívül csak a nagymama van otthon, de ő a ludditák elszántságával áll ellen annak, hogy őskori 3410-esen elsajátítsa az SMS használatát. Ő a mai napig is csak odáig jutott, hogy miután észleli, hogy valaki küldött neki egy üzenetet, az unokája (a másik, aki az én hívásom előtt két perccel lépett ki az ajtón valami barátnőt látogatandó okból) kezébe nyomja azzal a szöveggel, hogy ki a fene írt már megint nekem SMS-t, hát nem tudják, hogy nem tudom elolvasni???

Tehát a pontbeváltás nem sikerült.

Viszont megfogadtam és ez az állapotomat is jól mutatja: addig nem kapsz okostelefont kölök, amíg nem jössz rá, hogy ezen a múzeumszökevény eszközön, hogyan lehet megtalálni egy SMS-t! Mert, hogy a nagyanyád nem tudja, az még rendben, elfogadom, ő nyolcvan éves, de te még fejlődőképes vagy!