Van értelme programozással nyúzni egy nyolcévest?

Sokan ötletelnek, hogy milyen új tudást kéne még a fiatalok fejébe tölteni az iskolában: például programozás oktatás gyerekeknek?

Hiszen az informatikus a jelen sikerszakmája. Tehát már a kicsik is ismerkedjenek meg a kódolás alapjaival, úgy jutnak magas szintre. Vagy nem?

Programozás gyerekeknek - Pro

Ez nem is kérdés a világ „boldogabb” tájain. A programozás a jövő munkapiacának angolja, mindenkinek tudni kell, tehát szívja magába a gyerek a logikáját már a betűkkel és az összeadással. A digitális média meg pedig vonzó-interaktív programocskákkal segíti az alapok elsajátítását – itt van például a BBC iskolai tantervhez igazított Bitesize sorozata, ez a rész arról szól, mi az, hogy „kód”. Nem muszáj tehát az integrálfüggvénnyel kezdeni.

Nem az a cél, hogy mindenki programozó legyen – bár az algoritmusok jobb megértése jobb szoftvereket szülhet: ma a projektek fele az értetlen felhasználón bukik el. Nem félnek attól sem,  hogy a kézzel írott szöveget végleg kiszorítják a multimédiás anyagok, amik sok területen  eredményesebbek: természettudománynál, nyelvoktatásnál. A frontális oktatás is nagyrészt a múlté, a gyerek „csinálva” tanul, csoportban dolgozik, egy idő után jobb prezentációt, játékot készít, mint a multi jól fizetett alkalmazottja. És ez így van rendben, az a dolga, hogy meghaladjon minket.

Programozás gyerekeknek - Kontra

A többség a megvalósítás mikéntjétől fél: gépnélküli biflázás után sorok-oszlopok tartalmát olvassák be egy táblázatba, aztán diadalmasan bökik a képernyő közepére, hogy ötvenkettő. (Mi ötvenkettő, és hány éves a kapitány?) Ócska gépeken, már sehol se támogatott szoftverrel, esetleg olyan eszközökkel, amikhez a koros tanári gárda nem ért, a kölykök meg értelmes feladat híján csak játszanak rajtuk, mint mi hajdanában a nyelvi laborral, amikor idős tanárunk háta mögött megbuheráltuk a fejhallgatót, hogy hallani lehessen rajta óra közben a Petőfi rádiót.

Második kifogás: mikor? Hatodik-hetedik órában tán még a Minecraft Edut is megutálnák, főleg ha számonkérés van belőle. A következő: kódot adott feladványra ezerféleképp lehet írni, mit lép erre az „egy megoldás a helyes” beállítottságú tanár? És mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek a legolcsóbb tablet is elérhetetlen? Akik olyan helyeken laknak, ahol használható wifi a legközelebbi megyeszékhelyen van? Talán a Mikulásnak kéne írni, bár nem tudom, milyen alakú volna a puttonyában egy közepesen gyors wifi-kapcsolat.

Vannak keményebb érvek is

Egyrészt, hogy végképp a gép elé ragad a gyerek (így is oda fog, csak tudatlanabbul és haszontalanabbul), kopik a gerince, a látása (sajnos tudományos kutatások bizonyítják ennek veszélyét) másrészt a gyerek fejletlen erkölcsi érzékére hivatkoznak: lesz itt feltörés, letöltés, jelszólopás, hackerkedés. Az unatkozó-elszánt tizenévesektől rettegnek az őszülő hajú bankbiztonsági menedzserek és közösségimédia-adminisztrátorok, micsoda szégyen lenne, ha a vigyorgó nyolcéves átírná az e-naplót, vagy közszemlére tenné a tornatanár e-mail fiókjának tartalmát.

Magam is eltűnődtem, mikor több helyről hallottam, mennyire nem bíznak a felnőttek a saját gyerekeikben, vagy mennyire félnek átadni azt a tudást, amit valóban már másnap lehet használni. Gyorsabban és direktebben, mint a mostani, sokszor azonnali felejtésre ítélt ismereteket. Igaz, azt se garantálja senki, hogy az alsóban megtanult programozási nyelv nem kopik ki középiskoláig, talán a gyors avulás is bekerülhet az ellenérvek közé. De valahol mégis azt súgja a kisördög: a döntéshozók a saját hiányos ismereteik és a valódi változással járó várható nehézségek miatt vetik el a kódolástanítást. Hiába bújnak be amögé, hogy először próbálják ki a finnek meg a britek, mire jutnak vele. Ha ugyanis a kísérlet sikerrel jár, tartok tőle, olyan messze jutnak, hogy a hátsó lámpájuk fényét se látjuk majd.