Nincs ideje játszani a gyerekeinknek?

Összeegyeztethető a technológia és a szabad játékkal töltött, felhőtlen gyerekkor? A LearningWorks oldal publicistájának vannak fenntartásai, de szerinte a dolog menedzselhető – igaz, nem könnyen.

A fejlődés irányát jól felismerő országok többségében egyre korábban vezetik be a digitális világba a kicsiket, hogy „anyanyelvi szinten” legyenek a digitális készségeik. A mindenütt jelen lévő technológiát nem is érdemes, de nem is lehet kizárni az oviból, az osztályteremből, de még a gyerekszobából sem.

Más kérdés, hogy hogyan, mit, mikor. Az USA nagy léptekkel halad előre: Utah államban a négyéveseket (!) online virtuális óvodába íratják, New York City ovijaiban pedig a kódolás alapjaival ismerkednek hamarosan. A technológiában szintén élenjáró Finnország teljesen más utat követ. A finn gyerek hétévesen kerül iskolába, „iskolarendszerű” előkészítő évfolyamok nélkül, a suliban 75 perces szabad játék jár nekik, a házi feladat pedig középiskoláig ismeretlen fogalom.

A finn gyerek ugyanakkor meglepően jól teljesít. A módszert alátámasztja a Stanford kutatóinak nemrég publikált tanulmánya, hogy egyetlen év halasztás az iskolarendszerű képzésben (tehát nem négy-, öt-, akár hatévesen kezdeni iskolát, előkészítőt) brutálisan (75 százalékkal!) csökkenti az ADHD  szindróma (figyelemzavar és hiperaktivitás) előfordulását. Az előnyök egészen 11 éves korig látványosan kimutathatóak.

A gond a szerző szerint nem a fejlesztő virtuális tanulásban, vagy magában a számítógépben van, hanem abban, hogy a gyerekeink szabad játékra fordítható ideje drasztikusan csökkent a legtöbb országban, ahogy a mozgással töltött idő is.  (Vica meg hozzáteszi, hogy a maradék idő egy része meg sajnos ordítós-verekedős feszkólevezetéssé válik – hol van már a körjáték, a bújj-bújj zöldág, az ugróiskola és a többi?)

Tehát mielőtt programozni ültetnénk le a kiscsoportosokat, vagy a tízéves szobájából is kihajigálnánk a tabletet, a telefont, a Wii-t vagy a PS-t, egy kicsit gondoljuk át a következőeket:

• A gyerekek különböznek.

„Ideális esetben” a gyerekek jobban élvezik a szabad levegőn való rohangálást, mint más egyéb szabadidős tevékenységeket – de mindig is voltak „olvasós”, „rajzolgatós’ gyerekek, akik inkább ilyesmikben tudtak kikapcsolódni.  Ne essünk a 19. századi ellenzők hibájába, akik képesek voltak kijelenteni, hogy „a sakk rohasztja a fejlődő agyat!” – amin persze ma már mindenki röhögőgörcsöt kap.

• A digitális játék is tud szabad játék lenni

Tipikus ilyen játék a Minecraft, vagy a talán kevésbé ismert Toca Boca, ahol a fejlesztők nem  nagyon tettek megkötéseket a programba, mindenki azt épít, úgy játszik, ahogy úri kedve tartja. Bár a szakértők azt NEM tanácsolják, hogy szinte teljes mértékben ilyesmiből álljon a „szabad játék”, ezek a játékok éppúgy jók kreatív alkotásra vagy szabad szerepjátékra, mint a rajzolgatás vagy a babázás.

• A digitális játék is lehet aktív játék

Gondoljunk csak az angolul „exergames” gyűjtőnévvel illetett játékokra, ahol MOZGÁSRA biztat az alkalmazás, esetenként táncra, vicces mozdulatokra (ezekkel külön cikkben fogunk foglalkozni). A sok helyhiányos iskola-óvoda vagy kis lakásban, nedves éghajlaton éldegélő család remekül használhatja ezeket – olyanokat is megmozgatva, akik egy focipályától vagy egy hagyományos tornateremtől nem jönnek lázba.

• Játékosítás, vagy gamifikáció

Amikor az „undok” vagy unalmas feladatokat mindenféle játékkal teszik szórakoztatóvá. Nem olyan komolytalan, mint ahogy első látásra tűnik – elsőként a Magyarországon is bemutatott Jane McGonigalt szokták idézni, aki először magának, aztán másoknak fejlesztett kifejezetten rehabilitációs játékokat.

A LearningWorks szerzője nagyjából ugyanarra jut, mint Jane McGonigall, akinek SuperBetter nevű játéka is arra épül, hogy a kulcs a fizikai, a mentális, az érzelmi és közösségi ellenálló-képességünk együttes fejlesztése, a különböző tevékenységek egyensúlyba hozása. Ne üljünk egy helyben egy óránál többet, minden nap lépjünk kapcsolatba egy szeretett ismerősünkkel, akaraterőnket rendszeresen erősítsük kisebb kihívásokkal, legyenek egyedül és másokkal megélt pozitív élményeink. Amihez jól jöhet a játszótér, az ugróiskola, a Lego, a Minecraft, a Scratch, egy jó Skype-beszélgetés a távoli nagyival, egy közös kirándulás vagy vacak idő esetén ugyanaz a nap együtt otthon, pizsiben, macskás videókon mulatva. Ha mindez megvan, biztos nem jutunk ide.