Milyennek képzeled az ideális iskolát?

„Jó, de milyen lenne az a suli, amibe olyan szívesen járnál, hogy nem tartanál ennyire a vakáció végétől?” – kérdeztem a gyereket az augusztusi hőségben. Mondott egy-két olyan érdekes dolgot, amit érdemes volt leírni, esetleg elgondolkodni róla. Mintasuli hét és féléves szemmel, ha pénz-paripa-oktatáspolitika szokásos szempontjai nem játszanak - de a virtuális világ igen.

Lennének számítógépek, amiken játszhatunk... és dolgozhatunk is, írhatunk, számolhatunk, olvashatunk. Mi dolgoznánk ezeken, egyedül vagy többen, de lennének segítők, nagyok a teremben, akikhez bármikor fordulhatnánk, ha elakadtunk a feladattal, és megmutatná, hogy lépjünk tovább.

(Hopp, a gyerekem már át is értékelte a tanár fogalmát és szerepét – katedrán előadó magányos figura helyett afféle animátor, aki irányít, támogat, segíti az egyéni vagy csoportos munkát. Nem lenne érdemes elgondolkodni kicsit ezen, ha már egy ilyen csöppnek is ennyire természetes, két-három, ma szigorúan iskolán kívüli, hasonló foglalkozást látva....?)

A napi torna az maradhatna, tanárral együtt! Na, jó, a tornaterem kicsit más lenne, lenne benne óriás ugrálóvár, trambulin, sok-sok labda, falmászós eszköz... Szólhatna benne néha zene, vagy lehetne táncolni is. Esetleg videókkal, mint ahogy láttam, hogy vicces állat vagy híres figura van rajta és őt táncoltatod. És persze lenne udvar, mászóvár, focipálya....

(Szóval a játszóházak teljes arzenálja, valamint a mozgásos-Kinectes videójátékok eszköztára is bekerülne a napi mozgásba – de ahogy látszik, egy egészséges nyolcévesnek nincs a rendszeres mozgással baja, sőt, egy jó testnevelő tanár is nagy becsben áll.  De tényleg, miért ne hasonlíthatna egy tornaterem egy játszóházra, főleg alsó tagozaton?)

Aztán nem csak ülnénk és hallgatnánk, hogy mondjuk mi van Afrikában, hanem mi lenne, ha el lehetne oda teleportálni? Na, jó, értem, nem érnénk vissza ebédre, de akkor legalább nézzük meg filmen, de még inkább vegyük fel azt a különleges szemüveget, amivel a múltkor dinóztam meg ügetőztem, és akkor látjuk, hogy szembejön az oroszlán, vagy lenézve látnánk, hol vannak a folyók. Sőt, az lenne még jó, ha belépnénk a kockacukorba, a vakond üregébe, megnéznénk, milyen a kutya belülről. Nem, nem akarom felvágni, csak ha egész picik lennénk, meg lehetne nézni mégis.

(Már meg is érkeztünk a virtuális valóságba, miért is ne nézegethetnénk molekulát, dobogó szívet vagy (veszély és fáradságos utazások nélkül) vízilovat és vízesést? Itt a kereslet, lehet hozzá igazítani a kínálatot...)

De lenne egy nagy kertünk is, termelnénk benne cseresznyét, paradicsomot, paprikát, olyasmiket is, amiket aztán megehetünk, főzhetnénk lekvárt, nem csak egyszer, elsőben. Képzeld el, lemegyünk szünetben és szedünk egy kis szőlőt, málnát, almát. Lehetnének állatok is. Talán azért mégse úgy, hogy levágjuk a csirkét, de mondjuk kutya, macska...

(Jó, jó, látom, a fiam az évszakok rendjét kevésbé veszi figyelembe, a legtöbb zöldség és gyümölcs nyáron érik leginkább, amikor nem járunk iskolába. De almafa, zöldborsó, krumpli, vagy legalább fűszernövények már ma is gazdagítják a „zöld” iskolák, óvodák kertjét. A belvárosban persze utópia marad az egész, és egyelőre kevesen élnek az állatok empátiás készséget és gondoskodást, rendszerességet fejlesztő jelenlétével is. Pedig sok gyereknek nyújtanának valódi segítséget.)

Délután már lehetne hazamenni, vagy ha valakinek dolgoznak a szülei, már csak játék lenne! Úgyis ott az a sok trambulin, labda meg számítógép. És lenne társasjáték is, mivel vagyunk elegen, itthon néha nincs kivel játszanom vele.

(No comment. És a hétvégi házi feladatról még szó sem esett...)

Azért lenne a mostani értelemben vett tanulás is, már hogy tényleg „tanulnánk” is dolgokat, például számolós dolgokat, olvasnánk, ilyesmi. Viszont lenne olyan tanár, akit lecserélnék (az igazgató bácsi viszont például maradjon), de azt nem, hogy aki jól tanul, megdicsérik. Az én ideális sulimban, aki nagggyon jól tanul, az év végén kapna egy VARÁZSPÁLCÁT, amivel varázsolhatna, mint a Harry Potterben!

(Attól tartok, ettől még messze vagyunk, a „varázspálcát” még nem fogja egyhamar egyetlen élelmes startup se piacra dobni mostanában. Bár az emberiség mai hozzáállását nézve – szigorúan a felnőttekét – általában nem is bánom, hogy nincs a kezünkben az a bizonyos varázspálca. Elég kárt vagyunk képesek okozni a már kapható varázseszközeinkkel is.)

Anya, ha nyerünk a lottón, megcsináljuk ezt a sulit akkor?