Miért ne használhatna a gyerek tabletet a tanuláshoz?

Vica | Olvasási idő: 5 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

A finnek szerint a digitális világ egy eszköz a megváltozott osztályteremben, ahol a tanár nem egy csapat hallgató-bámuló gyerek előtt ad elő valamiféle színészi produkcióval kevert karmesterséget. Hanem mentorként segíti az együttműködő, vagy épp önállóan kutató-kísérletező gyerekeket.  És a tablet is lehet az eszköze.

„A tanulási forradalomra van egy külön finn szó”  mondja az első finn előadó. „Én tanár vagyok, és nagyon szeretek az lenni: nagyszerű dolgokat lehet tanárként csinálni, képes is vagyok rá, és megvan a szabadságom is hozzá” – mondja a fiatal matematika-fizika tanár.

„Mindenki másféle, és épp ezért tudunk egymástól tanulni” – teszi hozzá a harmadik. Összefűzve ezeket a gondolatokat, néha az jut az ember eszébe a Finnagora konferenciáján, hogy ezek a finnek mintha valami másféle bolygón élnének.

A finneknél a tablet olyan, mint a vonalzó

A finnek nagy része elégedett a körülötte lévő környezettel és önmagával. Sokan tudnak angolul, rendszeresen járnak könyvtárba, a finn gyerekek pedig a világ által legjobbnak tartott állami alapfokú iskolákba járnak, ahol ingyen jár nekik az ebéd. A finn tanárok elégedettek a nekik juttatott autonómiával és szeretik a munkájukat. Ám szerintük a máshol csodált finn oktatási rendszeren bőven lenne még mit javítani. A digitália pedig nem valami külön dolog, amit külön informatikaórán oktatnak (ahogy az angol sem valami, ami angolórára való…). Az csak úgy természetesen ott van, ahogy a most is használt ceruza, papír, olló, vonalzó. Miért ne használnának a gyerekek aktívan tabletet, mobilt, szoftvert a munkához? Mi is ezt tesszük nap mint nap.

 „Ez itt egy 19. századi gyár, ez meg egy iroda a 20. század elejéről, mindkettőben egy csomó ember nagyjából egyformát csinált egy időben. De az ilyen típusú munkahelyek mostanára lassan kihalnak, miért készítene fel rájuk a mai iskola?”

– kérdezi a finn szakértő, és tényleg, miért is tenné?

„Van egy sáv, ahol a tanulás történik, olyan tartalommal, ami még nem túl nehéz, de van benne újdonság, kihívás. Ez a sáv mindenkinél más, egy kilencedikes osztályban a legjobb és a leggyengébb tanuló közt akár hét iskolai évnek megfelelő különbség lehet”

– mondta el Pekka Peura középiskolai tanár, aki hozzátette:

Már csak ezért sem könnyű megtalálni, hol van a sáv, ahol mindenkit lehet tanítani. A megoldás a saját ütemben való fejlődés lehet, a részben autonóm tanulás. Azt nyilván nem engedhetjük meg, hogy a tanuló teljesen maga határozza meg, mit akar tanulni. Mi van, ha őt akkor pont csak a sziklamászás érdekelné, én meg matekot tanítanék neki? De a matematikán belül már megválaszthatja, melyik területtel akarna foglalkozni. Közös tanulási térben egymással beszélünk, nem a tanár felé fordulunk, és mivel nem egyformák vagyunk és nem egészen egyforma a tanulásunk sem, senki sem dolgozik csak másoknak, de mindenki segíthet a másiknak. A telefonok arra is valók, hogy a régi fajta „feleltetés” helyett – amikor egy emberről tudtam meg, az adott kérdésre helyesen válaszol-e – az egész osztály válaszait láthassam, rögtön a kérdés feltevése után” – mondta a fiatal finn matematikatanár. Ez azért mégiscsak jobb képet ad arról, ki hogyan értette meg az anyagot, nem?

Miért ne használhatna a gyerek tabletet a tanuláshoz?

Alkalmazkodni a változó világhoz

Kihívásokkal természetesen a remek finn iskolarendszer is találkozik. A világ nem lineárisan, hanem az exponenciális függvények módjára változik egyre gyorsabban, állítja a finn oktatási szakértő. Az iskola pedig – a legjobbak is – egyelőre hátul szalad, megpróbálva beérni a valóságot.

„Pedig mi azt szeretnénk, ha a diákok kimennének és valódi problémákat igyekeznének megoldani, igazán akad belőlük elég”

– teszi hozzá még. Az újító szellemű tanárt szerinte leginkább saját kollégáinak, valamint a szülőknek, sőt, időnként a gyerekeknek az ellenállása keserítheti el, hiszen egy valóban látványos változás valahol megkérdőjelezi az addigi tanulási-tanítási kultúrát, amit sokan támadásként élhetnek meg. A magyar iskola megújulási kísérletei jellemzően „magányos harcosokhoz” és a központi rendszer „repedéseihez” köthetőek, míg a finnek ez esetben is esküsznek a közös gondolkodásra és a közös munkára, akár valós, akár online térben.

Nem maradtak el a különféle egyedi projektek és jó gyakorlatok bemutatói sem – mind magyar, mind finn résztvevők hoztak érdekes programokat. Azonban ezek némelyike annyira izgalmas volt önmagában is – akár a sajátos nevelési igényű gyerekeket is lekötő sakkprogram, akár a kisebbek társas készségeit fejlesztő Mightifier, vagy a hoaxok, álhírek felismerését segítő gimnáziumi témahét – hogy mindegyik külön cikket érdemel. Hamarosan jelentkezem velük.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai