A kilenc éve működő Tanárblog gyakorló tanár szerzői évek óta evangelistái az iskolában (általános és középiskola) használható informatikai eszközöknek. Szerzőinek nemcsak blogposztjaik és ajánlóik vannak, hanem könyveik is: ezek egy része szülőknek, más része gyakorló tanároknak szól. Ez utóbbiaknak lehet öröm, hogy három kötet (egy részük 2011-12-ben íródott, de nagy részük nem veszített aktualitásából, legfeljebb az ajánlott alkalmazások egy része szorulhat frissítésre) felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományába:
Kis-nagy IKT könyv / Nádori Gergely, Prievara Tibor
Ezt vettem elsőnek kézbe: 50 pedagógiai szituáció informatikai támogatásának leírását tartalmazza, de őszintén szólva ezek nem csak tanórán előkerülő helyzetek. Olyanok szerepelnek ugyanis benne részben, mint az „osztálykirándulás képei összefűzése szép zenével”, szavazórendszer használata, keresztrejtvény-készítés néhány perc alatt, csoportos szövegszerkesztés, videó feliratozása segédalkalmazás telepítése nélkül, feladatlap készítése adott szövegből, csillagok vizsgálata vagy többfelé ágazó történet videós megvalósítása. No, ki „ismer magára” valamelyikben? Ugye, hogy nem csak az iskolában lehet erre szükség?
IKT kiskáté: Módszertani kézikönyv gyakorló nyelvtanároknak / Nádori Gergely, Prievara Tibor
Itt már nem is ötven, hanem SZÁZ szituációra vannak javaslatok, ötletek nyelvtanuláshoz. A fent már ismertetett, nyelvórára is jó ötletek mellett van még javaslat a Twitter használatára nyelvórán, képregény-készítésre, üzleti nyelvórák mellé érdekes ábrák készítéséhez, vagy akár infografika-készítéshez, szótanuláshoz és okostelefon-használathoz, valamint jól használható példamondatokat is lehet a segédlettel találni a neten.
IKT módszertan: Kézikönyv az info-kommunikációs eszközök tanórai használatához / Nádori Gergely, Prievara Tibor
Ez itt az „elméleti háttér” és a használt eszköztár bemutatása. Digitális osztálytermek, gamifikáció (játékba csomagolt feladatok), levelezőlisták és csoportmunka-eszközök, a közösségi média használata oktatásban, wiki-rendszerek és megosztott tartalmak, prezentációk és digitális projektek.
Aki szülőként kíváncsi a megváltozott, digitalizálódó környezetre és benne a megváltozott gyereknevelésre, annak a fillérekért letölthető „21. századi szülő” című kiadványt ajánlom a szerzők tollából – illetve stílszerűen billentyűzetéből.