Hiába az okostelefon, ha borzalmas a diákok digitális írástudása

Átrágtam magam a Digitális Oktatási Stratégián. Egyelőre mutat némi hasonlóságot a kritizált NAT-tal (nemzeti alaptanterv). Hosszú, bonyolult, az is kérdés, mennyit lehet belőle megvalósítani belátható idő alatt. Digitális átalakulásra szükség van a magyar közoktatásban - már „tegnapra” kellett volna. Amihez kell infrastruktúra, a pedagógusok tudásának ÉS szemléletének változása, és főleg ezeket ragozza a vaskos dokumentum. Az okostelefon is használható lenne például oktatásra.

Az infrastruktrúrához (tehát hogy legyenek használható gépek és gyors internet minden iskolában) és részben a tudásmegújuláshoz is (tanfolyamok, workshopok, támogató anyagok formájában) pénz kell. A szemléletváltozáshoz pedig... Ahhoz nem is tudom, mi kéne pontosan. És itt nem csak a tanároknak lenne feladata.

„Borzalmas a diákok digitális írástudása, hiába látjuk, hogy a felsősök és a középiskolások csoportjában szinte mindenkinek van okostelefonja”

mondta Horváth Ádám a Finnagora konferencián. Hatvan százalékuk mindössze arra képes a holdra szálláshoz is elegendő komputer-kapacitással, hogy telefonáljon és Facebookon üzengessen, de a szövegértelmezés már problémát jelent. A digitális feladatmegoldás se tartozik a kedvencek közé: a PISA-felmérésben sokan magához a feladathoz el sem jutottak. Mivel digitális úton kellett volna megoldani azt, és egyszerűen fogalmuk se volt, mit kéne csinálni.

Fejleszteni a digitális kompetenciát

Ennek a digitális kompetenciának a fejlesztése volna a stratégia egyik fő célja. Bevallottan nem a szánalmasan kevés informatika óra keretén belül, aminél még a második idegen nyelv is több időt kap a tanterven belül.

Az infrastruktúra egyik része - ma még jórészt láthatatlanul - már ott van az iskolákban.

„Ma minden reggel nagyjából 40-50 milliárd értékű eszközre mondják a sulikban, hogy KAPCSOLJÁTOK KI”

- mondta Horváth Ádám, a tanulóknál lévő okostelefon-és tabletmennyiségre utalva. A szemléletváltás és a tudásmegújulás pont ahhoz kéne, hogy ezek az eszközök ne használatlanul heverjenek egy fonott kosárkában a tanár asztalán, de ne is arra használják őket, amire nem kéne. A mi sulinkban is előfordult már, hogy pár diák a történelemóra néhány szerintük mulatságos pillanatát akarta illegálisan a Youtube-on közvetíteni, amit az iskolavezetés persze cseppet sem ítélt hasznosnak. Nyilván nem erre kéne hasznosítani az okostelefont, tabletet, netet. De hogy kéne, arra lassan az oktatás minden szereplője rájön.

A megoldás egy része jellegzetesen magyarosra és központosítóra sikerült mindenesetre: létrejött a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ, amely a köznevelést, a szakképzés-felnőttképzést és a felsőoktatást is kívánja támogatni, elsőnek és kiemelten a mindent megalapozó általános iskolai szintet. A szemléletváltáshoz enyhe kényszer társul: a digitális fejlesztés nem „opció” lesz, hogy akinek kedve van hozzá, megkapja a támogatást. Az infrastrukturális gondok egy részéhez aktívan bevonnák a ma még reggelente „beszedett” saját mobilt, tabletet is - ami enyhén ellentmond a másik kiemelt célnak, a legrosszabbul teljesítő, általában hátrányos helyzetben lévő iskolák fejlesztésének, mivel ott gyaníthatóan kevesebb diák jár be korszerű okoseszközzel a suliba, a digitális pedagógiának pedig előfeltétele az eszközök megléte, használhatósága.

A kávészünetben tanárokkal beszélgettem. A Finnagora rendezvényén természetesen a haladó szelleműek vannak elsöprő többségben, nagyon kevesen jöttek el csak némi igazgatói biztatásra. A jó gyakorlatok és digitális pedagógia iránt érdeklődő tanárok úgy látom, több technikai támogatást, működő e-naplókat, működő iskolai internetet szeretnének. Emellett kevesebb siettetést, és kevesebb, a sietésből és a tananyagtúltengésből adódóan fáradt, unott, tiltakozó diákot. Minket szülőket is többfélének látnak: míg engem nem kell meggyőzniük se a digitális módszerek használatáról, se a „kevesebb több” igazságáról, sokan egyelőre nem tartanak itt. Lehet, a digitális stratégiát a szülőkre is ki kéne terjeszteni...?