Gyerekeink azonnal akarnak élvezni mindent

Alapvető szülői ösztön, hogy az ember szeretné gyerekkora kedvenc emlékeit megosztani a saját gyerekeivel. Cikkünk előző részében a telefon, a televízió és a kazettás magnó esetében idéztük fel gyerekkorunk tapasztalatait, és hasonlítottuk össze napjaink lehetőségeivel. Ebben a cikkben a könyvek, a könyvtár és a diavetítővel kapcsolatos „régen és most” élményekről számolunk be.

Könyvtár – Amazon, adatbázisok, internetes kereső

Valami derengett bennem gyerekoromban arról, hogy a világon nagyon sok könyv létezik. Tudtam, hogy kedvenc szerzőimnek az általam ismerteken kívül sok más műve is van. De nem tudtam, hogy mennyi. Azt sem, hogy hogyan lehetne megszerezni ezeket. Az otthoni könyvgyűjteményünk nagy volt, de áttekinthető. Az iskolai könyvtár jelentős, de ott is csak a legismertebb könyveket tartották.  Ha egy boltokban nem található könyvre vágytam, akkor nem maradt más, mint az antikváriumok látogatása, ahol vagy meglett a vágyott kincs, vagy nem.

Gimnazista koromban az Országos Széchényi Könyvtár felfedezése hatalmas élmény volt. Ott olyan könyvekhez is hozzáférhettem, amik sem a boltokban, sem a kerületi könyvtárakban nem voltak elérhetőek. Mivel persze haza nem vihettem őket, órákig gubbasztottam és olvastam ott fenn, a Várban.

A gyerekeimet könyvekkel ellátni ehhez képest pofonegyszerű. Például a hatévesem kedvenc állata a róka, és tavaly állandóan rókás könyvekből akart meséket. Szerencsére az online adatbázisok segítségével másodpercek alatt egész olvasólistát lehet összeállítani olyan könyvekről, amiknek a címében a róka szó szerepel. Akár a hazai online könyváruházakból, akár az Amazonról meg lehet rendelni ezeket házhozszállítással. A könyvesboltok maguk is adatbázissal vannak összekötve, és bármely szerző összes fellelhető könyvét meg lehet találni. Ha a gyerek rákap egy sorozatra, ami már önmagában is egy jó dolog, hiszen hetekre, hónapokra meg lehet oldani a „mit olvassak következőnek?” kérdést, annak minden fejezetét be lehet szerezni egyszerre, nincs olyan, hogy a helyi könyvtárból kivették, vagy könyvesboltban elfogyott egy kötet.

Diavetítő – digitális mesefilmek

Ha régen az ember egy mesében akart elmerülni, két választása volt: a mesekönyv és a diafilm. A tévében ritkán és keveset adtak mesét. A diavetítő szinte minden család alapfelszerelése közé tartozott. Az elsötétített szobában hallgattuk, ahogy szüleink olvasták a feliratokat, miközben szájtátva néztük a képeket. Egy átlag családnak jó tucatnyi diafilmje volt. Ugyanazokat a meséket néztük mindenütt, otthon és vendégségben, újra és újra. Egyedül persze nem lehetett ezeket élvezni, felnőtt segítsége kellett hozzá. Ha anyu vagy apu nem éppen ért rá, akkor várni kellett.

A technológia most lehetővé teszi, hogy „mozgóképes” mesék jelenjenek meg a nappalinkban, amikor csak akarjuk. A kábeltévé csatornák között vannak olyanok, amik a nap 24 órájában bármikor szórakoztatják a kicsiket. A mobil kütyük segítségével a mesefilmek elhagyhatják a nappali falát, beköltözhetnek a beteg gyerek ágyába, a kocsik hátsó ülésére, a nyaralás alatt a hotelszobába. Már egy hároméves gyerek is élvezheti egyedül a mesefilmet, miközben az anyukája a vacsorát készíti. És persze ugyanúgy lehet együtt nézni a rajzfilmkockákat anyával vagy apával.

Könyv – Kindle

Gyerekkoromban minden nyarat átolvastam. Egyedüli gyerek voltam, sok időt töltöttem a keresztanyám nyaralójában Dunavarsányban, és a nagymamáméknál, mialatt a szüleim dolgoztak.  Már nagyon korán rákaptam a felnőtt könyvekre. Kedvencem Agatha Christie volt. Krimijeiből egy pár az összes rokonnál megvolt, és ezeket minden nyáron kiolvastam, ugyanazokat, éveken keresztül, újra és újra, amíg szinte kívülről fújtam őket. Arról nem is álmodtam, hogy magammal vigyek minden nyaralásra egy köteg vadonatúj könyvet. Ez túl bonyolult, nehéz és drága lett volna. Ha valamit nagyon szerettem volna elolvasni, mert megláttam a listát a szerző többi művéről az utolsó oldalon, de nem volt meg, akkor meg kellett kérnem valakit, hogy szerezze be nekem boltból vagy antikváriumból. Ez hetekbe, hónapokba is beletelt. Addig türelmesen vártam, és volt, hogy már el is felejtettem, mit szerettem volna, mire megkaptam.

Mindez a múlt héten, a kilencéves lányom dunavarsányi hosszú hétvégéje előtti este így nézett ki: „Cica, most melyik Harry Pottert olvasod éppen?” „Az ötödiket, de már csak 50 oldal van belőle. Itt van.” „Na, jó, ez tíz centi vastag. Nem fér el a hátizsákodban. Akkor most rárakom ezt, meg a hatodikat a Kindle-re, és akkor rendben leszel. Jó?” „Jó, köszi.” És ennyi.

Visszatekintve elképesztő, hogy mennyi időt töltöttem el gyerekkoromban azzal, hogy vártam egy barátra, könyvre, filmre, vagy dalra. A kultúra és kommunikáció döcögve haladtak a végtelen időben. Ha valami kellett, időbe tellett, amíg élvezhettem. Várni kellett a dalra a rádióban, a filmre a tévében, a diavetítésre addig, amíg apu haza nem ért, a könyvre, hogy beszerezzük. A gyerekeinknek már nem kell várniuk.

Bogi