Sok szülőt aggaszt, ha a gyerek túl korán nyúl az okoseszközökhöz, de rajtunk felnőtteken múlik, hogyan cseppenek bele a legfiatalabbak a digitális világba. Ebben pedig óriási szerepe van azoknak az alkalmazásoknak, amelyek képesek fejleszteni az Alfa-generáció szókincsét, memóriáját és logikus gondolkodását. Itt az idő, hogy az egész család megismerje ezeket!
„Jót s jól, ebben áll a nagy titok” – mondta a költő. Nincs ez másképp a digitális világban sem. A szülői példamutatás, vagyis az egészséges offline – online egyensúly ugyanolyan fontos, mint a megfelelő appok használata. Ebbe az egészséges mértéknek megfelelően természetesen beletartoznak a csevegő és szórakoztató alkalmazások is, ugyanakkor ettől jóval többet rejtenek magukban az okoseszközök.
Egyre több szülőben merül fel a kérdés, hogy hány éves kortól, mire, hogyan használják gyerekeik az okosmobilokat és tableteket, míg mások arra panaszkodnak, hogy az ő gyerekeik egésznap a telefont nyomkodják, és alig lehet a kezükből kivenni a készüléket.
Ilyenkor szoktam visszakérdezni, hogy amikor a gyerek kezébe adták a készüléket, miben állapodtak meg. Mert ha majd később autót veszünk szemünk fényének, jobb esetben előtte elküldjük őt KRESZ-tanfolyamra. Nincs ez másképp a digitális eszközökkel sem. Egy közös családi megállapodás, digitális házirend sokat segíthet abban, hogy a kütyüzésből adódó későbbi konfliktusokat megelőzzük.
Ha használjuk a digitális eszközöket, tegyük ezt helyesen! Máshogy viszonyulnak ugyanis azok a gyerekek az okoseszközökhöz, akikkel beszélgetnek a szüleik a helyes mobilozásról, és közösen hasznos alkalmazásokat fedeznek fel. Ehhez mutatunk most újabb példákat három korosztálynak:
A Süni kalandjai (A sündisznó története ingyenes) appot gyerekpszichológusok fejlesztették ki 4-6 éves gyerekeknek. Egy ötrészes mesébe csöppenünk, amihez a különféle játékos feladványok is kapcsolódnak. Ezek fejlesztik az óvodások és kisiskolások beszédkészségét, logikus gondolkodását, megfigyelőképességét, valamint kiválóak és a térlátás fejlesztésére és a memória edzésére.
Az alkalmazásnak köszönhetően az alábbi feladattípusokban mérettethetik meg magukat a gyerekek:
● képeken lévő különbségek megkeresése
● levél kézbesítése megfelelő címre
● kirakó
● hibakeresés a képen
● tárgyak megtalálása
● hiányzó képdarabok megkeresése
● útvesztők
● számok növekvő sorrendbe rakása
● sudoku tárgyakkal és geometriai formákkal
● rejtett tárgyak
● kakukktojás megtalálása
● tortadíszítés
● memóriajáték
Az androidos applikáció innen tölthető le.
Ha valaki kedveli Super Mariot, akkor ebben az alkalmazásban sem fog csalódni. Számos karakter, többek között pingvin, katicabogár vagy nyúl segít elsajátítani az algoritmikus gondolkodás alapjait, miközben a kis játékosok segítik összegyűjteni nekik az aranyakat. Kincsvadászat során a különböző nehézségi szinteken megtanulhatják a gyerekek a kódolás olyan alapfogalmait, mint például a parancssorozatot, funkciókat és a hurok.
Androidra innen lehet letölteni az appot.
Nemrég indult hódító útjára a Scottie go! nevű társasjáték, de máris óriási népszerűségnek örvend. Ez a fejlesztő játék nyomtatott puzzle darabok és egy kísérő mobilalkalmazás (Anroid, iOS) kombinációjára épül, amely a programozás alapjaiba vezeti be a játékosokat.
A történet főszereplője Scottie, a robot, aki űrhajójával a Földre zuhant, de sajnos közben a jármű alkatrészei szétszóródtak. A játékosoknak kell segíteni, hogy Scottie megjavíthassa hajóját, és hazatérhessen. A hiányzó alkatrészeket az Iskolai változatban közel száz feladvány megoldásával lehet összegyűjteni, melyek egyre komolyabb kihívások elé állítják a kódoló játékosokat.
Lépj! Fordulj jobbra! Vedd fel! – ilyen és ehhez hasonló egyszerű utasítások megfelelő sorrendben történő végrehajtásával szerezheti meg Scottie a hiányzó alkatrészeket. Az utasításokat a játékosok adják a játék puzzle elemeinek megfelelő összeillesztésével. Ezeket csak be kell olvasni Scottie go! EDU alkalmazással. Androidon itt érhető el, iOS-en pedig itt.
Ekkor az alkalmazás értelmezi az összeállított kódot, és Scottie útvonalává alakítja azt, majd elemzi a helyességet, és ellenőrzi, hogy teljesült-e minden szükséges feladat és cél. Ha a megoldás megfelelő volt, Scottie végrehajtja azt a képernyőn, ha nem, a játékosoknak újra kell írniuk a programot. Sőt, ha a program túl hosszú lett, az alkalmazás jelzi, a játékosok pedig megpróbálhatják optimalizálni, azaz rövidíteni a kódsort. Igazi, szórakoztató kihívás gyerekeknek és szülőknek egyaránt!