Egyre többen választunk olyan foglalkozást, amiben a digitális technológiának szerepe van, illetve egyre kevesebb szakma marad, ahol viszonylag nélkülözhetőek a digitális ismeretek. Nem ússzák meg teljesen ők sem: még egy zsiráfház-takarítónak, egy csipkeverőnőnek vagy karmesternek is szüksége van ezekre mindennapi ügyintézéskor vagy a továbbfejlődéshez. A jövő digitális szakmáinak jó része ma még annyira ismeretlen, mint 1982-ben a rendszergazda, 1992-ben a SEO vagy az Android fejlesztő fogalma. A gyerekünk pályaválasztására még jellemzőbb lesz ez: egyre többen fognak űzni ma még legfeljebb kísérleti laborokban létező tevékenységeket „munka” címszóval.
A Word Economic Forum tavalyi tanulmánya szerint a Föld lakosságának nagyjából 90 százalékának lesz tíz éven belül internetkapcsolata. A gyerekek többsége ma is legalább hét órát ül valamilyen képernyő előtt, lassan többet tölt ezzel, mint amit a szüleivel vagy az iskolában, képernyőmentes módban. Ez lesz valószínűleg jellemző sokak felnőtt életére is – csak akkor már jó esetben fizetnek érte.
Amit ma láthatunk a jövő digitális szakmáiból és a hozzájuk vezető útból:
Digitális alapkészségek megszerzése. A korábban idézett elemzés szerint van 8 fontos digitális készség, ami nagyban segít abban, hogy az adott feladatot majd sikerrel oldják meg a leendő dolgozók. Ezek: digitális írástudás, digitális kommunikáció, digitális érzelmi érettség és intelligencia, digitális biztonság (elkülönítve „security” és „safety” ágazatokra, előbbibe a „hagyományos” kibervédelmet sorolják, a másikba pedig a digitális kapcsolattartással, tartalommal kapcsolatos kockázatok kivédését), a digitális jogok ismerete, a digitális „egyéniségünk” (digitális állampolgár, vállalkozó és alkotó), a digitális használat („use” alá sorolják a digitális egészségügyet, közösségi tevékenységet és a képernyő előtti egyéb tevékenységeket).
A tudás-átadás legfőbb színtere már nem a fizikai osztályterem. Digitális ismeretekre elsősorban a digitális térben fognak az utódaink szert tenni, bármennyire lassítja ezt a közoktatás eszköztelensége vagy berzenkedése. Más szerep vár a tanárokra is: „forgalomirányítóvá” vagy az értő információ-feldolgozás segítőjévé válnak tárgyi ismeretek közvetítője helyett. Virtualizálódik az osztályterem, a laboratórium, az oktatás helyszíne.
A gyerek gyorsabban halad, mint a felnőtt. Szülőként, tanárként az egyik legnehezebb dolog azt elfogadni, hogy a gyerek gyorsabban alkalmazkodik az újdonságokhoz, mint mi. Ez alapjaiban rendezi át sokszor a szülő-gyerek, vagy a tanár-diák kapcsolat megszokott viszonyait. Egyre kevesebb lesz az „apáról fiúra szálló” szakma is, és ami marad, annak tartalma is jelentősen módosul. Konkrét kódnyelv vagy alkalmazás erőltetése helyett a nyitottság és a folyamatok követése lehet „nyerő”.
Digitális alkotók vagy robottá váló emberek? Az optimista felfogás szerint a digitális világot végtelen lehetőségű alkotóként fogjuk megélni, a pesszimisták szerint ellenünk is fordíthatják a technológiát: már ma is szólnak arról hírek, hogy a munkavállalókat munkaidő túl is megfigyelni kívánnak munkaadóik, esetleg alapvető emberi szükségleteiket kifogásolják a hatékonyságot minden elé helyező, algoritmusban gondolkodó szervezetek.
„Játszani is engedd…” Minden kutatás és előrejelzés azt jósolja, hogy a játékokban használt megjelenítő vagy motivációs technikák egyre inkább tért nyernek a „komolyabb” iparágak mindennapi életében. Az egészségügyben vagy a közlekedésben fontos a szimuláció, játékok segítik az edzést, a rehabilitációt, üzleti adatainkat vagy műszaki terveinket egyre látványosabb vizualizációk igyekeznek megértetni. A játéknak tűnő dolgok egyre komolyabb funkciókat képesek támogatni – vagy ha nem figyelünk, a háttérben szorgosan gyűjtik féltve óvott adatainkat. Aki játszik vagy akár játékot fejleszt kiskorától, az könnyebben „rátanul” erre a nyelvre, és talán a csapdákat is könnyebben kerüli majd.
Nem fiam, nem azt mondtam, hogy ma délután mateklecke helyett elég lesz a GTA, nem tudom milyen gépi fordítóval állítottad ezt elő, de még javítanod kell a dekódoláson.