A digitális pénz sem végtelen!

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Gyakran hallom szülőktől, hogy ha a gyerek nagyon szeretne velük valamit megvetetni, és ők nem akarják, vagy nem tudják megvenni azt neki, hogy azt mondják a gyereknek, erre most nincs pénz. Csakhogy a gyerekek szemfülesek: látták már anyut ATM-ből pénzt felvenni, ezért gyermeki ártatlansággal vágják rá, hogy „De akkor menjünk, és vegyünk ki pénzt a falból!”. Ilyenkor jön a fejvakarás, hogy hogyan is magyarázzuk el egy kis ovisnak, vagy egy éppenhogy számolni tanuló elsősnek, hogy a fal nem csodatévő. Himer Csilla pénzpedagógus segít, hogyan oldjuk meg az ilyen helyzeteket.

Amivel kezdd – ezt ne mondd soha!

Ha valamit nem akarsz megvenni a gyereknek, akkor soha ne hivatkozz arra, hogy erre nincs pénz. A gyerek ugyanis látni fogja, hogy másra bizony van, mert a kenyeret, tejet mégis megveszed.

Ő még nem tud olyan fontossági sorrendet felállítani, hogy a kenyér fontosabb, mint pl. a pillecukor, ami őt érdekli. Neki az lesz a fontosabb. Legalábbis abban a pillanatban.

Ezért én mindig taktikaváltást javaslok a szülőknek: ne arra koncentráljunk, hogy MI nem akarjuk megvenni, és ne is arra, hogy van-e erre a célra pénzünk, vagy sem. Hanem arra, hogy a gyerek MOST akarja – és öt perc múlva már lehet, hogy nem.

Lépések:

Állapodjatok meg a gyerekkel még a bevásárlás előtt, hogy mekkora keret áll a gyerek rendelkezésére, hogy azt „elköltse”, „elvásárolja”! Ennek meghatározása csak tőled függ.

Bármit megkíván a gyerek bevásárlás közben, rögtön el is mondhatod neki, hogy az belefér-e a keretbe, vagy sem. Így a gyerek is elkezd barátkozni a számokkal, mert egy idő után elkezdi követni, mi mennyi. A másik, ami legalább ennyire lényeges a pénzügyi intelligenciájának pallérozása során, hogy elkezd szabályokat követni: ha ennyi a keret, akkor ehhez kell alkalmazkodni. (Vannak, akik ezt önfegyelemnek nevezik.)

Ha belefér, megveszitek, mindenki boldog: te is, a gyerek is, a pénztárcád is. Ha nem fér bele, a gyerek is tudomásul veszi, hiszen emlékeztetheted rá, hogy ő is elfogadta a szabályokat. Ebből a gyerek nemcsak a szabályok szerinti játékot tanulja meg, hanem azt is, hogy a pénz véges – és meg kell tanulnia a keretét beosztani.

Mi van, ha tényleg nincs rá pénzetek?

Hát, akkor sajnos nincs mit tenni, ezt be kell ismerni. Ilyenkor jön az, hogy a gyereknek otthon el kell magyarázni, hogyan és mire költjük el azt a pénzt, amit a falból veszünk ki.

Én erre a következő játékot ajánlom a szülőknek, mert ez be szokott válni:

Vegyünk egy kisebb dobozt, amibe nem látunk bele, de kézzel bele tudunk nyúlni! (Elég hozzá egy nem túl nagy papírdoboz, aminek a tetején keresztül be tudunk nyúlni.)

Válasszon a gyerek valamit, ami apró, sok van belőle, és számára kedves! Pl. LEGO-kockákat, vagy a gyöngyeit, esetleg babszemeket, kupakokat, ha más nincs.

Ezekből válasszunk ki annyi darabot, ameddig a gyerek még el tud számolni! Középsős gyerekek általában tízig már el tudnak számolni.

A tíz darab LEGO-t, babot, akármit tegyük a dobozba, úgy, hogy nem látjuk. Ez lesz az a pénz, amit az ATM (a falba épített gép) őriz nekünk. Ez lesz az a pont, ahol a gyerek meg fogja látni, hogy a „fal” is csak azt a pénzt őrzi, amit a munkánkért kapunk, tehát nem végtelen az összeg.

A gyerekek általában tudják, hogy a szülő a munkájáért pénzt kap, ennek valós értékével azonban még sokáig nincsenek tisztában. Segíthet megvilágítani a dolgok értékét mégis, ha például a közismert Big Mac példával élünk: mennyi ideig dolgozik valaki egy-egy országban azért, hogy a kedvelt ennivalót megvehess. Ezt akár „átfordíthatjuk” havi fizetésünk értékére is anélkül, hogy öt-hatjegyű számokkal dobálóznánk. Vagy felajánlhatunk nagyobb korában valamilyen munkáért „fizetést” – és meglátja, ebből mi telik ki. (a saját fiam igen csalódott volt, mikor számos üres üveg visszaváltása után kaptunk egy összeget, amiből épp csak egy kis Túró Rudira futotta.

Aztán kezdjünk el „pénzt”, vagyis LEGO-t, babot, akármit kivenni a falból, mert éppen ételt veszünk, ruhát veszünk, kifizetjük az áramot, amivel megy a tévé (ezt sem árt, ha megtudja a gyerek). A gyerek hamar észreveszi, hogy a 10 darab LEGO, babszem, akármi nem tart örökké. Még akkor sem, ha minden megvásárolandó dologra csak egy-egy darab valamit veszünk ki. Ilyenkor nyugodtan el lehet neki mondani, hogy még másik ezer dologra is lehetett volna, sőt, néha kell is pénzt költeni – ezért kell nagyon meggondolni és beosztani, hogy mire mennyit költünk.

+1. Ha a gyerek megkérdezi, hogy nem lehet-e valamit mégis tenni azért, hogy meg lehessen venni ezt vagy azt, akkor ha ügyesek vagyunk, máris elültethetjük benne a megtakarítás gondolatát. Biztassuk a gyereket arra, hogy ha már annyi vicket-vackot gyűjt (pl. csigaházat, gesztenyét, falevelet, kavicsot, akármit), akkor gyűjtsön pénzt is! Ehhez akár közösen is készíthetünk malacperselyt, de vehetünk a gyereknek egyet.

A gyerekek számfogalma lassan, fokozatosan alakul ki, óvodás korban még a „sok” és a „kevés” is olyasmi, amit bizony meg kell tanulni. A matematikai érdeklődés, tehetség viszont viszonylag korán megmutatkozik: ha számok iránt feltűnően érdeklődő gyerekünk van, bátran játsszunk vele számolós vagy logikai játékokat, akár olyanokat, amiket eredetileg idősebbeknek szántak.  A dolgok „ára” és „értéke” azonban kisiskolás kor előtt ritkán tisztul le, még a feltűnően jól számoló gyereknél is.

(Folytatjuk.)

Ezek a cikkek is érdekelhetnek a témában:

Zsebpénz helyett letöltés kap a gyerek

Pénzért vett gyémántokat a gyerek a törpéknek

Szeretné tudni, hogy mikor, mire költ gyermeke?

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai