Digitális oktatás játékosan – hogy jobban tanuljon a gyereked

Vica | Olvasási idő: 8 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

A gyerek egyik fő élettevékenysége és tanulási formája a játék. A tech ipar egyik legújabb őrülete és divatja a játékosítás, vagyis a gamifikáció. Ha játékkal eredményesebben tanulunk, akkor játékosítsunk mindent. Vagy nem. Ez lenne a digitális oktatás helyes iránya?

A jó öreg Mengyelejev szeretett kártyázni. A periódusos rendszer megjelenítése állítólag úgy született, hogy a tudós a jobb megértés és átláthatóság érdekében az elemek vegyjelét egy-egy kártyalapra írta, ami segített neki az egyes elemek közti kapcsolatokat megérteni és feltérképezni. A kártyajáték logikája a tudományos kutatás logikájában segített – de a játékosítás felhasználásával az unalmas, nehéz, kitartást követelő feladatokban is többen érnek el sikereket. De mivel ha valami divat, olyan területeken is próbálkoztak vele, ahol ez az egyébként kitűnő eszköz hatástalannak, sőt kontraproduktívnak bizonyult.

Kisgyerekeknek, kisiskolásoknak

Minden gyerek szeret játszani, és minél kisebbek, annál kevésbé várható el tőle fegyelmezett, kitartó tevékenység a „flow” élményt kevésbé nyújtó területeken. Játékba ágyazva azonban meglepően kitartóan, pontosan, lelkesen végeznek olyasmit is, amit egyszerűen nem is lennének képesek pusztán „erőből és fegyelemből” ahogy a kötelességtudóbb felnőttek szokták. Logikát, esetleg tényszerű ismereteket kívánó, akár iskolai feladatokban kiválóan beváltak a játékok és a hozzájuk kapcsolt „szintek” és „jutalmak”, de a nyelvtanulásban is sokkal jobbak az eredmények, ha szókártyák, rejtvények, mesék, mondókák, esetleg vicces figurák sokszor ismételt szófordulatai rögzítik a kívánt szókincset vagy nyelvtani struktúrákat. A gyerekek szeretik a kitalálós, rejtvényes, kalandba ágyazott helyzeteket, de a monotonnak tűnő (épp a sokszori ismétlés miatt hatékony) tornagyakorlat is kevésbé unalmas, ha vicces pofájú nyuszit kell mondjuk közben utánozni.

Digitális oktatás játékosanKamaszoknak

Az osztályteremben jól működhetnek a videojátékok „jutalmazó rendszerei” az osztályban hagyományosan alkalmazott módszerek helyett, növelve a kamaszok aktivitását az órai tevékenységekben. A hagyományos sportok és sportversenyek világától sokszor idegenkedő serdülők a konzolok-szenzorok segítségével eredményesebben biztathatók némi testmozgásra is. De a kutatások szerint különösen jó hatással van a kognitív (szellemi, koordinációs) képességeket fejlesztő játékoknak is ebben az életkorban: az agy információ-feldolgozó és információtároló képességét fejlesztik elsősorban. A kamaszok számára fontos az érzelmi bevonódás – anélkül hamar elveszítik érdeklődésüket, tehát olyan játékok lehetnek kiválóak, amelyek az érzelmeikre is hatnak.

Különleges élethelyzetekben

A Smithsonian Intézet cikke alapján eredményesen lehet videojáték-szerűen feldolgozott tananyaggal autista tanulók munkáját segíteni. Ők különösen jól fogadják ugyanis a játékba foglalt oktatást. A játékok (táblás és „gépes” verziók is) sok esetben a hagyományosan nem, vagy nehezen tanítható, viselkedészavaros gyerekeknek is megoldást kínálnak. Általuk jobban képesek csoportban dolgozni, figyelmet összpontosítani, kudarcokat elviselni, kitartóan tevékenykedni.

Sokan ismerik Jane McGonigal játékfejlesztő történetét is. Súlyos betegsége miatt ágyhoz volt kötve, eltiltva a legtöbb általa kedvelt tevékenységtől. Depressziója, sötét gondolatai megakadályozták abban, hogy a felépülése érdekében végzendő gyakorlatokban kitartó lehessen. Az ördögi körből végül is egy saját fejlesztésű, „SuperBetter” elnevezésű játék segítségével tört ki. A játék ugyanis apró lépésekkel (és gyakori jutalmakkal) vezeti végig a felhasználót a gyógyulás folyamatán, ami játék nélkül talán unalmas, nehéz, lélekölő lenne.

McGonical szerint a játékokban erősebb társas kapcsolatok épülnek ki, jobb visszajelzéseket kapunk, és jutalmazottabbnak érezhetjük magukat, mint a való életben. Ezért érthető, hogy sokan a virtuális világokba menekülnek – ám szerinte nem ez a helyes út, hanem a valóságot kell „játékosabbá” tennünk. A játékban elérhető legjobb „jutalmak” pedig azok, amelyek abban segítenek, hogy a célt (vagy a magasabb szintet) elérhessük.

Amire nem jó

Nem érdemes minden apró, csip-csup ügyhöz valamilyen jutalmat, jelvényt „varázslatos” tevékenységstruktúrát kapcsolni – hacsak szülőként nem akarunk alaposan kitolni magunkkal. Nem kéne „küldetést” és dicsőség-táblát, létrehozni pusztán azért, hogy a gyerek levigye a szemetet, vagy rakjon rendet hetente a szobájában. Ezek nem igényelnek se különleges erőfeszítést vagy képességeket automatikusan és pillanatok alatt tudjuk elvégezni, ha nincs körülöttük cirkusz. (Páran nyilván vitatkozni fognak velem, de én nem alkalmaznám a játékok jutalmazásrendszerét evés vagy szobatisztaság-témában sem. Mindenkinek jobb, ha a vécére menés, az evés körül nem alakulnak ki különleges játszmák vagy rituálék….)

Amire pedig számos pszichológus, szakértő, kutatás figyelmeztet: vannak helyzetek, amikor pusztító a belső motivációt külsővel helyettesíteni, felváltani. Ha jutalmazták a gyereket azért, mert egy adott helyzetben mondjuk segítőkészséget, empátiát mutatott, minél inkább jutalmazták, annál inkább csökkent az illető hajlandósága arra, hogy legközelebb is így viselkedjen. Azzal is óvatosan bánjunk, milyen helyzetek modellezésére használunk „versengő” vagy „együttműködő” játékokat. Kifejezetten a kíváncsiság és az érdeklődés ellen hathat a túl korai értékelés, pontozgatás is:

A tevékenység gátlása, az érdeklődés hiánya nem belülről fakad, hanem akár már a bölcső felett megjelenő túl korai teljesítményelvárás és a minősítés hozza létre. Ezek szeretettel és megértéssel cukrozva sem okoznak kevesebb kárt.

figyelmeztet a pszichológus.

A diákjaink ma már azt is elvárják, hogy az ismeretátadás mellett szórakoztassuk is őket

– mondta nekem pár éve egy skót egyetemi professzor, mintha a skót állatorvostan-hallgatók ismerték volna a Mérei-mondást:

A gyerek egyik fő élettevékenysége és tanulási formája a játék. A tech ipar egyik legújabb őrülete és divatja a játékosítás, vagyis a gamifikáció. Ha játékkal eredményesebben tanulunk, akkor játékosítsunk mindent. Vagy nem. Ez lenne a digitális oktatás helyes iránya?

Ahol untatnak, onnan menekülj.

Fejleszthetik-e ugyanakkor a játékok a kitartást és a fegyelmet is? Ennek kifejtése valószínűleg már egy külön cikk témája lehet.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai