Digitális oktatás: hogy csinálják más országokban?

Új sorozatunkban a világ különböző országaiban nézzük a  digitális oktatás, helyzetét és következményeit. Az előző részben volt szó ausztrál távoktatásról, vég nélkül netező koreai és brit kamaszokról,  most arról írunk, van-e már laptop az albán tanteremben? Irigykedhetünk-e az észtekre, és fiunk-lányunk versenytársa lehet-e a programozónak készülő, mezítlábas indiai kislány, akit két évtizede még írástudatlanul adtak volna férjhez?

India

India túl nagy és túl tagolt ahhoz, hogy egységes „indiai digitális oktatásról” lehessen beszélni, de tény, a hatalmas ország egyik húzóágazata a digitális szolgáltatások fejlesztése, ami rengeteg fiatal szakember nélkül nem menne, ők pedig már nem tábla-kréta típusú hagyományos iskolákban tanulnak. A távoktatás és e-oktatás egyébként is sokat segített az eldugottabb, nehezen megközelíthető helyeken élőknek: webinarok, oktatóvideók és programok segítik a tanulást, míg a magániskolák a fejlett nyugati vagy távol-keleti országok csúcsszínvonalát kínálják oktatási segédeszközökben és módszerekben. A piaci lehetőségek is óriásiak: az oktatási piac kb. 34 százalékos növekedéssel számol 2017-18-ban, miközben az indiai kormány is rúpia-milliárdokat szán a digitális oktatásra, néhány nemzetközi szervezettel (pl. Világbank) és nagy cégekkel karöltve.

Bár a nők helyzete sokszor még mindig nehéz, a programozói pálya már sokuknak lett elérhető álom, rengeteg fiatal indiai nő dolgozik programozóként, ahogy supportosként, „virtuális asszisztensként” is. Külön program segíti a lányokat angol-és informatikai tudást szerezni, amiben a a hajdani gyarmattartó kulturális intézete, a British Council is hivatalos partner. A szegényebb sorsú családokban néha a szülőket is meg kell győzni az oktatás fontosságáról, de ők akár személyesen is megnézhetik, hogyan tanulnak a lányok és milyen lehetőségek nyílnak ki előttük.

A technológia világában kitörést látó, vállalkozásba fogó lányokat és nőket egyébként a Vodafone is szemmel tartja és támogatja, mások, például a brit Cherie Blair Alapítvány és az indiai Önfoglalkoztató Nők Szövetségének segítségével. Egy helyi mobilalkalmazás lehetővé teszi a kiskereskedőknek, hogy online tudjanak rendelni a nagykereskedésekből és online követhessék nyomon az árut, amely számos női kereskedő hatékonyságát és jövedelmét javította. A Vodafone Angel üzletekben pedig a biztonsági őrtől a felsővezetőig minden szinten vannak nők, ami a női vásárlók dolgát is megkönnyíti.

Észtország

Az ország ma már „világmárkává” tette a digitális társadalmat, a kilencvenes évekkel elkezdett „tigrisugrással”, amely már a korai években online jelentkezést tett lehetővé az ország egyetemeire, amiben SMS-ben kapták meg az eredményt.

Az online „e-iskola” partnerként hozta össze a szülőket, akik innentől a nap 24 órájában fértek hozzá a csemete minden iskolai adatához (nemcsak a jegyekhez, hanem a házi feladathoz, fejlődési tervhez, egyéb csoportos és egyéni üzenetekhez is), a tanárokat, és a diákokat. Utóbbiak szintén használhatják a rendszert, legjobb munkáikat e-portfólióba mentve (ott nem a pedagógusnak és nem kötelező jelleggel jelent meg a portfóliókészítés). A ProgeTiger (KódTigris) és a TechSisters (TechNővérek) mozgalmak pedig már az iskolások közt keresték a jövő IT-tehetségeit. Naná, egy olyan országban, ahol e-vállalkozást a kinyilatkoztatások szerint 18 (!) perc alatt regisztrálhat bárki, és rengeteg digitális szolgáltatással támogatják a versenyképességet.

A rendszer egyéb elemei egyébként mentesek a központosított „egyetlen” megoldást  kereső felfogástól, még ha a legnagyobb rendszerek (választás, egészségügy) egységesek is. A legfontosabb „felnőtt” e-rendszereket (angolul persze) itt lehet végignézni. Az eSchool rendszerét egyébként az eKool nevű hazai magáncég fejlesztette.

Albánia

„Itt inkább kimennek a gyerekek játszani”- számolt be egy ott élő magyar még két éve is, hozzátéve hogy a kisebb gyerekeknek egyszerűbb taneszközök és türelmesebb tempó jut az albán sulikban. A változásokat azonban ők is érzékelik: létrejött már a 2015-2020-as digitális stratégia, ami persze először a szélessávú hálózat elérhetőségét bővítené, hogy legyen min bemutatni a digitális alkalmazások fontosságát.  Az iskolai net egyelőre főleg a „géptermekben” maradt, ahol hetedik osztálytól a tizenkettedikig tanulnak digitális ismereteket a diákok 2014-től, korábban ez csak középiskolában volt elérhető. Az alsóbb iskolában sajnos sok a nem működő gép (van, ahol 27 diákra jut egyetlen masina), és nem működik a központi adatnyilvántartó rendszer sem, ahogy gyerekcipőben jár az internetbiztonságról szóló oktatás, és viszonylag szűk körű az albán nyelvű tartalom is. Központi szabályozás azonban már védi a gyerekeket a gyermekpornográfiától és káros tartalmaktól vagy tevékenységektől.

A tervek azonban nagyra törőek: 2020-ra szeretnék, ha a lakosság 90 százaléka érné el az internetet, és sokan (50 százalék körül) használnák az e-kereskedelmet is, amihez digitális ismeretek kellenek, amihez minden iskolát felszerelnének széles sávú interneteléréssel, de már az oviba is jutna a digitális oktatásból.  Lehet, hogy pár év múlva már az albán gyerekek is mindenféle kütyükkel töltik legszívesebben a szabadidejüket a mostani hagyományos szórakozások helyett?