A digitális könyv nem olyan jó, mint a papír?

A kilencéves lányom már digitalizált családban tanult meg olvasni. A férjem nagy könyvfaló, aki tömegközlekedésen ingázik és naponta-párnaponta kiolvas egy könyvet. Ezen kívül megvan az a gyengéje, hogy amikor befejez valamit, megtartja, ennek köszönhetően óriási polcokon állnak mindenütt a lakásunkban a könyvek. Amikor megjelentek a digitális könyvolvasók, azonnal átváltott egyre, így tudja tartani az iramot anélkül, hogy nagyobb lakásra kellett volna cserélnünk a meglévőt. Ezért a gyerek, aki most lesz negyedikes, már úgy tanult meg olvasni, hogy az apját naponta több órát látta egy képernyőn olvasni, vagy farzsebében egy könyvolvasóval mászkálni. Másodikos korára kikönyörgött magának is egyet. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy emiatt lemarad valamiről: mi lesz a könyv birtoklásának örömével, a lap zörrenésével, az új könyvek illatával, a könyvjelzők kikandikálásával az oldalak közül. De vajon igazam volt? Lemarad valamiről az a gyerek, aki szinte a kezdettől képernyőn olvas?

Az aggodalmaimmal nem voltam egyedül. Az angol Guardian újság nemrég megjelent cikke szerint a kisgyerekes szülők nagy része aggódik a gyereke digitális könyvolvasási szokása miatt, és azt szeretné, ha inkább klasszikus, papírra vetett formában olvasna könyveket. Az okok? Ellenérzésük van, mert úgy érzik, az e-könyvek hozzájárulnak egyes szakemberek által mumusnak tekintett „képernyő előtt töltött időhöz”, attól félnek, hogy a gyerek koncentrálóképessége lecsökken, aggódnak amiatt, hogy nem látják, hogy a gyerek mit olvas, és emiatt az könnyebben jut tiltott tartalomhoz. De a legnagyobb félelmük az, hogy az e-könyvek miatt a gyerek nem szereti majd meg az „igazi”, nyomtatott könyveket.

Varázslatos érzés az, amikor a szülő látja, hogy a kisgyerek rákap az olvasásra. Amikor hirtelen összeáll kicsi fejében a kép, és rájön, hogy ő maga képes egy történetet egyedül megérteni, élvezni, a saját iramában mondatról mondatra kibontani. A lányom esetében ez akkor következett be, amikor az osztálytársaival szinkronban és versenyezve elkezdett egy tündéres sorozatot olvasni, és újabb és újabb köteteket kért belőle. Esténként közelharcot kellett vívnunk a lámpa kikapcsolásáért. A könyvek nem voltak olcsók, és nagyon sok volt belőlük. Az első két tucatot megvettük, elvégre van két kishúga, akik remélhetőleg ugyanúgy élvezik majd őket. De mivel rövid, 50-75 oldalas, nagybetűs kis könyvekről van szó, amiknek kiolvasása egy hétéves számára is csak két nap, hamarosan elszaporodtak a könyvek a polcon, és lelki szemeimmel már láttam, hogyan fog kinézni a gyerekszoba pár év múlva. Ezen kívül egy kéthetes tartózkodás a nagyinál fél bőrönd könyv bepakolásával járt.

Ez volt a pillanat, amikor úgy éreztük, hogy voltaképpen semmi akadálya annak, hogy a gyerek megkapja az apja egyik levetett e-könyvolvasóját. Kíváncsian vártam, hogy megváltoztatja-e a gyerek olvasási szokásait. Nem változtatta meg. „Könyvzavara” sem lett, azaz simán vált a digitális és papírváltozatok között. Mindkettőnek megvan a maga előnye, és ezt ő is tudja. A gyerekek hihetetlenül rugalmasak, és már egy digitális világba születtek.

Nemrég, a harmadik osztály végén volt egy beszélgetésem a gyerek iskolájának igazgatójával a gyerek haladásáról, és arról, hogy mit tehetek én, mint szülő, az ügyben, hogy megfelelően fejlődjön. A válasz az volt, hogy a lehető legjobb, amit a gyerek ebben a korban tehet, az, ha rengeteget olvas, és a szülő csak szolgáltatja az olvasnivalót. Ha a gyerek már rákapott az olvasásra, az fél siker. Ettől fogva csak a keze ügyébe kell tenni az olvasnivalót, amit kér, bármilyen formában. Az olvasnivalók lehetnek klasszikusok, ismeretterjesztő könyvek, gagyi kis mesék, akár képregények is. Teljesen mindegy, hogy mi a tartalom, ha a gyerek élvezi, és nem tartalmaz számára veszélyes információt. A formátum is lényegtelen, azaz lehet nyomtatott könyv, digitális könyv, újság, bármi.

Az ellenérzéseim a digitális könyvekkel kapcsolatban lassan megszűntek, és mostanra lehetőségtől függően kb. fele-fele arányban kapja a könyveket a gyerek digitális és nyomtatott verzióban.

Egyik gyerekem esetében sem vette át az önálló olvasás a szülővel történő meseolvasás helyét. A két nagyobbik gyerekemnek olvasunk minden este pár percet, majd fél órát olvashatnak egyedül. A legkisebb, két és féléves lányomnak pedig felolvasunk egy ötperces mesét egy képes könyvből. Gyakran látom, hogy előveszi őket egyedül, nézegeti a képeket, és visszamotyogja az egyszerű történeteket.

Úgy érzem, hogy el kell fogadnunk a visszafordíthatatlan változást, amit a digitális könyvek megjelenése okozott, és nem szabad megijedni attól, ha a gyerek a képernyőn olvasást választja. A kütyük nem ölték meg a könyvek varázsát, csak egy újabb csatornát adtak az olvasáshoz. Az online újságok sem csökkentették a felnőttek híréhségét, sőt, ha lehet, növelték azt. A mai gyerekek már egy olyan világban fognak élni, ahol szinte mindent képernyőkön fognak olvasni: a leveleiket, a híreket és a könyveket. Ha nem is minden szülő örül ennek, a fák biztosan.

Bogi