Digitális iskolakezdést akarok!

Állok jobb meggyőződésem ellenére a nagyáruház közepén, délelőtt tíz van és harminc fok. Épeszű ember ilyenkor a Balatonon, a tengeren, a Tiszán, a strandon használja ki az utolsó kánikulai hétvégét. Én meg nagyalakú énekfüzetet keresek, műanyag füzetborítót, ilyesmiket. Hogy tovább hergeljem magam, eszembe jut az a hétvége is, amikor a tavalyi könyveket-munkafüzeteket tettem el „aludni”. Ismét megdöbbentem a mennyiségen, kilókon és terjedelmeken. De főleg azon, hogy elég sok olyan akadt közöttük, amelyek érintetlenül mennek majd a szelektívbe. Pedig valaki legyártotta, én bekötögettem, gyerek nyögve cipelte, kipakolta, bepakolta, néha otthon felejtette. Merjünk nagyot álmodni, hogy lehetne ezt másképp? Iskolakezdés, ahogy én szeretném.

XXI. századi berendezés és szemlélet

Elképzelem, hogy a suliba hirtelen bedübörög a huszonegyedik század, nemcsak berendezésben, hanem szemléletben is. Mi lenne az általam elképzelt kis Köbüki iskolatáskájában? Az uzsonnán és a kulacson túl – már ha nem mernék még nagyobbat álmodni, hogy a suliban épp olyan vonzó és egészséges ételekkel kínálják, mint egy jobb multi menzáján. De mi lenne tanszerként benne?

Én nem mondanék le a kézírásról, de ennyi füzet – amik közt mindig lesz, aminek csak az első öt oldala telik be – a kutyának se kéne. Ne takarózzunk azzal, hogy ezt lehet kapni: azért ezt, mert ezt akarjuk megvenni vagy megvetetni. Mit szólnátok egy nagy kapcsos mappához, amiben lennének a felnőttek projektmappáiban használt színes elválasztók közé rendezett sima, vonalas és kockás lapok? Üres csak minimális, amivel meg már végeztünk, csinosan lefűzve mehet valami dobozba vagy mappába. (Pont úgy, mint a munkahelyünkön manapság.) Cipelni nem kell se azt, amit három hónapja írtunk, se azt az üres lapmennyiséget, ami négy hónap múlva se fog betelni.

És mivel csak egy lenne belőle, vége lenne a szülő és gyerek kapcsolatát mérgező táskapakolósdinak, felnőttet is összezavaró A és B hetek kavalkádjának, soha nem állna senki Magdi néni előtt megsemmisülve: már megint otthon hagytad, fiam!!!!

Tankönyvek, munkatankönyvek e-formában

Aztán itt vannak a súlyemelő bajnokság nagyágyúi: a tankönyvek és munkatankönyvek. A nagy része beköltözhetne egy csinos tabletbe vagy e-könyv olvasóba. (Ha feladatokat is oldunk meg, legjobb a tablet, amin van jó e-könyv olvasó szoftver), amit tulajdonképpen csak azért sétáltatnánk, mert bitang drágák a hardverek. Mert egyébként maradhatna otthon egy „vékony kliens”, amely egy VPN kapcsolaton át minden iskolai szoftvert, tananyagot, feladatgyűjteményt elér a gyerekszobából. És egy hasonló várná a nebulót reggel az iskolában... pont úgy, mint a munkahelyünkön manapság.

Tesztírás elektronikusan

Tesztet, közös projektet és dokumentumot készíteni elektronikus eszközökkel, „digitális osztályteremmel” könnyebb. Ha a munkahelyünkön naponta használunk folyamattámogatást, digitális vizualizációt, videokonferenciát és közös dokumentumszerkesztést, a gyerekeket miért rekesztenénk ki ebből? Előbb-utóbb ők is ezzel fognak dolgozni – akárcsak mi ma, a munkahelyünkön. A kézi jegyzetelést nem kell persze teljesen száműzni. Rögzítsük vele, ami élőben, egyedi módon hangzik el, ami nincs benne a „hivatalos” tananyagban, ami csak a miénk. (Akár hang-és videofelvételt is csinálhatnánk, bár a lényeget ezzel tényleg nem emeljük ki.) A kötelező olvasmányokra, matek gyakorlókra, nyelvi példahalmazokra ott vannak a digitális tudástárak, frissíthetően, kereshetően, idézhetően. Miért vonszolja egy hatodikos a megviselt Pál utcai fiúkat vagy egy gimnazista a „zöld” matek példatárat még mindig?

A művészetet a jövő sulijából se felejteném ki, ahogy a sportot sem. Lenne tehát elképzelt jövőbeli kisdiákunknál is színes ceruza, zsírkréta, olló, tornacipő, furulya és hasonló. Bár simán el tudom képzelni, hogy a suliban a körbeült nagy asztalról szebbnél szebb ceruzák, tollak közül lehet válogatni. Kevésbé lenne pazarlás a félig se használt, de emberesen beszáradt ragasztókkal, festékekkel, és nem kell irigykedni, hogy az Ildié menőbb.

Vesszen az iskolatáska!

A sok kilós táskától, a mindennapi pakolástól („már megint nem tudod, A vagy B hét, mi lesz belőled fiam...?”), a már-megint-otthon-hagytam rémképétől megszabaduló kisdiáknak így talán a rajzolás, az ének, a foci vagy a matek is könnyebben menne. Hát még nekem, akinek a környezetvédő és hatékonyságmániás énje is sikoltozik megint. Ennyi papír, ennyi (felesleges) munka, ennyi cipekedés...

Az meg már csak legpocsékabb rémálmaimban merül fel, mi volna, ha nekem kéne a munkahelyemre ennyi mindent cipelni minden reggel. Okos irodai szoftverek, távoli elérést biztosító eszközök, felhőben elérhető adatok nélkül dolgozni. Talán vegyünk rá pár tanárt és oktatásirányítót, hogy cseréljen egy multis szakértővel pár hétre.

Ha érdekel, milyen egy hétéves szerint az ideális iskola, itt elolvashatod>>>