Analóg tudás is fontos a digitális világban!

Digitalizáció ide vagy oda, vannak olyan „régimódi” képességek, amelyet a Z- és Alfa-generációk se nélkülözhetnek. Ráadásul ezeket nem is mindig tanítják az iskolában, tehát nekünk, X- és Y-generációs szülőknek kell átadnunk nekik. Tudod, melyek ezek?

Rendszeresen érzékelem, hogy több ponton is kilógok az X-generációval kapcsolatos sztereotípiákból. Bár én még „digitális bevándorló” vagyok, vagyis gyerekkorom jó része egy számítógépek nélküli világban telt, nagyra értékelem azt, ahogyan a számítógép és az okostelefon megkönnyíti az életünket.

Korábban minden barátom telefonszámát fejből tudtam, ám inkább segítségnek, és nem elítélendő elkényelmesedésnek tartom, hogy ma ezt már a telefonom memóriája jegyzi meg helyettem. Tudok térképet olvasni (na jó, nagyjából tudok térképet olvasni), de szeretem, hogy a telefonom bármikor útbaigazít, ha szükségem van rá. 

Ugyanakkor úgy érzem, vannak képességek, amelyet a mai, digitális kor gyermekeinek sem árt elsajátítaniuk. Nem azért, mert attól félek, hogy egyszer csak elmegy az áram, és az erdőben is tudniuk kell eligazodni, hanem azért, mert még a mai világban sem lehet mindent kizárólag egyetlen számítógéppel megoldani. Néha fel kell állni az asztal mellől, és a gyakorlatban kell cselekedni.

Megmutatjuk nekik?

Vajon miért érheti az a vád a mai gyerekeket, hogy telefon nélkül eltévednének, vagy hogy nem tudnak fára mászni? Nincs ebben benne a mi felelősségünk – azaz néha a túlzott féltésünk is? Kár kertelni, ezeket a dolgokat, vagy legalábbis a nagy részüket nekünk magunknak kell átadni a gyerekeinknek, hiszen ezek az iskolai tananyagnak sem részei. És vajon mik azok a készségek, amelyek nélkül – számítógép ide vagy oda – megnehezedhet a felnőtt életük?

Ismét egy vallomás: magam sem vagyok Michelin-csillagos séf, és nem is a főzés a legkedvesebb elfoglaltságom. De azt gondolom, hogy valami minimális főzőtudományra szükség van, nem lehet mindent egy ételrendelő appal megoldani.

Ugyanígy szükség van egy minimális varrótudásra is: a fiúknak sem árt, ha fel tudnak varrni egy gombot, vagy fel tudnak hajtani egy túl hosszúra szabott nadrágszárat. A többi házimunka is olyan tudás, amit érdemes előbb-utóbb elsajátítani, hiszen egy idő után nem lesz ott a mamahotel kiszolgáló személyzete.

Ugyanakkor nem érzem úgy, hogy az a 15 éves, aki nem mosogat otthon, kudarcra van ítélve. Amikor megvan a motiváció, például az önálló élet, akkor az a gyerek is napok alatt képes önállósodni, aki korábban otthon semmi ilyesmit nem csinált.

Könyvtár, térkép, ragtapasz

A könyvek világát sem lehet teljesen elfelejteni. Remek dolog, hogy a neten mindenre rá lehet keresni, de azért nem baj, ha egy házidolgozathoz a könyvtárban is képesek anyagot találni (a könyvtári katalógus már úgyis digitális). A térkép szintén hasznos találmány, arra az esetre, ha esetleg lemerülne a telefon útközben. És ha már a térképnél tartunk: azt sem árt megtanulni, miért jó a szabadban lenni. Miért jó sátorozni, és egyáltalán mit kell elvinni egy kempingbe, hogyan kell felállítani egy sátrat, és hogyan kell elsősegélyt nyújtani, ha valaki esetleg könnyebb sérülést szenved. Hogyan kell biztonságosan tüzet gyújtani, mire kell vigyázni egy erdőben vagy egy sátorhelyen.

Felkészülés a felnőtt helyzetekre

A hagyományos képességek egy másik része az önálló döntésekre készítheti fel a gyerekeket. Nem árt például időben bevezetni őket a pénzügyi döntések alapjaiba: mit jelent a megtakarítás, a hitel, hogyan kell autót, vagy más nagy értékű tárgyat venni, milyen befektetési és öngondoskodási lehetőségeik vannak.

A kommunikációs képességek se merüljenek ki az emojik helyes használatában. Nem árt például, ha megismernek néhány olyan helyzetet, amelyben a szituációhoz illően kell viselkedniük: ilyen lehet az iskolai felvételi, majd az állásinterjú. És ha már itt tartunk: nem árt az sem, ha úgy kerülnek ki az iskolából, hogy tudják, mi a motivációs levél és a jó önéletrajz, és önállóan képesek is ilyet írni.

A levelezés kézírásos formája újra egyre népszerűbb, hiszen a személyességével nem ér fel egyetlen e-mail sem. Az sem véletlen, hogy a kalligráfia egyre kedveltebb hobbi: ez számomra azt mutatja, hogy nem kell rémeket látnunk. A digitális világ nem fogja eltörölni sem a könyvnyomtatást, sem pedig a kézírást. Legfeljebb a szerepük változik, a fontosságuk nem – ahogy a következő generációk sem lesznek sem túlságosan elkényelmesedettek, sem önállóságra képtelenek. Csak meg kell mutatnunk nekik a hagyományos készségeket, és meghagyni a szabadságukat a választáshoz.