A digitális világban is mindig tanulni kell!

A digitális világban is mindig tanulni kell!

Judit | 2018.07.26 | Olvasási idő: 3 perc
Judit
47 éves
2 gyerek édesanyja

A mi, mai negyvenes generációnk még internet nélkül nőtt fel és nem csak a számítógépes játékok, de a mindennapos tévéadás és a mobiltelefon is hihetetlen újdonságnak számítottak az életünkben. Innen jutottunk el odáig, hogy nemcsak kommunikálni tanultunk meg az interneten, de már ott intézzük a hivatalos ügyeinket, a bevásárlást, onnan „szerezzük be” a híreket és információkat, sőt, adott esetben ott is vállalkozunk. Vajon van olyan pont, amit egyszer majd nem tudunk követni?

47 éves vagyok, és gyakorlatilag a kezdetektől internetezem. Emlékszem, az alapokat még egy érdeklődőknek szánt egyetemi kurzuson tanultam meg, itt néztem meg a legelső honlapot (máig előttem van, a Harley Davidson-é volt), és itt kerestem rá először egy kulcsszóra. Aztán jött a betárcsázós internet az éjszakai chatelésekkel, majd a hazai és nemzetközi fórumok, ahonnan sok, máig tartó barátságom származik. Amikor pedig egy barátom meghívott az IWIW-re először fogalmam sem volt, miért jó az nekem, ha egy ilyen közösségi oldalon bejelölgetek mindenkit, akit ismerek... Amikor erre visszagondolok, mindig az jut eszembe, milyen könnyű megszokni a jót és a kényelmet, amelyet az újabb és újabb oldalak és appok jelentenek.

Az első blogbejegyzéstől a keresőoptimalizált szövegírásig

Az is igaz viszont, hogy a technika fejlődésével nekem is folyamatosan fejlődnöm kell. Nem lehet leállni, sőt, adott esetben még igazán elmélyülni sem valamiben, hiszen folyamatosan jönnek az új fejlesztések, az új platformok, és a régiek fejlődése sem áll le. A fórumozás után blogolni kezdtem, ami az elején, egy ingyenes blogmotoron nem volt túl nagy kihívás. Mára azonban már tudnom kell tetszetős sablont feltenni, szükség esetén kicsit belepiszkálni, és persze népszerűsíteni a blogot, hiszen azért írom, hogy minél többen olvassák. A Facebookon is követni kell az algoritmus aktuális változásait, ha azt szeretném, hogy a posztjaim ne olvadjanak be az egyre nagyobb médiazajba. És ha már itt tartunk, a blogom Facebook-oldalának kommunikációjára is külön stratégiát kell alkotnom. Vagyis nem pusztán a technológiai újításokat kell követnem, hanem online marketing terén is érdemes kicsit kikupálnom magam, ha a felszínen akarok maradni.

Most épp a keresőoptimalizálásban próbálok magasabb szintre jutni, hiszen bloggerként, de újság- és szövegírói szakmámban is fontos, hogy képes legyek keresőoptimalizált szövegeket létrehozni. Közben okostelefonra cseréltem a régi telefont, megtanultam az Instagram használatát, és persze ott is igyekszem követni a folyamatos újításokat. A Pinteresten még kezdő vagyok, de valószínűleg ott is fejlődnöm kell majd, és a LinkedIn profilomat sem ártana kicsit tatarozni. És ha már itt tartunk, jó volna rendesen megtanulnom fotózni is, hogy minél jobb képek kerüljenek ki az Instagramra. Ez viszont, egyelőre legalábbis, 30 órás napokat kívánna, így vágyálom marad, ugyanúgy, ahogy az ingyenesen hallgatható történelem-kurzusok a világ nagy egyetemeiről, és az olasz nyelvoktató oldalak rendszeres látogatása is.

A digitális világban is mindig tanulni kell
A gyerekeim miatt is tanulom a digitális újdonságokat

A család digitális fejlődésével is lépést kell tartanom: bár nem vagyok nagy videojátékos (ez a hullám még a Commodore 64 korában tetőzött, majd laposodott el az életemben), ezt a vonalat is muszáj ismernem, mert ha teljesen kívül, akkor máris rengeteg beszélgetéstől elesem a fiaimmal. Ők ugyanis lelkes játékosok, és a legdivatosabb gamer videósok munkáit is követik. Egyre jobb vagyok Minecraft-ban és társaiban, ahogyan lassan az óvónénik és a tanítók is rájönnek, miért rajzolnak a gyerekek kockafejű embereket, és miért terveznek inkább kutatóbázist a virágos rét helyett.

Mikor adjuk fel a tanulást a digitális világban?

A feszülés a vágyak és a valóság között, az, hogy napi 24 órában a hihetetlen mennyiségű információ töredékét sem lehet befogadni, komoly frusztrációt is tud okozni. De amennyire zavar, hogy nem tudok rendesen elmélyülni semmiben, és a negyedére sincs időm annak, amit szívesen megtanulnék, annyira élvezem azt is, hogy nem lehet belepunnyadni a „mi ezt így szoktuk” mocsarába. Azt hiszem, így valósul meg igazán a folyamatos, élethossziglani tanulás az életemben. És tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel: mindig kicsit előre, néha kevesebbel, mint szeretnénk, de annyival mindenképpen, amennyi szükséges.

A hivatalos ügyeimet például muszáj online intéznem, az pedig egyszerűen kényelmes, hogy ha valamire szükségem van, és itthon nem kapható, egyszerűen megrendelem a világ másik feléről. Blogot írni, írni szeretek, a sok olvasó pedig sikerélményt jelent, úgyhogy ami ehhez hozzásegít, azzal hajlandó vagyok foglalkozni, még akkor is, ha ez esetleg több időt vesz igénybe, mint a digitális bennszülöttnél. A lényeg a motiváció – ezt látom azoknál az idősebb ismerőseimnél is, akik profin kommunikálnak Skype-on és messengeren a távolba szakadt rokonokkal, és simán elintéznek egy nagybevásárlást online. Tudom, nem lehetek a digitális világ minden területén, minden újdonságában profi, de azt is tudom, hogy megtanulhatok mindent, hogy a számomra fontos dolgokat elérjem, és ezt a hozzáállást szeretném megőrizni a későbbiekben valamint átadni a gyerekeimnek is.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai