Mit kezdjünk azzal a helyzettel, ami szabadságnak tűnik, de valójában kötelességeket és feladatokat ró ránk? A gyerekek életébe belépett a digitális (táv)oktatás, ami nemcsak abban újdonság, hogy nem kell iskolába járni, hanem abban is, hogy szinte az egész délelőttöt a számítógép előtt töltik. A gyerekek digitális eszközei, amelyek korábban főként a szórakozást jelentették, munka- és tanulási eszközzé váltak. Ebben a helyzetben új szabályokra, újfajta időbeosztásra van szükség, de a motiváció fenntartásának és a zavaró dolgok kiiktatásának kérdésére is figyelni kell.
A gyerekek és a kamaszok szempontjából a jelenlegi helyzetben az az egyik legnehezebb, hogy az otthon eddig a pihenés, a kikapcsolódás és a szórakozás helyszíne volt. Itt nem csengettek be, nem állt tanár a tábla előtt. Ám most a szórakozás mellett megjelent az iskola rendszerű tanulás, a pihenés mellett az aktív figyelem. Miközben nincs átmenet, nincs kiszakadás, egyik pillanatról a másikra kell az egyik állapotból a másikba kapcsolni, és néhány négyzetméterre korlátozódtak a mindennapok.
A tanár online jelen van a gyerek szobájában, és ahogy az iskolapadban, úgy a monitor mellett sem lehetne mással foglalkozni. Persze, a mikrofont és a kamerát ki lehet kapcsolni, és csábítónak tűnik a „multitasking” is. Csakhogy a klasszikus értelemben vett figyelemmegosztás nem létezik.
A digitális oktatással kapcsolatban hamar elterjedt egy vicc: "Tanár úrnak jelentem, 8 tanuló online, 7 még alszik, 3 tiktokozik, 5-nek pedig nem működik a kamerája." A viccben kifigurázott valóság rátapint azokra a pontokra, amik zűrzavart okozhatnak.
A mostani, speciális helyzetben a WHO korábbi ajánlása.
A digitális eszközök megkönnyíti a bezártságot, mert:
- Online megoldható a digitális távoktatás (egy kis gyakorlással).
- Online rengeteg szórakozási lehetőség áll rendelkezésünkre.
- Kapcsolatban maradhatunk a családtagokkal, barátokkal, szeretteinkkel úgy is, hogy hetek óta nem láttuk őket.
- Híreket, információkat szerezhetünk.
- Nem maradunk egyedül, beszélgető- és segítőtársakat találhatunk.
A digitális eszközök használata kihívást jelent, mert:
- Összefolynak a napok és a teendők, ha egész nap a gép előtt ülünk.
- Nagyon gyorsan át tudunk váltani egy házi feladatról csetelésbe vagy „csak ezt az egy videót megnézem a YouTubeon” állapotba.
- Még nagyobb figyelmet kap, hogy a digitális eszközök értesítéseit minél inkább kordában tartsuk.
- Nem feltétlenül értünk egyet abban mi a sok, mi az elég a képernyőidő tekintetében. A képernyőidőt érdemes összevetni azzal, hogy mennyit mozog a gyerek. Lehet, hogy ő arra vár, hogy az online órák után végre videojátékozhasson, ám ez nem szoríthat minden mást a háttérbe.
A gyerekek vágy és öröm vezérelt pszichéje a körülményeket, következményeket alig veszi figyelembe. Mindkét fél rosszul jár, ha a gyerek kezd el diktálni, vagy ha úgy érzi a szülő, hogy minden rezdülését kezelnie kell valahogyan. Az unatkozás, a rosszkedv, a feszültség nem ideális állapotok, azonban az életünk természetes részét képezik. Ha minduntalan „megmentenek” tőle, akkor nem lesz saját megküzdési módunk, vagy megoldásunk erre, és ezt később, esetleg felnőttként kell majd megoldanunk. Ezzel együtt persze szó sincs arról, hogy a gyereknek ne legyen beleszólása a helyzetbe, ahogy az is túlzás, hogy minden rossz helyzetben magára kell hagynunk, „had tanuljon”.
Az átállás a digitális távoktatásra mindenkinek kihívást jelentett. Most azonban túl vagyunk az első meglepetésen, megszereztük az első tapasztalatokat, tudatosan kell szerveznünk a következő heteket. Egyre többet tudunk arról is, hogy mi okoz nehézséget és a megoldások terén is fejlődtünk. Használjuk ezt az időszakot arra, hogy, hogy még jobban megértsük egymást, és a családunkat olyan erőforrásként lássuk, ahol közösen teszünk erőfeszítéseket és együtt találjuk meg a nekünk legjobb megoldásokat.
1. Fontos, hogy legyen napirend és órarend is, és ez, amennyire lehet, legyen kiszámítható.
Írhatunk otthoni órarendet napirendet, belevéve a tanulást, a pihenés vagy szórakozás időszakát, az otthoni teendőket is. Ennek legyenek fix elemei és rugalmas részei is, amiket úgy illeszt be a napjába a gyerek, ahogyan ő szeretné (pl. házimunkában segítés).
2. Lehet lazább, humorosabb, játékosabb formában csinálni a dolgokat, de szükségesek a határok – tanulás, kötelesség, házi feladat ebben az új rendszerben is van.
A szabályok rugalmas kezelése, az engedmények nem azt jelentik, hogy minden széteshet. Jó, ha azt is kommunikáljuk, hogy sok alkalmazkodást kíván ez a mostani helyzet mindenkitől és az alap otthoni rendtől való eltérés lehet egyszeri is, nem jelenti azt, hogy bármikor fel lehet rúgni.
3. Ez mindenkinek új élmény és tapasztalat, nagyon fontos a türelem és az, hogy sokat beszélgessünk a kialakult helyzetről.
A sok újdonság nehézségeket és lehetőségeket is hozott. Hallgassuk meg egymást, hogy ki hogyan éli ezt meg. A gyereket is mondhassák el milyen ötleteik vannak, vagy hol látnak megoldást – ez azért is fontos, hogy ne érezzék azt, túlszabályozott „kiképzőtáborba” kerültek hirtelen.
4. Érzékenyebb, ambivalensebb a mostani rendszer és sok figyelmet, motivációt elterelő helyzettel találkozhatunk.
A gyerekek gyakorolhatják a fókuszált figyelmet, de hasznos tudással gyarapodhatnak akkor is, ha közösen feltérképezzük mi és hogyan tereli el (állandóan) a figyelmüket. Egy állandóan rezgő telefonra egyértelműen figyelemelterelő? Némítsuk le!
5. Nagyobb a kísértés a lustálkodásra, halogatásra, játékra, ez nem a gyerekek hibája.
Az otthoni környezetben kényelmes a gyerekek számára, és sokkal több eszközük, lehetőségük akad elkalandozni, mint egy osztályteremben. Beszélgessünk ezekről a nehézségekről, rendezzünk be egy tanulós sarkot ideiglenesen, vagy a szülők és a gyerekek is gyűjtsék össze miben más ez a helyzet, mint a munkahelyi és az iskolai környezet, és hogyan tudják egymást támogatni, hogy a digitális távoktatás (és persze a távmunka) is hatékony lehessen.