Programozd be a nyarat!

Itt a nyári szünet: két és fél hónapig meg kell oldani a gyerek felügyeletét. És nem csak a felügyeletet: lehetőleg olyan programokat kell neki(k) találni, amelyek érdekesek, szórakoztatóak és lehetőleg hasznosak is. Többször írtunk már a programozásról, és azt is láttuk, hogy megéri kisiskolásokat a programozásra, annak logikájára megtanítani, mert egyrészt nem lesz belőlük kocka, másrészt rengeteg előnyük lehet belőle a jövőben. Feltérképeztük tehát, hogy a nyári szünet alatt milyen programozó táborok érhetők el és ezek mennyibe kerülnek.

Logiscool

Az egyik legismertebb programozás-oktató a Logiscool: idén harminc helyszínen szerveznek programozással kapcsolatos táborokat Budapesttől Debrecenen át Zalaegerszegig különböző témákban. Lesz Minecraft tábor, ahol mérnöki és programozói gondolkodásmódot tanulnak a gyerekek, lesz Robotika, ahol robotokat lehet építeni és programozni, a Programozó, „hacker” táborban számítógépes játékokat készítenek és kódfejtést tanulnak, a Cool toolsban a videóvágás, képszerkesztés, honlapkészítés csínját-bínját sajátíthatják el a gyerekek, az App campben pedig Androidos alkalmazásokat terveznek és készítenek a résztvevők.

Helyszín: több városban, több helyszínen
Életkor: 6-18 éves korig, a tábor témájától függően
Típus: napközis
Időpont: több
Időtartam: 5 nap, hétfőtől péntekig 9-17 óráig
Ár: 46.200 Ft

Funside programozó tábor

Naponta négy foglalkozást tartanak a Funside Budapest nemzetközi napközis táborban: 2 óra programozás, 2 pedig angol, tenisz, kézműves, robotika vagy magyar mint idegen nyelv óra lehet, mely tetszés szerint választható ki a jelentkezéskor. A foglalkozásokon kívül játékok, versenyek, vetélkedők is lesznek és a sport is szerepet kap. A táborban játékos feladatokon keresztül tanítják meg a programozás legalapvetőbb elveit és vezetik be a gyerekeket az algoritmikus gondolkodásba. Ehhez a vizuálisan programozni tanító, magyar és angol nyelven is elérhető nagyon népszerű platformokat használják, mint a Scratch és Code.org.  Alapfeltétel az írás-olvasástudás, az ennél kisebbeknek a robotika tábort ajánlják.

Helyszín: Budapest, XI. Flamenco Teniszcsarnok
Életkor: 7-12 éves korig
Típus: napközis
Időpont: egész nyáron, hetente
Időtartam: 5 nap, hétfőtől péntekig 8-17 óráig
Ár: 41.000 Ft

Funside robotika tábor

Aki ottalvós tábort szeretne a gyerekének, annak tetszeni fog a Balatongyörökön szervezett Robotika tábor, melyet olyan gyermekeknek ajánlanak, akik korábban még nem foglalkoztak programozással. A foglalkozások során a gyermekek párokban dolgoznak a LEGO Education kifejezetten természettudományi oktatásra kidolgozott WeDo 2.0 robotprogramozási szettjeivel. A projektek során a gyerekek robotokat állítanak össze megadott instrukciók alapján, majd a tablet segítségével beprogramozzák őket, és ezzel a valódi életből vett problémákat oldanak meg.

Helyszín: Balatongyörök, Ifi tábor
Életkor: 7-12 éves korig
Típus: napközis
Időpont: három turnus
Időtartam: bentlakásos, vasárnap déltől szombat délig
Ár: 79.000 Ft

Play & Think

Egy Balatonhoz közeli helyszínen, falusi környezetben rendezik meg a Play&Think tábort, melyet informatika és matematika tanárok tartanak, akik úgy vélik, a jelenlegi oktatási rendszer nem engedi átadni az informatika és az oktatás örömét. A táborban nem csupán a programozás alapjait tanítják, játékos keretek között megtanulhatják a gyerekek, hogyan kommunikáljanak és dolgozzanak együtt másokkal és ki tudják élni alkotási vágyukat is.

Helyszín: Kőröshegy, Kőröshegyi Erdei Iskola
Életkor: 11-16 éves korig
Típus: napközis vagy bentlakásos
Időpont: július 16-22
Időtartam: vasárnaptól szombatig
Ár: 35.000/napközis, 45.000/bentlakásos

Training 360

Vértesbogláron is szerveznek bentlakásos programozó tábort, melynek végére a gyerekek képesek lesznek egyszerű programok, játékok elkészítésére, és a megismert környezetekben önálló, kreatív alkalmazások létrehozására. A szervezők úgy vélik: „a programozás nem cél, hanem eszköz arra, hogy alkothassunk, hogy részesei legyünk valami vagány és hasznos dolognak”. A tábor elérhető kezdőknek és haladóknak is.

Helyszín: Vérteslovas
Életkor: 9-14 éves korig
Típus: bentlakásos
Időpont: július 17-21
Időtartam: szombattól péntekig
Ár: 110.000

Nyitott szemmel egyesület

Ottalvós vagy napközis informatika tábort szerveznek Kecskeméten is. A táborlakók a párhuzamosan futó Minecraft és League of Legends tábor részesei lesznek. A Minecraft táborban a gyerekek bármilyen világot felépíthetnek, amit csak elképzelnek, és mindezt együtt 30-an, a táborban egy külön erre a célra bérelt szerveren. A LoL táborban lehetőség lesz a gyerekeknek együtt játszani egy térben, akárcsak egy „lanpartin”. Emellett együtt lesz meccsnézés, meccselemzés is. A táborban olyan oktató és fejlesztő játékokkal foglalkoznak a gyerekek, ahol a saját korosztályuknak megfelelően játékos formában ugyan, de valóban programoznak.

Helyszín: Kecskemét
Életkor: 6-18 éves korig
Típus: napközis/bentlakásos
Időpont: több időpont
Időtartam: hétfőtől péntekig
Ár: 22.000/napközis, 45.000/bentlakásos

Gyerekakadémia

Robotprogramozó tábort szervez a Gyerekakadémia Budapesten és Leányfalun. Az ötnapos, napközis táborban napi négy órában tanulják meg a gyerekek a LEGO EV3 robot működését, programozását, és elkészítik életük első 3D számítógépes játékát.

Helyszín: Budapest, Leányfalu
Életkor: 7-15 éves korig
Típus: napközis
Időpont: több időpont
Időtartam: hétfőtől péntekig 08.00-17.00
Ár: 40.000 Ft

Helloworld

Több napközis tábort is szervez a Helloworld: Balatonlellén, Budapesten és Debrecenben Minecraft tábor, Budapesten pedig robotprogramozás lesz. Ottalvós Robotprogramozós tábort is meghirdettek a Balatonon ez Révfülöpön kerül megrendezésre.

Helyszín: Budapest, Debrecen, Balatonlelle, Révfülöp
Életkor: 10-18 éves korig
Típus: napközis/bentlakásos
Időpont: több időpont
Időtartam: hétfőtől péntekig 08.00-16.00
Ár: 29.900 Ft/napközis, 49.900 Ft

Hasonló cikkekhez kattints az alábbi témákra:

9-15 netezés program szünidő

Ha szeretnél hozzászólni, először ,
vagy ha még nem regisztráltál, kattints ide.

Facebook oldalunk

Lájkold, hogy képben légy legújabb cikkeinkkel!

Legújabb cikk

Itt a tanulást, tanítást segítő alkalmazás-gyűjtemény

Digitális tanulást-oktatást segítő alkalmazások egy helyen.

Hírlevél feliratkozás

Értesülj elsőként legfrissebb tartalmainkról!

YouTube csatornánk

Ha tetszenek a videóink, iratkozz fel!

Kapcsolódó cikkek

Nyár, nagyi, net – Függőség vagy a gyereklét része a gépezés?

A vakáció egyik legjobban megtérülő befektetése lehet, ha megveszed a gyerekednek Igaz Dóra könyvét.

Egy bőröndnyi app, ami jól jöhet a nyaraláshoz

Ezeket a weboldalakat és applikációkat érdemes csekkolni, mielőtt útnak indul a család!

Fesztiválozni gyerekkel? Miért ne?

Ezeket az applikációkat érdemes kipróbálni, ha a gyerekkel fesztiválozni mész.