Veszélyeztetik az emojik a gyerekek kifejezőképességét?

Emma | Olvasási idő: 5 perc

Emma

Kor: 41 Gyerekek száma: 2
"Tudok lekvárt főzni, betont keverni, horgolni és birkát nyírni – ezeket és sok más hasznos dolgot már mind az internetről tanultam, egy nagyvárosoktól távol eső kis faluban, ahová néhány éve költöztünk. Itt kezdett feltűnni igazán, hogy bár az emberek mindenhol használják a netet, a legtöbben valójában nem tudják, mi mindenre használható."

Szegényesebb lesz a gyerek érzelemkifejezése az emojiktól – á, csak vicceltem! Ugye, mennyivel bénábbnak és túlmagyarázottnak tűnik így ez a mondat, mint ha a „vicceltem” helyére egy kacsintó emojit tettem volna? Nem vagyok elkötelezett rajongója a szmájliknak, emojiknak és emoticonoknak, de erős túlzásnak tűnik az az aggodalom, hogy az emojik – az új kor hieroglifái – a nyelvek és az emberiség pusztulását okozzák.

Hobbinyelvészként mindig is érdeklődéssel figyeltem a nyelv és a kommunikáció változásait, a technológiai fejlődéssel együtt járó új kifejezésmódokat. Tagadhatatlan, hogy a kommunikáció akkor a legteljesebb, ha szemtől szembe, a hangsúlyok, a testbeszéd, a mimika és a gesztusok összességét figyelembe vehetően történik. Így nyilván sokan már akkor is aggódni kezdtek, amikor Bell feltalálta a telefont…

Innen indult

Az elmúlt évtizedek első jelentős kommunikációs és kapcsolattartási aggodalomhullámát a 160 karakterre korlátozott SMS-ek indították. Komoly fenntartások övezték a kényszerűen kialakult rövidítéseket, az igencsak csonka kifejezési kereteket. Aztán kiderült, hogy ez valójában kreativitást serkentő korlát is lehet, lám, a kötött versformákkal is milyen jól elboldogultak a költők az évszázadok során.

A klasszikus szmájlik (1982 óta léteznek), vagyis a pusztán karakterkombinációkkal létrehozott érzelemkifejező zagyvaságok korában jó darabig csak olyanokon ment a vita, hogy az orros szmájli vagy az orr nélküli a menőbb. A lényeg az volt, hogy az írásos kommunikációban így már nem volt szükséges mondatonként leírni olyasmit, hogy „most nagyon röhögök” vagy „jaj de szomorú ez”. Az érzelmek kifejezése azonban nem csak a szmájlikkal kezdett egyszerűsödni. A szintén ekkorra datálható LoL, a ROTFL (a hangos, illetve a földön fetrengve röhögés rövidítése) és társai is sokaknak ismerősek lehetnek. És már ekkor is bebizonyosodott, hogy az ilyen, nem kifejezetten verbális kiegészítők használata nem elvesz, hanem hozzátesz a kommunikációhoz. Hangsúlyt ad neki, miközben a hangsúlyok nélküli írott üzenet könnyebben félreértelmezhető. Külön érdekes, hogy például az élő szóban gyakran nehezen megfogható szarkazmust vagy iróniát mennyivel könnyebb a kis sárga arcok hozzáadásával érzékeltetni.

Veszélyeztetik az emojik a gyerekek kifejezőképességét?

Napjainkban

Jelenleg több mint 700(!) emoji használható a különböző csevegőprogramokban. Napi szinten 6 milliárd emoji jön-megy a mobil appok üzeneteiben. Létezik olyan szálloda, ahol a szobaszerviznek elég csak emojikat küldeni, és hozzák, amit kérünk. Ausztrália külügyminisztere az egyik napilapnak hajlandó volt csak emojik használatával interjút adni. Ám igen kevés az olyan terület, ahol jól boldogulhatnánk kizárólag az emojikkal. Több bátor kísérletező is kipróbálta, hogy egy napon keresztül csak emojikban kommunikált az ismerőseivel. Ez minden résztvevőnek nagyon fárasztó volt. Hiszen az emojik valójában csak főnevek és igék kifejezésére alkalmasak, és ha nincs, ami összeragassza őket, csak egyfajta primitív nyelvvé állnak össze.

Írott kontextus nélkül az egymás mögé pakolt kis grafikák ezerféleképpen értelmezhetők, szükségszerűen félreértéshez vezetnek. (Bár adott esetben egész jó Activity-szerű játékot lehet belőle kihozni). Amennyiben viszont az írott üzenetet ezzel a grafikusan jól kidolgozott érzelmi gyorsírással tudjuk kombinálni, a mondandónk máris sokkal összetettebb és árnyaltabb lehet, mint nélküle. Sokkal jobban közelíthet az élő beszédhez.

A valódi érzelmek arckifejezések alapján történő felismerését és értelmezését természetesen csak személyes kommunikációk, társas kapcsolatok során tanulhatja meg az ember. Viszont ezeket már születésünktől kezdve öntudatlanul másoljuk és sajátítjuk el. Vagyis mire egy gyerek az emojikkal találkozik, már a személyes tapasztalatok alapján fogja őket használni és értelmezni, nem pedig fordítva; nem az emojikból fog érzelmeket és érzelemkifejezést tanulni.

Az emojik megléte abban valóban nem feltétlenül segít, hogy serkentse a szofisztikált íráskészséget. De hát az emojik előtt sem volt mindenkinek erőssége a fogalmazás és a szavakba öntés, főleg ha érzelmekről van szó. Ha minden igaz, a híres író, Vladimir Nabokov már a hatvanas években kifejezte abbéli igényét, hogy jól jönne pár új írásjel, amelyekkel bizonyos érzelmek jobban érzékeltethetők. Márpedig ha egy professzionális prózaírónál is felmerült ez a kívánság, akkor talán nekünk sem kell azon aggódnunk, hogy pont az emojiktól lesz szegényesebb a kifejezésmódunk.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai