Az tulajdonképp természetes, hogy minden szülő azt hiszi, az ő gyereke a legszebb, a legokosabb, és a legviccesebb aranyköpéseket is ő szállítja. Az talán már kevésbé érthető, hogy mindezt valaki miért osztja meg az egész világgal, számtalan módon.
Ava Ryan mindössze 18 hónapos volt, mikor az első videóját feltette a netre az édesanyja, és az amerikai kislány különös humorával, vicces arcaival és beszólásaival igen hamar ismertté vált.
Ava ma már hétéves és igazi jelenség: van saját Youtube-csatornája, Twittere, természetesen Facebook-oldala és Instagramja is. Az oldalakat természetesen az anyukája kezeli, és a felületek kettejük nevén futnak. Ava fiatal kora miatt természetesen egyik oldalon sem regisztrálhatna hivatalosan, és eredetileg nyilván nem is ő akarta ezt az egészet – 18 hónaposan nem sok beleszólása volt a hírnévbe. A szülők elmondása szerint alapvetően nem is ilyen céllal indult az egész, mindössze annyi történt, hogy egy családi tragédiát követően Ava különlegesen vicces megnyilvánulásai segítettek mindannyiuknak a gyógyulásban, ezért kerültek megörökítésre és megosztásra.
Hogy a kislány tényleg olyan frenetikusan vicces és cuki-e, azt mindenki döntse el maga, de az tény, hogy rengeteg a rajongója. A spontán aranyköpéseket mára felváltották a szerepjátékok, és Ava immár tudatosan játszik a kamerának: saját kitalált karakterein keresztül osztja meg véleményét a világgal a világról.
Mi lett volna, ha...
Senki nem tudhatja biztosan, hogy mennyire másképp fejlődött volna Ava személyisége, humora, kreativitása és előadói vénája, ha csak a szűk családdal osztják meg ezeket a videókat, esetleg egyáltalán nem is készülnek ezekről a jelenetekről felvételek. Azonban úgy tűnik, a kislány élvezi az alkotást és a szereplést, a népszerűség és a milliós követőtábor egyelőre talán nem befolyásolja a produkcióit, amelyek a szülei szerint mind saját kútfőből származnak – más szóval nem szabnak gátat a gyerekből dőlő hülyeségnek.
Amennyire kívülről látszik tehát, szülői nyomás nincs, észszerű kontroll van. Az engedni-bátorítani-erőltetni tengelyen egészségesnek tűnik a mérleg, mégis sokan gondolják úgy, hogy ilyen mértékben nyilvánosság elé engedni és megítélésnek kitenni egy kisgyereket nem túl felelősségteljes szülői magatartás. Mert természetesen akadnak olyanok, akik a gyereket ítélik meg, nem a szülőket…
A gyerekek, a hírnév és a nagy nyilvánosság kérdése mindig is kényes terület volt, már a korai hollywoodi gyereksztároktól kezdve. Elméleti messzeségből nézve azt mondom, én nem szeretném, ha a hasonló korú fiam névvel-arccal rendszeresen megjelenne a neten. Ugyanakkor bármikor boldogan regisztrálnék neki Instát, ha az lenne a kérése, hogy a fantasztikus homokvárcsodáiról ő bizony fotóalbumot szeretne rendszeres posztokkal; csinálnék neki blogot, ha a meséit akarná megjelentetni.
És itt már kezdenek is elmosódni a határok. Hiszen fogalmazhatok álszent módon úgy, hogy a fiam nem saját magát akarja mutogatni, hanem művészetét és kreativitását kifejező eszközként használná a nyilvánosságot biztosító felületeket – de közben Ava valójában ugyanezt csinálja, csak az ő művészete és kreativitása átadásához bizony kell az, hogy ő maga is megjelenjen a képen vagy videón. Ha táncban, énekben, zenében lenne tehetséges, ugyanez volna a helyzet.
Ava és a többi hasonló gyerek esetében majd az idő eldönti, hogy segített vagy ártott-e nekik ez a fajta hírnév. Én pedig addig is örülök, hogy a gyerekeim esetében nem kell ezzel a kérdéssel foglalkoznom, mert őszintén nem tudom, hogy melyik énem kerekedne felül: a támogató vagy az óvó anya? És te hogy gondolod? Te támogatnád, hogy a gyereked online sztár legyen? Mint a milliomossá vált, hatéves vlogger? Vagy a feltörekvő Plüss pupákok alkotója?