A te gyereked is folyton telefonozik?

Nemrég találkoztam egy barátnőmmel, akit viszonylag ritkán látok. Kávézás közben szóba került a digitális gyereknevelés is: a kiskanál megállt a kezemben, amikor Viki kifejtette álláspontját és megosztotta velem ezzel kapcsolatos nevelési elveit. Ő az a példa számomra, aki valóban azt és úgy csinálja, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Jó lenne utánacsinálni.

Többször írtam már itt arról, hogy nálam néha nehézségbe (és lustaságba) ütközik a következetes, digitális gyereknevelés, és sajnos gyakran látnak a gyerekek telefonnal a kezemben. Megbeszéltük a lányaimmal ugyan a netezéssel kapcsolatos szabályokat, és a tartalom és biztonság tekintetében úgy érzem, jól állunk, sőt, remekül motiválhatók a gyerekek kütyükkel – ami viszont problémásabb terület: a netezés idejének a szabályozása. Viki ebben is példát állított elém.

Nagyobbik gyermeke tizennégy, a kisebb tíz múlt. Mint elmondta, náluk kőkemény szabályok vannak a netezéssel, pontosabban a netezéssel töltött idővel kapcsolatban. A gyerekek okostelefonján nincs mobilnet, így nap közben egész egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy a hálón lógjanak. Az iskolában szintén nem szükséges az okostelefon használata. És mivel nem a kőkorszakban élünk, és Viki is tisztában van azzal, hogy a tanuláshoz is gyakran kell használni az internetet, délutánonként meghatározott ideig csatlakozhatnak a gyerekek az otthoni wifire. A netezési időbe bele kell férjen a leckéhez szükséges anyagok keresése, csevegés az osztálytársakkal, musical.ly-zés és a közösségi oldalakon való aktivitás is.

„Gyakran hivatkozik a lányom arra, hogy nem írta fel, hogy mi a házi feladat, ezért Viberen szeretné megkérdezni az osztálytársait. Ha hagynám, ott ülne a telefonja fölött és lesné, hogy mikor válaszol (ha válaszol) neki valaki, és elmenne ezzel egy csomó idő. Hát nem egyszerűbb és felhívni telefonon valakit és megkérdezni?”

Kiderült, hogy Vikiéknél sosem volt engedélyezve a felügyelet nélküli netezés, és kütyüidőt is már a kezdetektől meghatározták, és a szülők következetesen be is tartatják. Igaz, néha megy a morgolódás a kamasz részéről, de a szabály az szabály: ha lejárt az idő, a telefon megy a komód tetejére. Nincs helye a kütyüknek a hálószobában sem, és természetesen az étkezések alatt sem nyomkodja senki a telefonját.

Ennél a pontnál éreztem úgy, hogy elkéstem. Elképzeltem 14 és féléves nagylányom arcát, amikor közlöm vele, hogy mostantól este nyolckor leteszi a kezéből a telefont.  Nyilván én vagyok a szülő (és az van, amit én mondok), de sokkal egyszerűbb lett volna, ha eleve így alakítjuk ki a szabályainkat, és nem utólag kell meghozni egy olyan döntést, ami jelentősen befolyásolja a komfortérzetüket. (Mi sem szeretjük az utólag meghozott szabályokat, amik korlátozzák az addig „kivívott” jogainkat…)

Ha nem utólag szeretnél módosítani a szabályokon, érdemes végiggondolni előre, hogy mennyit szeretnéd kütyüvel a kezében látni a gyereked. Vedd figyelembe azt is, hogy más-más korban eltérő lehet a „szükséglet”, mások az igények – neked kell jó előre kialakítanod az álláspontodat ezzel kapcsolatban, és ezt megbeszélni  a gyerekkel is.