Sekélyes vagy érzékeny tinik? Facebook lájkok formálják gyermekeink identitását

A gyermekkorból a felnőtt lét felé haladva a tinédzserek az identitásuk kialakításán és megszilárdításán dolgoznak. Ez az internet hajnalán sem volt egyszerű feladat, hát még most, a közösségi média világában. De vajon mennyire valós az a kép, amit a közösségi médiában mutatunk magunkról?

Mi az identitás?

Az identitás nem csak a serdülőkor alatt alakul, ez azonban kiemelt szakasza a fejlődésnek. Identitásunk azt az elgondolást jelenti, amit a szociális környezetünk és a saját viszonyunkról alakítunk ki, és az énképünk szilárd alapja. Ennek sok része van: magában foglalja a nemi identitásunkat, életkorunkat, társadalmi helyzetünket, ideológiai nézeteinket, stb.

Hogyan alakul kamaszkorban?

A tinédzserek sok változáson mennek keresztül, és rengeteg kérdés merül fel bennük. Milyen ember vagyok? Mit szeretnék tanulni? Mik a politikai nézeteim? Kik a barátaim? Ezekre a kérdésekre csak saját identitásuk kialakításával tudnak válaszolni. Analizálnak: figyelik a viselkedésüket, és levonják a következtetéseket. Milyen vagyok bizonyos szituációkban? Hogy viselkedek? És milyen visszajelzést kapok erre másoktól?

Lájkfüggők

Peg Streep pszichológusnő a Facebook tinédzserekre gyakorolt hatását vizsgálta. A tinik négy dologra éhesek, amit egy lájk ki tud elégíteni: a szociális közegük figyelmére, az elismerésre, a magukról kialakított kép csiszolgatására, és arra az érzésre, hogy up-to-date-ek. Mindezt egy internet nélkül felnövő kamasz is igényelte, net nélkül azonban alacsonyabb volt a bejövő információ mennyisége, és a reakcióidő is. Kevesebb volt az a felület, ahol egy sérülékeny kamasz ki tudta volna teregetni az életét. A kamaszok olyan függők a visszajelzésektől, hogy ha egy fotó vagy bejegyzés nem kap megfelelő mennyiségű lájkot, perceken belül törlik, és megosztanak valami mást. Teljesen logikusan következik ebből, hogy olyan fotókat és tartalmakat kívánnak előállítani, amik lájkolhatóbbak: ez vonatkozik a profilképre, a hallgatott zenére, a státuszfrissítésekre, a megosztásokra.

Nincs gyászidő

Annak idején, ha csúnyán megbántottak a suliban, hazamentem és kibőgtem magam. Volt egy délutánom összeszedni magam ahhoz, hogy túléljem az épp aktuális „nagy szégyent”. Sajnos az online világ folyamatosságával a kamaszok pont a gyógyulási időt vesztik el. Ha valami miatt sértve vagy megbántva érzik magukat, a kezükben van a felület, amin keresztül kidühönghetik magukat, kiönthetik a szívüket, vagy visszatámadhatnak: a felindultságból elkövetett online aktivitás pedig általában, nos,- nem szerencsés. Ez egy olyan öngerjesztő folyamat lehet, ami akár súlyos depresszióba is sodorhatja a gyerekeket.

Mit tehetünk?

Standovár Sára gyermekpszichológus szakértőnk szerint:

A közösségi média felfokozza a serdülők szociális megerősítés iránti vágyát. A túlzásba vitt megosztás egyik oka az a vágy, hogy kortárs közösség legyen a serdülő mögött. Az internet előtt is fontos volt, a közösségi oldalakkal azonban ez az igény nem mindig megfelelően elégítődik ki. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha rengeteg barátja lenne, pedig valójában nincs. Meg kell beszélni vele, és hangsúlyozni, hogy (bár a Facebookban nincs semmi rossz), de fontos, hogy megtalálja az igazi barátait, és rangsorolni tudja, hogy kivel mit oszt meg. Ha túl nagy a haveri kör, azok általában túl felületes kapcsolatokat takarnak, miközben előfordulhat, hogy kevés, vagy alig van olyan igazi barát, akikre számítani lehet.

Nekünk szülőknek is emlékeznünk kell, milyen fontos a különböző identitások kipróbálása. Nem baj, ha változik, vagy változtat magán, ha ellene megy a közösség stílusának, és saját utakat próbál ki: hangsúlyozzuk neki, hogy mindez az identitáskeresés része, nem kell, hogy szégyenérzete legyen miatta. Mindenkinek megfelelni viszont nem lehet. Keressen egy olyan közösséget, akikkel azonosak az értékeik, és akikben megbízhat