Az online világ förtelem? Rajtunk múlik, hogy jobb legyen!

Elképesztő, hogyan viselkedik! Én ezt sohasem tenném! – gondoljuk és ítélkezünk másokról, miközben az utcán sétálunk, sorban állunk a boltban vagy éppen a buszon utazunk. Sőt, azt is pontosan tudjuk, hogy a gyerekünkre is rászólnánk, ha magánügyekről tárgyalna a tömegközlekedési eszközökön, vagy csúnyán, bántóan beszélne akár a barátaival, akár idegenekkel. Viszont úgy tűnik, ezt a következetességet és önmérsékletet nem visszük tovább az online térbe, pedig közösen, pici odafigyeléssel és online önismerettel, jobb hellyé tehetnénk az internetet.

Mi jól csináljuk, de a többiek nagyon rosszul?

A digitális eszközeinkhez kapcsolódó szokásaink és a közösségi médiás hozzászólásaink alapján is beszélhetünk illemről, valamint pozitív és negatív megnyilvánulásokról. Szinte mindenkinek van olyan – még nem letiltott - ismerőse, aki állandóan motivációs, egymondatos idézeteket posztol a Facebook falára, vagy minden ebédjét befotózza az Instagramon. Esetleg számlálhatatlan mennyiségben tölt fel fotókat a gyerekéről, minden tudatosságot vagy szűrőt mellőzve.

Ahogyan offline, úgy online is jó, ha rendelkezünk némi önkontrollal és önismerettel. Mondhatjuk másokra, hogy túl sokat kommentelnek, butaságokat osztanak meg, túl sok mindent osztanak meg, túl agresszívek, állandóan a Facebookon lógnak és biztosan mobilfüggők, de időnként érdemes önvizsgálatot is tartani:

•    Mi mit csinálunk?

•    Kivel, hogyan beszélünk?

•    Milyen vitákba állunk bele?

•    Mi az, amire figyelünk, és mi az, amit zsigerből elutasítunk?

Nem véletlen, hogy a közösségi oldalakon életkorhoz kötött a regisztráció. A gyerekeknek nincsenek olyan szűrőik, élettapasztalatuk, hogy megvédjék magukat, vagy épp fel tudják dolgozni a nem nekik szóló tartalmakat. De a közösségi oldalakért mi, felnőttek vagyunk felelősek – zömében mi posztolunk, szólunk hozzá és döntjük el, mi kerüljön ki.

Miért posztolunk?

Az online önismeret legfontosabb kérdése, hogy mi a motivációnk a posztolt tartalommal? Felvágunk, dicsekszünk (humble bragging)? Azt akarjuk, hogy irigykedjenek ránk? Bizonygatni akarunk valamit, ami offline nem teljesen igaz? Kozmetikázni szeretnénk az offline életünket, és valami szebbet, jobbat akarunk üzenni magunkról a digitális világban?

Posztolni egy-két kattintásba kerül, de vajon tényleg van értéke, haszna annak a tartalomnak? Gyűjthetjük az emlékeket, mesélhetünk az életünkről, sikereinkről, kudarcainkról, kérhetünk segítséget, felhívhatjuk a figyelmet egy fontos eseményre, ügyre, de az kevés, ha csak magunkra gondolunk közben.

Mivé válik a közösség, ha nem figyelünk egymásra, csak mindenki mondja a magáét?

A szavak is sebeznek!

Akkor is más árnyalatot kap az online viselkedésünk, ha azzal megbántunk valakit. Elég egy heves vita, egy személyeskedő hozzászólás, vagy egy rossz vicc és – mivel nem tudjuk, ki ül a másik oldalon – bajba keverhetjük magunkat is, de akár traumát is okozhatunk. Online viselkedésünkért ugyanolyan felelősséggel tartozunk, mint az offline-ért, csak az utóbbi valahogyan természetesebbnek tűnik, hiszen gyerekkorunk óta erre tanítottak minket.

A kommetelés szabályai egyszerűek (lennének): kommentháború és egymás sértegetése helyett tisztelettel és figyelemmel kellene egymással beszélgetnünk az interneten is.

Mindig a fiatalokkal van baj?

Az idősebb generációk hajlamosak, és mindig is hajlamosak voltak, kritikusan szemlélni a fiatalokat: csúnyán beszélnek, értelmetlen dolgokkal ütik el az időt és csak a telefonjukat nyomkodják. Persze, a fiatalok ugyanilyen kritikusak az idősekkel.

De ki mutat példát a fiataloknak?

Ki tanította őket az online kommunikációra?

Mennyivel rosszabb tableten vagy telefonon videókat nézni, mint amikor órákon át szappanoperák vagy sportközvetítés előtt ragadunk a tévé előtt?

Miért káros a videojáték, amikor egy jó könyv ugyanúgy magába szippanthat?

És a nézőpontot meg is fordíthatjuk: Miért lenne jobb Youtube-ot nézni, mint tévézni?

Mitől lenne izgalmasabb egy gameplay, mint egy focimeccs?

A mértéktartás és az online-offline egyensúly többféleképpen megtartható, és ehhez nem kell egyformának lennünk, ugyanazokat a dolgokat szeretnünk, az viszont nagyon fontos lenne, hogy ugyanolyan szigorúak és kritikusak legyünk önmagunkkal, mint másokkal. Ugyanannak az online közösségnek vagyunk a tagjai. Az agresszió, a felelőtlen posztolás ugyanolyan ragadós lehet, mint egy jó beszélgetés, az élmények megosztása és a kedvesség. Rajtunk múlik, hogy milyen az online világ.