Ne hidd, hogy tudsz egyszerre figyelni a telefonodra és a gyerekedre!

Ne hidd, hogy tudsz egyszerre figyelni a telefonodra és a gyerekedre!

Villányi Gergő | 2019.06.21 | Olvasási idő: 4 perc

Próbáltál már úgy fizetni a pénztárban, hogy közben a gyereked ovis élményeire figyeltél? Vagy előfordult, hogy autóvezetés közben éppen a kanyarodásra koncentráltál, miközben a gyereked a kedvenc videojátékáról mesélt? Végül mennyire emlékeztél arra, amit a gyereked mesélt? 

A multitasking zsákutca!

Sokáig tartotta magát az a tévhit, hogy a megosztott figyelem (a multitasking) nemcsak létező, de nagyon is pozitív tulajdonság. A munkahelyeken elismerően nyilatkoztak arról, aki látszólag több szálon dolgozott, gondolkodott és egyik feladatról a másikra feladatra haladt, oda-vissza váltogatva a sok feladat között. Rengeteg kutatás foglalkozott ezzel a témával és kiderült, hogy

klasszikus értelemben vett figyelemmegosztás nem létezik.

A figyelmünk egy dologra tud csak összpontosítani, de valóban képesek vagyunk nagyon gyorsan átváltani és valami másra figyelni.

Hiába szeretnénk, nem tudunk egyszerre két beszélgetésre figyelni, legfeljebb szavakat, rövid mondatokat csípünk el belőle.

Ha különböző feladatok között váltogatjuk a figyelmünk, akkor ugyan haladhatunk mindkettővel, de meglehetősen frusztráló érzésünk lesz, mintha állandóan megzavarnának benne. Legjobban ahhoz hasonlít, mintha az autóval újra és újra el kellene indulni, hogy kellemes utazótempóban haladhassunk. A fonalat újra és újra fel kell venni, ami fárasztó, ráadásul, az elmélyült koncentrációt is megtöri. Többet hibázunk és hajlamosabbá válunk a kapkodásra is.

A figyelem működése és korlátai még fontosabbá válnak a 21. században, ahol az eszközeink és az appjaink sem engedik, hogy megfeledkezzünk róla.

Kire figyelsz valójában?

Évtizedek óta kiemelt helyen szerepelnek azok a kutatások, amelyek azt vizsgálták, mire van szüksége a babáknak és a gyerekeknek a fejlődésükhöz. A táplálás, a tisztaság és a nyugodt környezet mindig is alapvető igények voltak, de ugyanilyen fontos a figyelem, hogy a gondozó és a gyerek közötti interakciók és a közösen töltött idő minőségi hangsúlyt kapjon.

A kisbabák és az állatok kicsinyei mindig is „cukik” lesznek, hiszen létfontosságú, hogy törődjenek velük, gondoskodást kapjanak és felhívják magukra a figyelmet. Mindezen túl pedig a gondozó és a gyermek közötti kapcsolat alapvető építőköve a szemkontaktus. Amikor a babához, kisgyerekhez beszélünk, hallja a hangunkat és látja az arckifejezésünket. Érzelemkifejezéseket adunk át, figyelmet, jelenlétet közvetítünk és azt az elfogadást, ami által a kisbaba biztonságban érzi magát. 

Az okoseszközök megjelenésével azonban ezen a téren jelentős változás történt. Miközben könnyebbé vált a kapcsolattartás másokkal, éppen a közvetlen környezetünkben élőkre jut kevesebb figyelem. Mennyire tudunk a gyerekünkre figyelni, ha nem rá, hanem a mobilunkra nézünk? Mit érzékel a kisbaba, amikor szoptatás közben az édesanyja nem rá, hanem az okostelefonjára figyel?

Pár éve egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a gyorséttermekben hogyan alakul az okoseszközök és a gyermekek között megosztott figyelem a velük levő felnőttek részéről. Összesen 55 helyzetet figyeltek meg étkezés közben és ezek közül 35-nél a figyelem fele-fele arányban oszlott meg az eszköz és a gyerek között, 16 esetben szinte a teljes figyelmet az eszköz kapta, míg 4 esetben kapta a gyerek a több figyelmet. Ez a kutatás később más helyzetekben is hasonló arányszámokat hozott, ami felhívta a figyelmet arra, hogy igenis fontos tudatosítani annak a hatásait, ha ennyire megosztjuk a figyelmünket.

Ki irányít?

Persze arról szó sincs, hogy elfelejthetjük eszközeinket, ha gyerekünk vagy kisbabánk van. Ezek a tárgyak jó esetben minket szolgálnak és számos esetben segítőink tudnak lenni. Ha azonban harmonikusan akarunk együtt élni velük, akkor tudatos használóvá kell válnunk. Figyelnünk kell arra, milyen gyakran kerülünk olyan helyzetben, ahol a kicsiknek egy eszközzel kell megharcolniuk a figyelmünkért. És azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy viselkedésünkkel példát mutatunk. Felmenthetjük-e önmagunkat, amikor a pici gyerek mellett nyomkodjuk a telefont ugyanakkor elvárhatjuk-e a kamasztól, hogy ne a telefonját nyomkodja, amikor hozzá beszélünk?

Figyelmünkkel törődést, elfogadást, jelenlétet adunk a másiknak és időt szánunk arra, hogy megismerjük, befogadjuk őt – igaz ez család szinten és akkor is, ha szélesebb körben közösségről, társadalomról gondolkodunk. Az emberi kapcsolatok legszebb része ez, amivel mindenki jól jár. Az is, aki adja, és az is, aki kapja.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai