Mi fán terem a VBAC, avagy az internet a legnagyobb tanítómester?

Találkozók a védőnővel, kórházi szülésfelkészítő tanfolyam, cikkek és ezernyi születéstörténet: amikor első gyermekem érkezésére készültem, azt hittem, mindent megteszek, hogy ne nagyon érjenek meglepetések. Két szüléssel később persze már tudom, hogy naivitás volt ez (és valószínűleg jobb forrásokat is választhattam volna). De még ha így is tettem volna, akkor is ért volna jó néhány meglepetés. Rettentően szubjektív lista következik arról, mi mindenről nem tudnék talán még ma sem, ha nincs az internet, ahol a kezdetben 0-24-ben rajtam csüngő gyermekem mellett miérteket kerestem.

Kiflizik? Hát nem pék ez a gyerek!

Emlékszem, az első terület, amelyen rádöbbentem arra, hogy milyen könnyű darázsfészekbe nyúlni, a korai fejlesztésé volt. Nagyon hamar rájöttem, hogy a kezdeti szoptatási nehézségek és a pelenkázón C-alakba rendeződő gyerek valamiféle kezelést igényel, a hosszas szoptatások alatt pedig a feszességig és a DSGM-ig, konyhanyelven a dévényesekig is eljutottam. Szerencsére a családban tudtak hamar ajánlani szakembert, én pedig rövidesen értettem, mi a hipotónia, a feszesség, és miért nyúlkálnak a lányom szájába. Ha én nem keresgélek, és olvasok el szinte mindent, amit a Google kidobott a "baba feszes izomzat" és "korai fejlesztés" keresésekre, ki tudja, mikorra és hogyan oldódik meg gondunk. Az is tanulságos volt, hogy a különböző terápiák és gyógytornák alkalmazói hogyan fújnak egymásra, mellőzve minden kollegialitást. TSMT, Dévény, Ayres, Vojta-terápia, konduktor: sokféle lehetőség van, elsőre nehéz megérteni, melyik mire és kinek jó, és minden módszernek vannak bizony hangos szószólói és ellenlábasai is.

Szoptatni mindenki tud, nem?

Hát én azt hittem, igen, aztán lett egy császáros babám, kétéjszakás szeparációval, rossz tanácsokkal a kórháztól kezdődően. Egy Facebook-csoportra rátalálva próbáltam megoldást találni, itt találkoztam a szoptatási tanácsadók fogalmával, s egy barát volt az, aki kisegített egy telefonszámmal. Végre nem a kétóránként húsz perc szoptatás és közben teáztassa volt a tanács. Igazán a második gyermekm születése után tudtam meg, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha már lányom születésénél is úgy állok startvonalhoz, mint az öccsével. Az igény szerinti szoptatás módszere nem jut el mindenkihez időben, holott a sikeres szoptatás kulcsáról van szó.

Ehhez a gyerekhez egy falu kell

Végleg akkor került a helyére minden, amikor az internet bugyrai (értsd: az FB-csoportok, az online kismamamagazinok és a Google keresések) a többemberes baba fogalmáig is elvittek. Korábban sem én, se a családunkban más nem találkozott ezzel a kifejezéssel. Intenzíven síró, folyton táplálékra és testközelségre vágyó, akaratukat érvényesítő, impulzív babák: elsőszülöttem tökéletesen illett a csapatba. Innentől el lehetett fogadni, hogy alvás ugyan lesz, de biztosan nem mostanában, viszont nem az én ügyetlenségem az okozója annak, hogy rózsaszín cukortakony nélkül zajlanak a babás mindennapok. Sokkal jobban megértettem a lányom és elfogadtam a helyzetemet, ami azokban a hetekben, hónapokban nagy segítség volt. Nagyobb, mint a "ne vedd fel, mert elkényezteted" típusú tanácsok az idősebb generációtól.

VBAC? Az meg mi?

Én azt hittem, egy császár után nyilván szülhet az ember természetesen, pláne, ha az orvos is ezt mondja. Aztán kicsit jobban beleástam magam a témába, több tucat cikket olvastam el magyarul és angolul, és rájöttem, hogy Magyarországon sajnos egyáltalán nem biztosan. A császármetszés utáni hüvelyi szülés, nemzetközi betűszóval VBAC a legtöbb helyen megtűrt, de nem támogatott dolog, amelyre okosan kell készülni. Csodálatos női közösség tagjává váltam egy támogatói csoportban a Facebookon, ahol óriási tudás birtokosa lettem. A VBAC nekem nem sikerült, de az odáig vezető út és amit megtettem érte, többé tett és segített.

Mindig hordozlak

A többemberességből kifolyólag keveset és nehezen alvó lányommal a hordozás életet mentett. Ehhez elsőre sikerült egy kengurut beszereznem ötezer forintért, az oltári biznisz után vizont helyes eszközök kerültek a birtokomba, mert bújtam az internetet a hordozással kapcsolatos információkért. Megismertem (ugyancsak a Facebookon) egy aktív hordozós közösséget és ezzel együtt a kendőfüggők önironikus humorát is. Másfél évesemet máig a hatamon viszem ovijáratokkor, és rengeteg jópofa, szép és funkcionális hordozós cuccal színesedett saját és gyermekeim ruhatára is. A már 14 kilós lányomat kézben fogni egyre nehezebb, de a hátamon még leviszem a gyerekorvoshoz, ha nagy a baj. És baj ide vagy oda, ezt mind a ketten élvezzük.

Ajánlott cikk

Meztelen, sír, nem akarja – ne posztold a gyerekfotót!

Túl könnyelműek vagyunk a gyerekfotókkal. Ideje lenne észhez térni! Elmondjuk, hogy milyen képeket ne posztoljon sohasem a szülő!