Mennyire viselkednek kínosan a szülők a közösségi oldalakon?

Mennyire viselkednek kínosan a szülők a közösségi oldalakon?

Villányi Gergő | 2019.07.31 | Olvasási idő: 4 perc

Mi történik, ha a szüleink bejelölnek minket a közösségi oldalakon? A nagyi minden posztjára válaszolni kell udvariasságból? És mi lesz a feltöltött fotóval, amin megjelöltek minket is, és amin egy lerombolt homokvár közepén bömbölünk 10 évvel ezelőtt?

A generációk közötti szakadék mindig is érzékeny téma. A közös tudásból és egymás tanításából származó előnyök hidat építenek egymás felé, ugyanakkor az eltérő nézőpontok és világnézet valamint a technológiához, kulturális és társadalmi változásokhoz fűződő eltérő vélemények fokozzák a távolság érzetét. Nincs ez másképp a digitális világban sem, ahol az okoseszközök és a közösségi oldalak használatával, hasznosságával kapcsolatban markáns eltérések mutatkoznak. Szülőként általában arra koncentrálunk, hogy a gyerekeinket bevezessük a digitális világba, pedig a mi szüleinknek is szüksége lehet ezen a területen útmutatásra, iránytűre.

Mi számít magánügynek?

A közösségi oldalakon érdekes dolgokat, élményeket és olyasmiket gyűjtünk, amivel a világ felé is üzenni szeretnénk. A digitális énünk jó esetben megegyezik az offline énünkkel és egyfajta kiterjesztett felületként mindkét oldal rólunk szól. A serdülők azonban – teljesen jogosan – nem osztanak meg mindent a szüleikkel és számukra a kortárs közeg válik egyre fontosabbá. Ezzel együtt a bizalmuk és a kérdéseik jó részét is ide „mentik” át. A közös képek, szelfik, zenék, YouTube videók és ezernyi más mindennapos téma gyűjtőhelye ez és komoly belátást engedne a tini életébe. Éppen ezért az online vetületét is szigorúan őrzik, hiszen a szobákban, chat ablakokban, bandázások alatt elhangzó beszélgetésekbe sem engednék be a felnőtteket.

Mindez viszont egyáltalán nem baj. Hiszen egyfelől a bizalmon alapuló szülő-gyerek kapcsolatban, ha komoly kérdése vagy problémája van a gyereknek, akkor arról a szülő is tudni fog. A „titkolózás” pedig a leválás és az önállósodás egyik eszköze. A tinik az egymással töltött idő alatt rengeteget tanulnak a társas kapcsolatokról, a határokról, és gyakran kísérleteznek a szabályokkal és azzal is, hogy miként reagálnak rájuk a többiek. Ez a fejlődési szakasz elég viharos tud lenni, hiszen a hibákból és a kudarcokból is le kell vonni a tanulságokat, valamint az érzelmek hullámzása is olyasmi, amit nem mindig egyszerű kezelni.

Ha idősebb generációk között vizsgáljuk a szülő-gyerek kapcsolatot, akkor gyakran felnőtt emberek szembesülnek azzal, hogy szüleik osztanak meg róluk olyan információt, amit ők távol tartanának az online világtól vagy legalábbis szeretnénk kontrollálni, hogy mi kerül fel róluk és a családjukról a közösségi oldalakra. Az egyik leggyakoribb feszültségforrás, hogy a nagymama rendszeresen képeket oszt meg az unokáiról a szülők tiltakozása ellenére, vagy a Facebook üzenőfalán folytat privát(nak minősülő, érzékeny adatokat tartalmazó) beszélgetéseket.

Mennyire viselkednek kínosan a szülők a közösségi oldalakon?

Ciki felnőttek

Nemcsak az okoseszközök és a rajta futó programok kezelését kell megtanulni, de az online világ sajátos, néha láthatatlan szabályait is ismernünk kell, ha el akarunk igazodni benne. Az egyik ilyen szabály például, hogy NEM ÍRUNK NAGYBETŰVEL. Ez ugyanis kiabálást, agressziót, feszültséget jelent, vagy valami olyasmit jelez, ami nagyon fontos, életbevágó. És ezen sajnos az sem változtat, hogyha kényelmesebb a nagyobb betűket elolvasni.

A közösségi oldalakon, ha engedélyezzük, mások is posztolhatnak az hírfolyamunkba. Nagyon fontos, hogy ide egy egyszerű beköszönést, egy szépséges csillogó rózsás képet vagy cikornyás betűvel kidíszített névnapi vagy általános üdvözletet nagyon kevesen fognak szívesen látni. A fiatalabbak pedig biztosan azonnal törölni akarják. Az ugyan eltérő lehet, hogy mit találunk érdekesnek, szépnek vagy posztolásra érdemesnek, viszont érdemes annak a nézőpontjából kiindulni, aki a „csomagot” kapja. A chatet, a privát üzenetet pont arra találták ki, hogy ne ország és világ előtt kelljen mindent megosztanunk egymással. 

A megosztott, főleg gyerekkori fotókkal kapcsolatban is jobb óvatosnak lenni. Lehet, hogy az idősebbekben kedves vagy vicces emlékként él egy kép, de ez nem tartozik a tini baráti körére – rossz esetben cikizés és online zaklatás is lehet a vége. 

Bármilyen kedves és szeretetteli is a szándék, jobb, ha egy beszélgetés előzi meg a posztolást és kíváncsian fordulunk a címzett felé, hogy ő is egyetért-e velünk. Nyugodtan hagyatkozhatunk a fiatalokra abban is, hogy meséljenek az online világról a szokások és a szabályok tekintetében. De arról is érdemes őket megkérdezni, mi közérdekű és honnan ismerhető fel az álhír. Ők az életük természetes közegeként és velejárójaként élnek benne és a mindennapokban, ahogy offline úgy itt is szocializálódnak. Szívesen veszik fel a tanár szerepét, ha hibákról vagy ciki helyzetekről van szó, hiszen itt nagyon sokat segíthetnek az összegyűjtött tudásukkal. A digitális világ így egy közös jó élménnyé válik, ahol egyre nagyobb biztonsággal mozoghatnak azok is, akik korábban esetleg félve tették meg első lépéseiket itt.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai