Meg kell tanulnod megbízni a gyermekedben online is

Régebben postai levél útján tartottuk a kapcsolatot szeretteinkkel, vagy azzal, akivel megosztottuk gondolatainkat, életünk történéseit. A lezárt, leragasztott boríték egyértelmű jelzése volt, hogy a címzettnek szólnak a benne rejtőző titkok. Közösen legfeljebb képeslapot írtunk, hiszen az nyilvánosnak számított – még a postás is elolvashatta, ha akarta. Teltek az évek és a digitális korszak chat ablakai, e-mailjei vették át ezt a funkciót. De ahogy egymás leveleit sem olvastuk el – jó esetben – úgy ezek is a magánszféra részei. Vagy nem feltétlenül? A mai gyereknevelés kérdései.

Titkai mindenkinek vannak, a serdülők pedig nagyon érzékenyek a sajátjaikra. De ezek nem feltétlenül veszélyes titkok. Egyfelől ott a magánszféra és a magánügy, ami önmagában kifejezi, kire tartozik mindez. Egyetlen személyre. Ha pedig bizalmába avat valakit – legyen szó a szülőről, vagy egy osztálytársról, barátról – akkor az okkal történik. De a gyerek maga hozza meg a döntést. Milyen üzenetet hordoz a titkolózás?

A gyerek, kapkod, késésben van, egy elhadart köszönést és a csapódó ajtót lehet csak hallani, ahogy elviharzik. A szobája ajtaja is nyitva maradt, a számítógép felől pedig ismerős pittyegő hang hallatszik. Valaki épp írt neki az ismert kék-fehér oldalon. Nézzük meg? Vagy csak gyorsan fussuk át az üzeneteit, nehogy rossz társaságba keveredjen? Pörgessük végig az ismerőseit?

A félig felnőtt gyerek az életének egy részét már leválasztja a szüleiről. Döntéseket akar hozni, kísérletezik, kíváncsi. Fiatalkorában ki engedelmeskedett mindenben, és ki mondott el mindent a szüleinek? Egy jól működő gyerek-szülő kapcsolatban ez nem lázadás és nem hazugság.

Épp beugrott zuhanyozni, gyorsan megnézem az sms-eket, vagy a híváslistát a telefonján – ha nincs titkolnivalója, akkor úgysem baj.

Hol marad a bizalom? Milyen károkat okozhat az, ha folyamatosan ellenőrizgetés, hibakeresés és lebuktatás jár a fejünkben?

Az ellenőrizgetés, és főként a magánjellegű dolgokba való belepillantás nem fogja semmitől sem megóvni a serdülőt. Azt viszont megtanulja, hogy kiben bízhat. Ahogy azt is, hogy még kevesebbet áruljon el önmagáról, ha a titkait a háta mögött felfedik. A bizalom kétoldalú érme, nem csak megkapni, de megtartani is tudni kell. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem tudunk szülőként mindenről, és nem is szólhatunk bele. Kíváncsiak vagyunk, miről chatel? Kivel e-mailezik, vagy épp milyen fotókat küld vagy kap? A szülő jót akar, de vajon bármi áron?

Bizalom a gyereknevelésben

Olyan közeget kell létrehozni, ahol nemcsak szívesen megosztja élete történéseit és gubancait a fiatal, de a kellő bizalom is meg van benne felénk. Ahol a hibái nem őt magát jellemzik, hanem azt, amiben esetleg rosszul döntött. A pozitív pszichológia sokszor nyúl Carol Dweck kutatásaihoz, aki a fejlődés és a tanulás részének tekinti a hibákat. Emellett jó belegondolni, hogy a hibák és a kudarcok nem védhetőek ki senki életében sem. Az viszont nem mindegy, hogy kikhez fordulhat, vagy hogyan hallgatják meg a gyereket, ha bajba kerül, ha segítségre szorul. A megbízható szülő nem akar mindent tudni és mindent irányítani. Beéri azzal, amit elmondanak neki, jelen van az örömökben és a nehézségekben is, tud kérdezni, de ráhagyni is. Ezzel pedig azzá válik, aki a legjobbat képes megadni: szövetségessé.