Ilyen egy digitális szülő

Bodnár Balázst még a főiskolán ismertem meg, együtt tanultuk többek között, hogy hogyan kell természetismeretet tanítani általános iskolásoknak. Aztán belőlem újságíró lett (egy ideig ő is ezzel foglalkozott), majd ő egyrészt visszatért a pedagógusi pályára, másrészt kitanulta a méhészetet (közben pedig három gyermeke született). És hogy miért érdekes ez a Digitális Család Magazinban? Mert Balázs mind a két munkájában, mind a gyereknevelésben használja a digitális technikát, azaz digitális szülő. Kíváncsi voltam, mik a tapasztalatai.

Amikor együtt jártunk a Tanítóképzőre, emlékszem, mennyit ültünk az info teremben, gyakran estébe nyúlóan. Böngésztünk, szerkesztettünk, IRC-eltünk – máig emlékszem a mátrixnyomtató hangjára, amellyel a leveleinket nyomtattuk ki. Valamilyen módon mindkettőnk életében fontos lett a digitális világ – én a Digitális Család Magazin főszerkesztőjeként (és háromgyerekes anyaként) egyre mélyebben ásom bele magam a témába, te pedig két munkádban is hasznosítod a digitális világ új lehetőségeit.

Mesélnél erről egy kicsit?

BB: Nekem szerencsém volt, mert láttam az internet hazai születését, így azt a folyamatot is láttam, ahogy az elsősorban kutatók és oktatási intézmények kapcsolattartására kialakult hálózat miként kezdett a mindennapi élet részévé válni.

A tanítói munkámban gyakran olyan digitális problémákat kell megoldanom, amelyekről a szülők nem is hallottak még. Munkám során elsősorban az internetes „jó” forrásokat próbálom összegyűjteni, és megmutatni a gyerekeknek. Sokszor használunk táblagépet számolás ellenőrzésére, vagy éppen egy tankönyvi feladat megoldását vetítem ki. Sokszor valakinek a munkáját az óra közben fotózom le, és azonnal ki is vetítjük. A harmadik és negyedik osztályban már többen készítenek kisebb ppt-előadásokat a rovarokról, háziállatokról vagy más természetismeret órához kapcsolódó témáról. Szerencsére már léteznek olyan tankönyvek is, amelyekhez digitális kiadás is tartozik, így a feladat kiegészítése már az internet segítségével történik.

És hogyan használod ki a másik munkádban a digitális világ nyújtotta lehetőségeket?

BB: A méhészetemben elsősorban biztonsági megfontolásból építettem ki egy kamerarendszert, amelyet az interneten bárhonnan meg lehet nézni. Ez össze van kapcsolva egy mozgásérzékelő riasztóval, ami a kaptárak elmozdításakor azonnal felhív telefonon, és addig csörög, amíg fel nem veszem. A rendszer bővíthető, így a biztonság mellett a kényelmi funkciókat is kérhettem. Külön szenzorok mérik a kaptárak hőmérsékletét és a környezeti hőmérsékletet. Ezekből az adatokból láthatom, hogy a méhcsalád mikor érzi jól magát, és mikor jön el az a pillanat, hogy hűteni, vagy fűteni kell. Ezek az extrák segítenek abban, hogy a méheknek kevesebb energiájukba teljen az optimális légkör kialakítása, így több mézet lehet elvenni, valamint tavasszal is hamarabb erősödnek meg a családok. Ez pedig létfontosságú a korai virágok, mint pl. a repce gyűjtéséhez.

A kényelmemet szolgálja még egy olyan kaptármérleg is, amely napi rendszerességgel küldi a kaptár tömegét, ebből a gyarapodás és a legjobb méhlegelő kiválasztására is kiszámítható. Nem utolsó szempont, hogy nyáron, amikor a méheket távolabbi területekre költöztetem, nem kell minden nap kimennem ellenőrizni, elég csak a telefonomra pillantani, és tudom, hogy jó-e a virágzás.

Gyerekeink már digitális bennszülöttek, sokkal gyorsabban és könnyebben tanulják meg a digitális eszközök használatát, számukra természetes a digitális világ. Mit gondolsz, te milyen példát mutatsz nekik a lehetőségek kihasználásában?

BB: Mi itthon nem tiltjuk a gyerekeinktől a tévét és az internetet. Gyakorlatilag az életünk részét képezik. Óvodában egy apás szülői értekezleten téma is volt, hogy a tévét tiltsuk-e vagy ne. Voltak, akik büszkén kijelentették, hogy náluk nincs tévé, miközben egész nap a tableten lógott a gyerekük.

Miket néztek a tévében?

BB: Nálunk a tévénézés elsősorban a rajzfilmcsatornákra terjed ki, és ha együtt vagyunk, vagy le szeretnénk kötni a figyelmüket, a házi filmgyűjteményből mozifilmeket játszunk le. Vannak olyan kedvenceink, amelyeket már szinte szó szerint százszor láttunk.

Berci fiad 11 hónapos, Fruzsina három és féléves, Barnabás öt és fél. Használnak már bármilyen digitális eszközt?

BB: A legidősebb gyermekem már kétéves korában kilopódzott az asztali számítógéphez. Rájött, hogy csak alvó módban van és egyből megtalálta a YouTube-on a kedvenc vonatos videóit. Aztán a YouTube megtanulta, hogy mi a fiam kedvence, és csak vonatos és versenyautós filmek jelentek meg. A tabletek elterjedésével már személyre szabott fejlesztő játékokat is játszik. Rajzprogramot, és például a Bogyó és Babóca mesék interaktív kiadásait is nézzük. Ebbe a világba már sokkal korábban csöppent bele Fruzsina, aki néha még beéri azzal, ha a bátyja ténykedését nézheti.

Milyen közös programjaitok vannak az online térben?

BB: Közösen mesét szoktunk nézni, vagy rokonokról készült képeket nézegetünk. Van, amikor a saját fotóinkat torzítjuk el és ilyenkor nagyokat nevetünk. Legújabb időtöltésünk a LEGO-elemek keresése és katalógus-böngészés. A matricagyűjtős könyvekben meg többször volt netet is igénylő extra tartalom.

Mi a kedvenc elfoglaltságotok mostanában?

BB: Az egyik legizgalmasabb alkalmazás a LEGO-összeszerelési rajzok gyűjteménye. Ezt nemrég fedeztük fel. Előkerültek gyerekkorunk régi játékai, és az ömlesztett elemekből egy-két nap alatt ismét felépíthettük a régi összeállításokat. Ami húsz éve elképzelhetetlen volt, most néhány kattintással valósággá vált. Azaz sok alkatrész hiányzott, néhány meg törött volt. Ezeket a tervezési szám, vagy az összeállítás sorozatszáma alapján újra meg lehet rendelni. Édesapám 25 éve még reszelő segítségével pótolta a hiányzó elemet.

(Folytatjuk.)