Hogyan változtatja meg az emberi kapcsolatokat az internet?

Az egyik vád, ami gyakran elhangzik az internettel kapcsolatban, az az, hogy ellehetetleníti, kiüresíti az emberi kapcsolatokat, elszigeteli egymástól az embereket. Vajon tényleg igaz ez? A személyes tapasztalataim alapján vitába kell szállnom az állítással.

Nézem a fiamat, ahogy online játszik a számítógépen a barátaival. Bár egy hétköznap este nem volna rá idő, hogy a szó hagyományos értelmében átmenjenek egymáshoz játszani, mégis együtt vannak még egy fél órát a suli után. Aztán egyszer csak eszükbe jut, hogy másnap dolgozat, és mivel elég lelkiismeretesek hozzá, hogy játék helyett leüljenek tanulni, elbúcsúznak egymástól, és jön a felkészülés másnapra. És ahogy ezt a jelenetet figyelem, eszembe jut, hogy amikor én voltam iskolás, ha elfelejtettem felírni, hogy másnap dolgozat, akkor meglepetés ért, legalábbis akkor, ha nem bandáztunk egész délután együtt a környéken a többiekkel. Márpedig ez már akkoriban sem volt feltétlenül jellemző. 

Közel hozza a világot

Ez a történet számomra jó példa arra, hogyan könnyíti meg az internet az emberek közti kapcsolattartást. De mesélhetnék arról a családról is, ahol a gyerek külföldön tanul, ám a Skype-nak köszönhetően naponta beszélni tud a családjával, és még a telefonköltség miatt sem kell különösebben aggódnia. Azokról a barátaimról, akik az interneten találkoztak későbbi férjükkel, feleségükkel. Vagy arról, amikor a külföldön élő barátokkal úgy beszélgetünk, mintha itt ülnének az asztal másik oldalán. Esetleg arról, hogy hogyan szoktunk a komolyabb sportversenyeken „nemzetközileg” drukkolni a világ különböző részein élő ismerősökkel –a VB-meccsek alatt is jönne-mennek az üzenetek, legalábbis a nagyobb góloknál.

Felszínes kapcsolatokra is szükség van

Sokan azt róják fel az internetnek, hogy a felszínes kapcsolatokat helyezi előtérbe. Ez bizonyos mértékben persze igaz. A legtöbbünknek akár több száz ismerőse is van a Facebookon, lehetetlen, hogy mindegyikükkel szoros, mély barátságot ápoljunk. A szoros kapcsolatokból valójában nincs több, mint az internet megjelenése előtt. Az ilyesfajta barátságot ma is ki kell érdemelni, és ugyanúgy kell ápolni, ahogy korábban. Ebben viszont segít, hogy akár minden nap tudunk egymáshoz szólni, kapcsolódni: ha az egyikünk posztol valamit, a másik válaszol rá, jelezve, hogy „észrevettelek, érdekel, hogy mi van veled”. Persze mindez nem helyettesítheti a személyes kapcsolattartást, a közös kávézásokat, ebédeket, bulikat, a kettőt véletlenül sem szabad egyenrangúnak tekinteni. De azokban a helyzetekben segíthet, amikor az időhiány vagy épp a távolság miatt nehezen tudjuk összehozni a személyes találkát.

Azt hiszem, hasonló a helyzet a lazább kapcsolódásokkal is. A volt iskolai osztálytársak, régi kollégák hogylétéről korábban legfeljebb akkor értesültünk, ha összefutottunk az utcán. Ma akár évtizedes távollét után is felvehetjük velük a kapcsolatot, és szinte minden nap szembesülhetünk az örömeikkel, bánataikkal. Na jó, főleg az örömeikkel, hiszen az emberek szeretik szebbnek-jobbnak mutatni az életüket, mint amilyen az valójában. A trükk annyi, hogy nem kell mindent szó nélkül elhinni – épp, ahogy egy osztálytalálkozón elhangzottakkal kapcsolatban is élnénk az egészséges kétkedés jogával. Viszont nyugodtan és szívből meg lehet dicsérni a gyorsan növő gyerekeket, gratulálni az esküvőhöz, a diplomához, vagy épp a cuki házikedvenchez, ez mindenkinek jól esik. És meg lehet osztani a közösségi oldalon azt is, ha állást vagy bébiszittert keresünk, ha eladó a kocsink, vagy elszökött a kutya – rengeteg példa van arra, hogy a netes közösség segített elsimítani az ilyen ügyeket. Mert bizony a felszínes kapcsolatok erre is jók...

Az óvatosság sem árt

Az eddigi életemben komoly szerepe volt és van annak, hogy a neten nagyon könnyű hasonló érdeklődésű emberekbe botlani – elég hozzá egy fórum vagy egy Facebook-csoport. Számos olyan barátom van, akik Európa, sőt, a világ különböző részein élnek, és aligha lett volna alkalmunk találkozni, ha nincs az a fórum, ahol „összefutottunk”. Így viszont jókat beszélgetünk az internet segítségével, sőt, sokukkal már személyesen is találkoztunk, hiszen szerencsére utazás szempontjából is nagyon kicsi lett a világ az utóbbi évtizedekben. 

Nem tagadom persze, hogy az internetes ismeretségeknek megvannak a maguk veszélyei. Ahogy a való életben, itt sem mindenki megbízható, és nem feltétlenül az, akinek elsőre mutatja magát. Ebben az értelemben mindenképp hasznos dolog az óvatosság, akár saját ismerőseinkről van szó, akár a gyerekekéről – az utóbbiakat nem árt fokozottan szemmel tartani. Jó dolognak tartom azt is, ha az első személyes találkozások nem kettesben zajlanak, hanem mindkét fél kísérővel érkezik – biztos, ami biztos. Érdemes tudni, és a gyerekeinkben is tudatosítani, hogy nem kell olyan társaságban, csoportban benne maradni, ahol mindennapos a bántás, a személyeskedés, a szekálás. Ám azért, mert az éremnek kétségtelenül van sötétebbik oldala is, nem írnám le teljesen azt az oldalt, amelyik tényleg értékes kapcsolatokat tehet hozzá az életünkhöz.