Hányféleképpen tudunk „jelen lenni”?

Az idősebb generációk számára a „való” élet és a valós jelenlét sokszor fontosabb, mint a „virtuális”, ám a mai gyerekeknek és középkorúaknak nincs ilyen éles határ életük egyes területei között. Egyszerre vannak jelen két világban is és mindkettőben helyt kell állniuk. Az online és az offline élet bizonyos részei átfedik egymást és egy ideig párhuzamosan futtathatóak. Ülhetünk otthon és beszélgethetünk a világ két ellentétes pontján élő barátunkkal két chatablakban, felváltva. Ám ha dönteni kell, hogyan válasszuk ki, mire vagy kire figyelünk? Hogyan lehetünk tényleg jelen?

Ülök egy kávézóban, az egyik barátomat várom. Amíg megérkezik, a telefonomat böngészem és üzenetet kapok. SOS, baj van, kérlek beszéljünk most – írja egy másik barátom. Ott ülök percekkel egy találkozó előtt, ahol egymásra figyelve, beszélgetve töltünk majd 1-2 órát, és most segítséget kérnek tőlem online. A digitális világba lépek az offline világból és válaszolok az üzenetre. Pont ekkor érkezik meg az, akire vártam. Üdvözlés közben jelzem, hogy egy másik csatornáé most a figyelmem, és azt is, hogy nemsokára elmagyarázom, miért. Telnek a percek, a chatelésből telefonhívás lesz, majd visszaülök az asztalhoz. Most ismét az offline világban vagyok, másodpercekkel azután, hogy letettem a telefont. Örülök, hogy tudtam segíteni, de zavar hiába voltam „fizikailag jelen”, mégis várni kellett rám. Itt voltam és mégse. Hogyan lehet jól kezelni egy ilyen helyzetet?

A jelenlét nem csak annyi, hogy ott vagyunk

Ha jelen szeretnénk lenni, akkor őszintének kell lennünk a környezetünkkel és önmagunkkal is. Beszélnünk kell a dilemmáinkról, a gondolatainkról és arról is, hogy bármilyen nehéz is a döntés, egyszerre két helyen nem lehetünk jelen. Ha megpróbáljuk, azzal mindkét oldal veszteséget szenved, hiszen fél-figyelmet, fél-jelenlétet és fél-ember kapnak csupán. Ha úgy érzik, hogy nem figyelünk, ők nem annyira fontosak, és „mintha máshol lennénk”, akkor igazuk lesz.

Ugyanez otthon, a családi körben is nap mint nap megtörténhet. A hazahozott munka, a „még egy e-mail” vagy a böngészésbe való belefeledkezés hamar az együtt töltött minőségi idő és figyelem rovására mehet. Mindemellett azt üzenheti a serdülőknek vagy a gyerekeknek, hogy küzdeniük kell a figyelemért, vagy épp „jókor” kell ott lenniük, ha azt szeretnék, hogy rájuk is figyeljenek. Rossz esetben eltanulják és maguk is ugyanezt a hozzáállást kezdik mutatni és ott találhatjuk magunkat egy szobában, ahol mindenki a maga okos eszközét nyomkodja, és a valóságos pár centiméter helyett szakadékok választják el a családtagokat egymástól. 

Mi az igazán fontos?

Mindezt nem szabad összekeverni azzal, amikor a telefon állandóan a kezünkben van, vagy az asztalról kapkodjuk fel minden értesítés és rezgés után. Ott – hacsak tényleg nem fontos hívást, üzenetet, visszajelzést várunk – az egész inkább a FOMO (Fear of missing out – a lemaradástól, kimaradástól való félelem) jelenségről, a figyelem megosztásáról és adott esetben a kapcsolat értékéről vagy az online világ túlzott eluralkodásáról szól.

A jelenlét, a figyelem és az idő a néhány évtizeddel ez előtthöz képest sokkal értékesebbé vált. Más tempóban éljük az életünket és a feldolgozandó információ mennyisége is megnőtt. A kereteink, napjaink és az energiánk azonban továbbra is ugyanúgy végesek. A minőségi kapcsolatok, az együtt töltött idő, a törődés továbbra is életünk alapjait jelentik. Fizikai, lelki és érzelmi szükségleteink jó részét innen kapjuk meg, ezért különösen fontos, hogy tudatossá váljunk életünk ezen területén is, és ezáltal olyan példát adjunk tovább a fiatalabb generációnak, ami őket is segíti majd. Döntésekkel mindannyian találkozunk, de beleszólásunk van abba, milyen kimenetel felé visznek minket – válasszuk egymást, és azokat az értékeket, amik szeretetteli és egymásra figyelő kapcsolatok felé visznek.