Nemrég mutattuk be Matusek M. Zsuzsanna internetbiztonsági oktatót, akivel most arról beszélgetünk, hogy szülőként hogyan tudunk részt venni a gyermekünk digitális világában, hogy tudjuk megérteni és segíteni őt, úgy, hogy kapcsolatunk ne sérüljön.
Gondoljunk vissza egy kicsit a mi gyerek/tinikorunkra. Addig, amíg én például annak idején Hofin vagy Gálvölgyin szórakoztam, ami a tévében, rádióban szólt, addig napjaink gyerekei bloggereken és vloggereken nevetgélnek. Ez „fülhallgatós történet”, nagyon ritka ugyanis, hogy a gyerek kihangosítva nézi ezeket a tartalmakat. Ez viszont bezárja őt. Vagyis mindenkit kizár. A szülő nem is tudja, hogy a gyereke min kacarászik akkorákat, a gyerek pedig vagy elmondja, vagy nem. Ha jó a szülő-gyerek kapcsolat, akkor valószínűleg beavatja a gyerek a szülőt. Ha viszont nem működik jól a kapcsolat, a szülő teljesen ki van zárva a gyerek életéből. Innentől kezdve azt sem látjuk, hogy mi az a humorirány, ami a gyereket érdekli. A humor pedig minden generációban egy nagyon jó kapocs.
Van segítség a digitális gyereknevelésbenLegújabb sorozatunkban különböző internettel és gyerekneveléssel kapcsolatos témákat fogunk körüljárni. Elsőként ismerkedjünk meg Matusek M. Zsuzsanna internetbiztonsági oktatóval, aki munkájáról mesélt nekünk.
Természetesen a kommunikáció. Vegyük egy példát. Ha jó egy szülő-gyerek kapcsolat, akkor az a gyerek állandóan fecseg. Ahogy kinyitja reggel a szemét, nekiáll csacsogni, mondhatjuk, hogy be nem áll a szája. Ha a szülő ezt állandóan lesnitteli, hogy „hagyjál, nem érek rá, más dolgom van, fáj a fejem”, ha állandóan ilyeneket hall a gyerek, akkor leáll, és nem fog többé csacsogni. Vagy ha a gyerek otthon nincs úgy elfogadva, ahogy kellene, és állandóan csak a negatívot látják meg benne a szülők, és ezt kommunikálják, a gyerek önértékelése ezzel sérül – ekkor megint csak nem fogja elmondani a szülőnek, hogy ő most épp hol tart ebben a világban.
Kezdetekben úgy szokott lenni, hogy ha odaengedjük a gyereket játszani a számítógéphez, akkor a gyerek odahív minket, hogy „Nézd, anya! Nézd, apa!” A sikerélményeit szeretné megosztani. Ha erre nem vagyunk nyitottak, akkor egy idő után nem fog többet hívni, és teljesen kizáródunk ebből a világból. Viszont, hogy ha megtartjuk a jó kapcsolatot, akkor, akkor is hívni fog, amikor tinédzser lesz és problémái lesznek.
Valóban létezik a jelenség, ez a lájkfüggőség. A gyerek feltesz egy képet, például egy édibédi nyuszikát vagy cicust, és percenként nézi, hogy hányan lájkolták. Ez egy talmi elégtétel, hiszen tulajdonképpen nem őt magát lájkolják, hanem a nyuszikát – ő pedig mégis úgy éli meg, hogy mivel ő tette fel, ő csinálta, róla szól ez a pozitív visszajelzés. Ezt kell elmagyaráznunk neki, és olyan családi körülményeket kell teremtenünk neki, ahol megkapja a pozitív visszajelzést, ami valóban róla szól.
A sorozat következő részében a fotófeltöltéssel kapcsolatos veszélyekről és megoldásokról beszélgetünk az internetbiztonsági oktatóval.