Ha nem éled át az élményt, hiába fényképezed!

Az emlékek alapvető fontosságú részét képezik az életünknek. Elég, ha beugrik egy történet, egy ismerős illat csapja meg az orrunkat, de a családi fotóalbum is sok órányi beszélgetéssel örvendeztethet meg minket. A digitális technológia szinte bárki számára elérhetővé tette a fotózást, ráadásul attól sem kell félnünk, hogy fényt kap a film. Mivel fényképezőgép minden okostelefonban van, logikus, hogy az emlékek megőrzésére, „jegyzetelésre” vagy fontos dolgok rögzítésére is használjuk eszközeinket.

Nem könnyű konkrét számadatot mondani, de a becslések szerint évente nagyjából százmilliárddal több kép készül és 2018-ban már kb. 1300 milliárd exponálásnál tartottunk. Éppen ezért merült fel az a kérdés, hogy ez a mennyiség és a vizualitás felé eltolódó emlék-készítés vajon milyen hatással van a memóriánkra és az emlékekkel való kapcsolatunkra?

Fontos emlékezni?

Az első kérdés az, amit fel kell tennünk, hogy mennyiben változott meg az életmódunk és az információk elérhetőségének, előhívásának a módja? Gondoljunk bele hány családtagunk vagy barátunk telefonszámát tudjuk fejből, vagy hány verset tudnánk minimális átolvasással felmondani? A telefonban, felhőben vagy az interneten ezek bármikor elérhető adatokká váltak, elég egy keresés és máris megtaláltuk, amire nem emlékszünk. Vagy nem ilyen egyszerű a dolog? 

Érdekes apróság, hogy a gyerekek számára olyan appot fejlesztettek ki az elmúlt években, ami a telefon feloldását egy kóddal engedi csak, a kód pedig az egyik szülő telefonszáma. Ez abban segít, hogy a szülő akkor is elérhető legyen, ha a telefon lemerül, elveszik, vagy elromlik. A telefonszám ott lesz a gyerek memóriájában, tehát tudja, hogyan kérhet segítséget, ha szüksége van rá.

Mi marad meg?

Sokszor úgy érezzük, hogy a nyaraláskor vagy a buliban készült fotók fontosak lesznek, ha évek múlva fel akarunk idézni pillanatokat, élményeket. Azonban egyre több kutatás bizonyítja, hogy az emlékek az elkészített fotók pillanataira fognak főként korlátozódni. Az illatok, beszélgetések és más apró körülmények nem rögzülnek, hiszen a fotó készítése, beállítása és az erre helyeződő fókusz minden mást elnyomott. Belátható, hogy ez akkor válik igazán fontos kérdéssé, ha percenként fotózunk vagy a mennyiséget a minőség rovására alkalmazzuk és több száz képpel érünk haza egy pár órás eseményről is. Az állandó értesítések, a chatelés és a figyelem ide-oda rángatása is hozzáteszi a maga részét, a végeredmény pedig kétséges lesz. Az ilyen módon „feldarabolt” memória a fotókat ugyan jobban eltárolja, de az összélmény és az egységes emlék tekintetében már gyengébben teljesít majd. 

A kognitív kiüresedés jelenségére az elmúlt 3 évben figyeltek fel a kutatók. Ha hajlamosak vagyunk egy feladat megoldásához az internetet használni, akkor később, egyszerű kérdések tekintetében is inkább gyorsan rákeresünk a hiányzó információra, minthogy a memóriánkat erőltetnénk kicsit. Egészen más egy olyan eset, ahol nem rendelkezünk a kellő tudással és úgy keresünk, új tudásra téve szert, mintha a meglévő kicsit homályos vagy „épp nem jut eszembe” helyzetben, a megakadás automatikusan az online keresőmotorok felé viszi az ujjainkat. Nem csak, hogy szokássá válik a keresés a „guglizás”a gondolkodás helyett, de a kutatások arra is kitértek, hogy az okostelefonok jelenléte önmagában már csökkenti a résztvevők szellemi kapacitását és felidézési képességét. 

Éljük át személyesen!

A tudatosság az első lépcsőfok a digitális világhoz való alkalmazkodásban. Az erőfeszítések és a szellemi izmaink karban tartása pedig abban segít, hogy akkor se kerüljünk bajba, ha nem elérhető a telefonos segítség vagy azonnali választ várnak tőlünk. Példamutatás is ez egyben. Sokkal hasznosabb, hogyha beszélgetéssel, rávezetéssel válaszolunk a gyerekek kérdései, és nem bízzuk ezt egy online keresőmotorra. A családi események, kirándulások, utazások vagy az érdekes pillanatok megőrzése természetes, azonban a jelenlétünk értékesebb annál, minthogy még 10 fotó készüljön a tortáról vagy a szobában játszó gyerekekről. A neves fotográfus Gulyás Miklós mondta egy előadásán, hogy lefotózni bármit le lehet, de fontos feltennünk a kérdést, hogy mit érdemes?

A fotó és emlékdömping helyett gyűjtsünk élményeket, történeteket. Egy jó beszélgetést, egy felfedezést vagy a kézen fogva kirándulást sokkal jobb lesz úgy előidézni, hogy az emlékeinket, érzéseinket és az ott átélteket meséljük egymásnak az asztalnál és nem 400 fotót pörgetünk át, aminek jó része ugyanazt mutatja valószínűleg. A kamera lencséje helyett egymásra figyeljünk inkább és higgyük el, egy maréknyi fotó is elég lesz, hogy évek múltán visszaidézzük a történteket. És még színesebb is lesz így az emlék, mint a legnagyobb felbontású, tökéletes szűrőkkel és effektekkel ellátott fotók bármelyike.