Kapcsolódó cikkek
Vajon hogyan taníthatjuk meg a gyerekeket arra, hogy ésszerű keretek közé szorítsák a mobileszközök használatát? Hogyan vértezhetjük fel őket a mindennapi helyzetekben is alkalmazható szabályokkal? Jó eséllyel ez is úgy működik, ahogyan a gyereknevelés többi területe: a szigor és a szabályok messze nem olyan hatásosak, mint a példamutatás.
Önkritikára hajlamos szülőként néha úgy érzem, hogy sok területen várunk el olyat a gyerekektől, amit magunk sem biztos, hogy képesek lennénk teljesíteni. Legyünk egészen őszinték: végig tudnánk ülni hatszor-hétszer (nyolcszor) 45 percet pisszenés nélkül, és utána lelkesen készülni a másnapra? Képesek vagyunk késleltetni a vágyainkat, vagy néha belecsúszunk az impulzusvásárlásba? Ha viszont a gyerekünk hasal el néha ezeken a követelményeken, azt máris hajlamosak vagyunk a nevelésünk kudarcaként értékelni.
Valahogy így van ez a technikával is. Egyrészt nincs könnyű dolgunk, hiszen digitális bevándorlókként próbáljuk átadni a megfelelő gyakorlatot azoknak, akik már digitális bennszülöttekként jöttek a világra. Nekünk még mindig nem természetes, hogy a neten mindig minden elérhető, míg ők valószínűleg el sem tudják képzelni, milyen lehetett a világ szélessávú internet, Instagram és GPS nélkül. Ugyanakkor az is természetes, hogy felnőttként jobban látjuk ennek a világnak az árnyoldalát is, mint az, aki eddig csak a jó tulajdonságaival ismerkedett.
A tiltás nem megoldás
Ahogy az életben általában, úgy az ésszerű eszközhasználat terén is úgy érzem, hogy a teljes tiltás aligha vezet eredményre. Először is azért, mert a tiltott gyümölcs mindig édes, tehát aki otthon csak annyit hall a számítógépről és az okostelefonról, hogy rossz és tilos, az az első barátoknál alvós partin fogja szó szerint betegre játszani magát. A másik, ugyancsak ezzel összefüggő szempont az, amit a Screenagers című filmben szereplő egyik tengerentúli tanár is megfogalmazott: ha nem mondjuk el nekik az ésszerű használat szabályait és titkait, csak tiltunk, akkor hogyan várhatjuk el, hogy a felnőttkorba ezeket ismerve lépjenek át?
Szabályok és sokszínűség
Szülőként az a legnehezebb, hogy nem láthatjuk előre, mi lesz a mai döntéseink következménye 20 év múlva, de így, kissé a sötétben tapogatózva a miértekben, a megbeszélésben, a példában és a sokszínűségben hiszek. A miértek alatt elsősorban azt értem, hogy igyekszem mögé nézni, miért szalad el a ló időnként a gyerekkel a számítógépezésben? Azért mert a barátok mind játszhatnak? Azért mert a különböző osztálytársak különböző időpontban vannak a neten, ő pedig mindegyikükkel akar egy kicsit játszani? És bár a gyerekeim még viszonylag kicsik, a saját kamasz koromra (és a tárcsás telefon „szólalj már meg!” fixírozásával töltött órákra) visszagondolva, azt is el tudom képzelni, hogy van olyan kamasz, aki azért nem tud leszakadni a telefonról, mert véletlenül se mulaszthatja el egy bizonyos nagyon fontos valaki aktuális Instagram- vagy Snapchat-posztját.
Ezen a ponton pedig bejöhet a megbeszélés. Szabályok nélkül nem megy, de a szabályokat jobb együtt lefektetni, mint hatalmi szóval megfogalmazni. Azt gondolom, hogyha a gyerek részt vett a keretek kialakításában, akkor a betartásukban is motiváltabb lesz – persze nem érdemes azzal áltatni magunkat, hogy innentől soha nem fogja megszegni őket. És nemcsak a szabályokról érdemes beszélgetni velük, hanem a tágabb összefüggésekről is: például, hogy miért nem posztolunk, küldünk olyan képet, amit nem szívesen mutatnánk meg mindenkinek, miért nem kommentelünk olyat, amiért aztán szégyelljük magunkat, vagy miért nem tudósítunk a vakációról valós időben.
A sokszínűség alatt az élet sokszínűségét értem. Van olyan, hogy fizikailag kell elvinni a gyereket a kütyü közeléből ahhoz, hogy elszakadjon tőle. Egy jó program közepette viszont nekünk is kevésbé jut eszünkbe elővenni a telefont, sőt, akár abban is megegyezhetünk, hogy egy-egy családi eseményre egyáltalán nem viszünk okoseszközt. Akinek széles a látóköre, sportol, kirándul, olvas, moziba jár, kiállításra megy, valószínűleg kevésbé akar majd lecövekelni az élet egyetlen, digitális aspektusánál.
Mi hogyan kezeljük?
Szándékosan hagytam a végére a példamutatás kérdését, hiszen ez a legbonyolultabb mind közül. Különösen azokban a családokban, ahol, mint nálunk is, számítógépen dolgoznak a felnőttek, ebből pedig a gyerekek annyit látnak, hogy anyu-apu napi sok órát ül a gépe mellett. Pedig másként nem megy, nekünk is ki kell alakítani a használat szabályait.
Valószínűleg sokan vitatkoznának velem, de a magam részéről a digitális detoxban sem hiszek. Ugyanazt gondolom róla, mint a szigorú fogyókúrákról: nem alakít ki egészséges szokásokat, így az eredménye sem lesz tartós. Sokkal hasznosabbnak gondolom a „digitális életmódváltást”, vagyis azt, hogy bizonyos kisebb változtatásokat megpróbálunk, hosszú távon is betartani. Ilyen szabály lehet az, hogy este „zárórát” vezetünk be a kütyükkel kapcsolatban – amikor bevezettük, meglepve tapasztaltam, mennyivel ráérősebbek lettek az estéink -, de akár az is, hogy az asztalnál nem kerülhet elő a mobiltelefon, legfeljebb csak nagyon indokolt esetben. Néha nem is a gyerekekkel nehéz ezt betartatni, hanem a családunk és a baráti körünk olyan „csatolt részeivel”, akiknél esetleg nem ugyanezek a szabályok érvényesek. Mindenesetre egy-egy családi összejövetel előtt nem árt tisztázni, mire szerződtünk, miben állapodtunk meg a gyerekeinkkel, és akit lehet, megkérni, hogy legalább most ne akarja felülírni a megállapodásunkat.
Ami pedig a digitális illemszabályokat illeti, a legjobb tanács, amit ez ügyben valaha hallottam, így hangzott: ne vedd elő a mobilodat ott, ahol nem húznál elő a táskádból egy könyvet, hogy elmerülj benne. Vagyis hosszabb várakozás során nem ciki elővenni a közösségi oldalakat, ahogyan egy könyvet is nyugodt szívvel olvasnánk. Azonban nem merülnénk bele egy regénybe a moziban, a színházban, a családi asztalnál, a barátainkkal beszélgetve, esküvőn, templomban, iskolai órán, vezetés, vagy közlekedés közben, és hasonló helyzetekben. Vagyis ilyenkor a mobil sem kifejezetten kívánatos – sem a felnőttek, sem a gyerekek kezében. Ha ezt az egy dolgot sikerül a család minden tagjának szokásává tenni, máris sokat léptünk előre.
