Elmagányosítja a gyereket a Facebook?

Akár tetszik, akár nem, a Facebook még akkor is rengeteg területen van hatással van az életünkre, ha csak ritkán használjuk. A legnagyobb közösségi oldal ráadásul nemcsak a kapcsolatainkat és a kommunikációnk minőségét, de adott esetben még a viselkedésünket is befolyásolhatja.

Megváltozott kommunikáció

A balatoni büfé teraszán négy fiatal ült a mellettünk lévő asztalnál. Volt rajtuk valami furcsa, és kellett egy perc, hogy rájöjjek: nincs a kezükben telefon. Már-már könnyekig hatódtam ezen a retró feelingen, de a közelség miatt a beszélgetésüket is kristálytisztán hallottam. A következő órában csakis a Facebookról volt szó. Hogy ki kit jelölt, ki kit tiltott, ki kinek mit írt. Bevallom, összezavarodtam. Tényleg csak a Facebookról szól az élet, még akkor is, ha épp nem használjuk?

A Digitális Család pszichológusai nálam jóval derűsebben látták a fenti történetet. Ahogy mondták: a virtuális térből kilépve valódi kommunikáció zajlott a fiatalok közt, így nincs ezzel semmi baj. Az már gond lenne, ha csak a Facebookon keresztül kommunikálnának, miközben ezt élőben is megtehetnék.

Tényleg elmagányosít a Facebook?

Az eset mindenesetre jól mutatja, milyen súllyal van jelen az életünkben ez a rengeteg ellentmondást hozó tér. Soha ennyi emberrel nem tudtunk egyszerre kapcsolatot tartani, mint manapság a Facebookon, mégsem lesz tőle több barátunk. Felgyorsítja, ugyanakkor felszínesebbé is teszi a kommunikációt. A kényelme pedig magányosabbá is tehet: a statisztikák szerint a könnyebb kapcsolattartással párhuzamosan a valódi összejövetelek száma nem növekszik. Ma már fél perc megszervezni egy osztálytalálkozót, de miért is mennék el, ha a többiekről a Facebookon épp eleget megtudok naponta-hetente, és ennél mélyebben valójában nem is érdekelnek?

Nyilván az sem mindegy, hogyan vagyok jelen ebben a térben. Ha mélyebb magánbeszélgetésekbe is bonyolódom az ismerőseim egy részével, akkor érezhetem úgy, hogy tényleg kapcsolatban vagyunk. De ha rendszeresen csak lusta lájkokat nyomogatok, híreket olvasok és a többiek kapcsolati státuszát nézegetem passzív üzemmódban, az növelheti a magányosság érzését. A vonatkozó tanulmányok szerint pedig az a jellemzőbb, hogy a facebookos ismerőseinkkel általában nem mélyítjük tovább a kapcsolatot, nem kerülünk közelebb egymáshoz, inkább a kiindulási szintet állandósítjuk.

Ttatty / Shutterstock.com

Amit megfigyelünk, az megváltozik

A Digitális Család pszichológusai igen érdekes esetet meséltek annak kapcsán, hogy miként befolyásolhatja a viselkedést, ha a természetes szociális helyzetek digitális kontextusba kerülnek át.

Adott négy középiskolás lány, akik rendszeresen együtt tanulnak. Videónaplóban rögzítik ezeket a délutánokat, a közben felmerülő gondolataikat, majd a saját zárt FB-csoportjukban a felvételt megosztják egymással – bármikor és bármennyiszer megnézhetik utólag. Alig egy hónap után az egyikük máris arról számol be, hogy ez az egész nagyon eltávolította őket egymástól. A videókat újra és újra lejátszva ugyanis elkezdték kielemezni egymás viselkedését. Ami élőben fel se tűnt, azt utóbb agyonboncolgatták: a visszanézések után sokkal több mindennek tulajdonítottak jelentőséget, belemagyaráztak egymás viselkedésébe dolgokat – ennek következtében élőben is zárkózottabbá váltak egymással szemben. A történetet elmesélő lány úgy érzi, ő azóta is ugyanúgy viselkedik a tanulódélutánokon, mint eddig, a másik három lány viszont már nem látja természetesnek az ő viselkedését, úgy gondolják, szerepet játszik – és persze valószínűleg mindannyian ugyanezt érzik a saját szemszögükből. Vagyis már nem képesek csak úgy benne lenni a helyzetben, mindig mögé gondolnak valamit. Pedig a lányok eredetileg pont azért kezdtek bele ebbe a videós tanulásba, mert úgy gondolták, ezáltal kicsit jobban megismerik egymást…

Az egész csak illúzió

A Facebookkal nincs semmi baj, amíg nem vesszük komolyan. Ha nem hiszem el, hogy az a 823 ember tényleg a barátom. Ha nem hiszem azt, hogy rajtam kívül mindenki boldog, szép, sikeres és havonta jár egzotikus nyaralásokra. Ha nem gondolom úgy, hogy amit ott látok, az fontosabb, mint ami a való életben történik. Ha nem zuhan meredeken az önbecsülésem csak azért, mert egy posztomra vagy jelölésemre nem kapok választ. Mert ha ezeket mégis magunkra vesszük, akkor érdemes nagyon komolyan megkapargatni, hogy milyen hiányt pótol az életünkben – akár felnőttről, akár gyerekről van szó – ez a felület. Ha pedig legközelebb bármiért a Facebookot hibáztatnánk, előbb jusson eszünkbe: a Facebook mi magunk vagyunk.