Digitális detoxikálás: gyere le az internetről!

Valódi függőség-e az internetfüggőség és le lehet-e szokni róla egy táborban? Állítólag igen, bár én inkább a prevencióban hiszek és a heti egy nap netböjtben.

A digitális függőség jelenségével már több éve foglalkoznak az orvosok és a mentálhigiénés szakemberek. Több vizsgálat szerint is ugyanazok az agyi területek aktiválódnak az úgynevezett internetfüggőség esetén, mint a szerhasználóknál, de konszenzus még mindig nincs. A diagnózis nem szerepel a mentális betegségek hosszú listájában, a hivatalosan nem létező rendellenesség kezelésére azonban már többféle módszert is kidolgoztak – vagyis ha nem is betegség, válhat olyanná az állapot, amely közbeavatkozásra sarkallja a környezet, vagy magát a „függőt”. Megoldásként ilyenkor akár egy digitális detoxikáló tábor is szóba jöhet.

Az úgynevezett leszoktató táborokról először (a szerencsejáték-függőséggel valóban eléggé terhelt) Kínából és Dél-Koreából kezdtek szállingózni a meglehetősen elrettentő jelentések. A hírek szerint arrafelé főleg családi kényszer hatására vonulnak el hónapokra a leginkább katonai kiképző- és munkatáborra hasonlító intézményekbe az érintett fiatalok, akiknél sok esetben odáig terjedt a függőség, hogy inkább pelenkát hordtak, nehogy a testi szükségleteik miatt ott kelljen hagyniuk a monitort… Az igencsak megkérdőjelezhető módszerekkel történő „átnevelés” valódi hatékonyságáról nincsenek megbízható adatok, de a nyugati sajtó elektrosokk-terápiáról és halálesetekről is beszámolt a radikális elképzelések alapján működő, engedelmességre és vasfegyelemre építő elvonók kapcsán.

Az amerikai és európai változatok egész más megközelítést alkalmaznak, ráadásul széles skálán. Az Egyesült Államokban léteznek például 2-3 napos, kütyümentes elvonulós táborok, mint például a Camp Grounded vagy a Camp Reset, amelyek nem is hirdetik magukat terápiaként. Az önkéntes résztvevők egyszerűen csak megválnak minden digitális eszközüktől a kapuban, és a következő néhány napot fesztiválos hangulatban, gyermeki játékosságra buzdító közösségi programokkal tölthetik gyönyörű természeti környezetben – zenével, tánccal, sporttal, kézműves foglalkozásokkal; munkáról szó sem eshet. Van, akinek már ebben is akad nehézség, hiszen a legcsodálatosabb naplementét is kénytelenek anélkül végignézni, hogy a látványt megörökíthetnék és egyből tolhatnák fel az Instára.

Kínálatból arra az esetre is többféle akad, ha már komolyabban felmerül a függőség kérdése.

Vannak teljes családoknak kidolgozott programok is, hiszen fontos, hogy a való életbe visszatérve a szülők is tudják, mivel segíthetnek elkerülni gyermekük visszaesését.

Ám a leggyakoribb, hogy az érintett fiatal a hasonló problémákkal küzdő kortársaival táborozik együtt – ez lehet a nomád tábortól kezdve bármilyen tematika, de mindenképpen digitális eszközöktől mentes. Bár a nyugati világban az ilyen táborok önkéntes jelleggel működnek, mégis sok olyan szülő van, aki az utolsó pillanatig nem szól a gyerekének arról, hogy ilyen (egyébként meglehetősen drága és hosszú, több hetes) programra íratta be, tartva a maximális ellenkezéstől.

A jobb táborokban gondosan felépített kérdőív segítségével mérik fel előzetesen, hogy mennyire komoly a helyzet, illetve milyen valódi probléma (depresszió, szorongás) állhat a függőség hátterében. A neten eltöltött órák száma ugyanis még nem bizonyíték semmire, sokkal fontosabb, hogy a vélt függőség valójában mennyire befolyásolja az illető normál életét, családi és baráti kapcsolatait, tanulmányait, munkáját, egészségét. A fiatalok esetében az ilyen táborokban nem csak a kütyümegvonás jelenthet óriási változást (és sokkot) – sokan életükben először töltenek hosszabb időt távol a családjuktól és a városi, kényelmes körülményektől.

Van, ahol nagy részben az alkohol- és drogelvonókra felépített programokra alapozzák a több hetes foglalkoztató- és pszichoterápiát (ilyen például a reSTART programja), van, ahol ez kevésbé nyomatékos rész. Ugyanakkor minden esetben igaz, hogy a „kezelés” során a szociális készségek fejlesztésére, a társas elfoglaltságok erősítésére helyezik a hangsúlyt, mindeközben a csoportos foglalkozások mellett a szakemberek egyénileg is foglalkoznak a gyerekekkel. Ezzel látszólag ellentmondásban – mégis teljesen logikusan – a folyamat során a résztvevőknek az unalommal is meg kell tudniuk barátkozni: akár úgy, hogy a virtuális világhoz képest ingerszegénynek tűnő való életben is megtalálják azt, ami leköti őket, akár úgy, hogy képesek legyenek kütyük nélkül elviselni azt, ha épp nem történik semmi.

A többi függőséghez képest a digitális függőség kezelésének érdekes aspektusa, hogy míg a szerek esetében a teljes leszokás a cél, a digitális világból való teljes kivonulás a 21. században elég életszerűtlen (és hátrányokat is okozhat), így itt az egészséges mérték meghatározását és fenntartását kell kitűzni.

"Megkülönböztetünk kémiai (szerrel összefüggő) és viselkedéses addikciókat (nincs jelen kémiai anyag). A viselkedési addikciókat újabb két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy nyilvánvalóan van vagy nincs igazságügyi következménye a konkrét viselkedésfüggőségnek. Az internetfüggőséget az előbbi kategóriába sorolják (azaz van / lehet igazságügyi következménye), ezért is fontos, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt az internet etikus, kritikus használatára is megtanítsák" – teszik hozzá a Digitális Család pszichológusai.