Az okostelefon fontosabb, mint én?!

Gergő | Olvasási idő: 5 perc

Gergő

Kor: 35 Gyerekek száma: 0
"Meggyőződésem, hogy átmeneti korszakban élünk, ahol a generációk más-más világban nőnek vagy nőttek fel, és mégis ezekből merítve nagyon sokat adhatnak egymásnak. Megtaníthatják egymást a két világ harmonikus összekapcsolására." - Villányi Gergő

Tinik a metrón egymással „beszélgetnek”. Az egyik kezében okostelefon, azt nyomkodja, a másik beszél, gesztikulál a kezével és – féloldalt ül nekem – de bizonyosan az arcával is. Mit lát vagy hall a telefonos fél mindebből? Pár szót, egy-egy félmondatot, esetleg néhány odavetett pillantásnyi időre tekintete a beszélő arcára is odavillan.

Megosztódik a figyelme, egyszerre kommunikál digitálisan, élőben. Vagyis ezt tenné, ha lehetséges lenne. Mert megosztott figyelem létezik, multitasking névvel is használjuk és sokáig a termelékenység, a kreativitás és a jó munkavállaló címkéje volt – majd a kutatások kiderítették, hogy inkább óvakodni kellene tőle.

Fontosabb az okostelefon, mint én?Egyfelől nem tudjuk megosztani a figyelmünket, csakis arra vagyunk képesek, hogy egyik feladatról vagy ingerről a másikra és vissza kapkodjuk – néha szó szerint – a fejünket. Másfelől a töredezett figyelem sem a feldolgozást, sem a megértést nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, rombolja. És a metrón beszélgető fiatalok visszatérve – a  figyelem, a jelenlét és a közös élmény érzését, ajándékát is elveszi. Hatalmas az információs és kommunikációs értékvesztés és az emberi kapcsolatok is sekélyesebbé válnak ez által, hiszen elkapott pillanatokból és szófoszlányokból nem lesz beszélgetés vagy ismerkedés. De akkor mi marad?

Figyelsz te rám?

Egy Forbes cikkben olvastam azt az érdekes gondolatot, hogy míg a 2000-es évek elején az egyik központi kérdés – és sok hirdetés által felkapott mondat – a „Hallasz engem?” volt, mostanra a figyelemért, a töredékmásodpercekért, felvillanó információmorzsákért folyik a harc. A kérdés pedig az lett: „Figyelsz te rám?”. Nem kell messzire menni, ha látni szeretnénk ezt a mindennapokban. Voltunk már olyan családi rendezvényen, ahol az egyik vendég, vagy az ünnepelt a telefonja nyomkodásával vett részt az esemény jó részében? Vagy ahol a képek feltöltése, és az ételek fotózása, az épp megkapott chat üzenetek megnézése, a bejelentkezés előbbre való volt, mint a jelenlevőkkel való beszélgetés?

Még a fantomvibrálás, mint technológiai tünet is megjelent a mindennapokban. A megosztott, közzétett információ viszont önmagában nem gonosz, és a világ végét sem jelzi előre. Mindez egy eszköz, egy kibővített online tartalom és egy összekapcsolásra, kommunikációra alkalmas erő, amit sokféleképpen használhatunk. Ismét csak beleütközünk abba a dilemmába, hogy az eszköz a felhasználón múlik – ő dönti el, mi lesz belőle, miként építi be a mindennapokba, a szürke egyen pillanatokba és az ünnepnapokba is.

Ez lassan norma lehet, megszokjuk. Erre számítunk, és különleges, talán fura lesz az, aki odafigyel. De hogyan máshogy látnánk, hallanánk egymást? A figyelmet el lehet aprózni, de töredékek maradnak csak belőle, hajszálrepedések kezdik ki a kapcsolatainkat. A törődést, a jelenlétet – a meghitt pillanatokat.

Ezekre figyelj

Nem kell világvégét kiáltani, és a generációk eltérő viselkedéseit sem szabad elítélni és rossznak beállítani, hiszen mindannyian a minket körülvevő világ termékei is vagyunk. Emellett pedig minden generáció újít, frissít, vagy épp átdolgoz. És rá kell, hogy jöjjünk, sok lehetőségünk van arra, hogy szoros barátságokat és érdemi kapcsolatokat alakítsunk ki magunk körül. Odafigyeléssel, tudatossággal és egy kis gyakorlással máris sokat tehetünk önmagunkért és a szeretteinkért is:

  • Ne az azonnali ingerek diktálják a közösen töltött idő ritmusát, hanem éppen fordítva.
  • Nem várunk minden pillanatban fontos telefont, üzenetet, ezt jó, ha tudatosítjuk.
  • Az emberi figyelmet, a jelenlétet nem lehet – és nem is szabad – pótlékokra cserélni, mert kapcsolataink bánják végül.
  • Gondoljunk bele, nekünk milyen jól esik, ha figyelnek ránk, meghallgatnak, együttéreznek velünk – mások is ugyanígy vannak ezzel.
  • Tanuljunk meg odafigyelni, fókuszálni, kérdezni és együtt gondolkodni.
  • Az, hogy egymás mellett vagyunk egy légtérben, a saját dolgainkkal foglalkozva, nem együttlét.
  • Időnként küldjük szabadságra az eszközeinket, mégha egy kávézás vagy beszélgetés erejéig is.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai