Az értesítések dicső tündöklése és bukása

Kamaszként lestem a postást, mert nagy levelezéseket folytattam a barátnőimmel. És a postás csak naponta egyszer járt. Nem csengetett, csak bedobta a leveleket és biciklizett tovább. Olykor heteket kellett várnom egy-egy levélre és ezek olyan idők voltak, amikor még telefonunk se volt. Nem csoda, hogy különleges volt minden nap, amikor nem volt üres a postaláda és igazi ünnepnap volt, amikor a nagynéném táviratot küldött szülinapomra.

Csodás kor csodás találmányai

Ilyen gyerekkor után maga volt a csoda a mobiltelefon az azonnali elérhetőséggel és sms küldéssel, majd a jóság fokozódott tovább az okostelefonnal, a közösségi médiával és az ilyen-olyan appokkal. Minden azonnali lett. Ránézek a telefonomra és kis piros számok jelzik, hol várnak új dolgok, értesítések, és bármin dolgozom a gépemen, jobb oldalt felvillannak az e-mail értesítők. Sőt, a Krétával már arra se kell várnom, hogy a fiam hazaérjen az iskolából, azonnal látom a jegyeit. 

Már egy ideje kattogott bennem, hogy túl sok ez a jóból, túl zaklatottak a napjaim, de akkor állt össze igazán a kép, amikor a „Rezeg, villog, csörög – téged hányszor zavar meg feleslegesen a telefonod" cikken dolgoztunk. Nem vártam tovább, letiltottam az e-mail értesítéseket, kikapcsoltam rengeteg értesítést a telefonomon és azóta nem a „kis piros számok” rángatna engem, hanem visszavettem az irányítást az életem felett.

Van olyan ismerősöm, aki nem szánta rá magát ennyire drasztikus lépésre, ő „csak” egy mappába száműzte az összes „idegesítő” appját és ezt a mappát eltüntette a nyitóképernyőről, hogy ne frusztrálják – mint egy sohasem teljesíthető to do lista -az olvasatlan üzenetek és értesítések. Majd ő tudja, hogy mikor akar azzal foglalkozni, mi történt hány lájkot, kommentet, üzenetet kapott.

Nem könnyű kilépni!

Letiltani az értesítéseket a mai világban, amikor alapnak számít, hogy „fontos dolgot akarok mondani, rád írok Facebookon”, nem egyszerű döntés. Főleg úgy nem egyszerű, hogyha az embernek gyerekei vannak. Ám bízom abban, hogyha igazán nagy baj van, akkor telefonálni fog a tanító néni, egyébként pedig nem kell azonnal megtudnom, hogy a gyerekemnek összejött a harmadik leckehiánya és bekapott egy egyest.

Idén a barátaim értesítésein is könnyítettem: titkossá tettem a szülinapomat. A jó hír, hogy ettől nem tűntem el és szülinapi köszöntést is kaptam bőven. Tiltakozó tömeg, amely az értesítést hiányolta volna, azonban nem volt. Senkinek sem hiányzott az az értesítés és jól is van ez így.

Visszafelé sült el…

Értem én, hogy a fejlesztők remek ötletnek találták ezeket a „kis piros számokat”, amelyek aktívabb app használatra ösztönzik a felhasználókat, de nálam (és a környezetemben sokaknál) éppen ellenkező hatást értek el. A túl sokból egyszerűen semmi lett. Nem arra törekszem, hogy több időt szánjak az appokra, hanem hagyom a kezelhetetlen mennyiséget a fenébe és azokra a dolgokra koncentrálok, amelyek igazán fontosak. És működik! Sőt, bevallom azt is, hogy tovább erősít az a tény is, hogy a gyerekeimnek is ezt a példát mutatom.