Tiltás helyett tanítsd biztonságosan netezni a gyereked!

A Vodafone és Logiscool szervezte Nagy Digitális Kaland helyi döntőjét a Városliget melletti Radnóti Miklós Gimnáziumban izgultuk végig: miután a gyerekek megbirkóztak a gépek összeszinkronizálásával, és élesben megkezdődött a verseny, beültünk a Safer Internet Program (SIP) által szervezett internetbiztonsági előadásra.

Az Európai Unió Safer Internet Program Magyarországon a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (116-111, www.kek-vonal.hu), és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt (NISZ) – www.biztonsagosinternet.hu együttműködésével a biztonságosabb internethasználat megismertetését, a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását tűzte ki célul. Továbbá szeretné felhívni a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és megteremteni azok orvoslását, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

Tanítsuk meg úszni

Az ugyanis, ahogy az előadáson is elhangzott, nem működő megoldás, hogy a gyereket eltiltjuk a nettől, és úgy teszünk, mintha a nettel kapcsolatos problémák így nem is érintenének minket: hiszen kilép az ajtón, és minden lépésnél netbe botlik, a barátok telefonján vagy ipadjén, az iskolában, könyvtárban, de még a gyorsétteremben is. Okosabb megtanítani őket úszni, mint eltiltani a víztől.

A gyerekek ráadásul sokkal jobban kiismerik magukat a digitális világban, mint a szüleik: ezért nem használnak a szigorú, megmagyarázhatatlan tiltások, viszont az átgondolt, nyílt kommunikáció és a problémák közös megbeszélése annál inkább, tudtuk meg az előadás alatt.

Netes ismeretség biztonságosan

Ezek a szabályokat ráadásul nekünk magunknak is érdemes betartani. Ilyenek például a netes ismerkedés szabályai: a gyerekek sokszor örülnek, ha netes közösségekben új barátra lelnek, az viszont már közhely, hogy sosem tudhatjuk, az van-e egy felhasználónév mögött, akinek állítja magát. Érdemes tehát a következőket betartani:

  • egészséges bizalmatlansággal kezelni az állításokat, kérdéseket (főleg kéréseket, pl. személyes adatok, stb.)
  • nyilvános téren találkozni, pl. plázában, ahol vannak kamerák és biztonsági őrök
  • sosem szabad egyedül menni

Szülői felelősségünk az, hogy olyan bizalmi légkört alakítsunk ki a gyerekekkel, hogy elmondják, ha valakivel online barátkoznak, és nekik ez fontos. Ha elhajtjuk, vagy nem vesszük komolyan őket, egy idő után nem akarják majd megosztani a titkaikat. Különösen fontos – emelte ki az előadó –, hogy megértessük a gyerekekkel: ha valaki azt kéri tőle, hogy tartsa titokban a barátságukat, csetelésüket, az szinte biztos, hogy rosszban sántikál. És nem azért, mert nem lehetnek előttünk titkai – hanem mert ez a csalók első számú ismérve. Ha például egy kiskorút megkeres egy modellügynökség, akkor az első lépések között lesz az, hogy felveszik a kapcsolatot a szülővel. Ha a gyereket keresik meg azzal, hogy fényképeket készítenének róla, és a szülőt ki akarják zárni ebből a döntésből – az rögtön gyanús kell hogy legyen, még a gyerek számára is.

Szabályok kellenek

Ettől függetlenül a gyerekek internethasználatát kell és érdemes szabályozni, tért ki rá az előadó. Tapasztalatai alapján a gyerekek többségének sem idő, se térbeli korlátot nem szabnak a szülei, ráadásul az internethasználat közben jobbára egyedül vannak. Érdemes a netezést olyan közösségi térben engedélyezni ahol rálátunk arra, mit csinál a gyerek, és érdemes neki korlátot szabni, már csak a nyugodt alvás miatt is. Fontos, hogy beszéljünk a gyerekekkel arról, amit a neten láttak, hallottak, kattintottak: könnyen futhatnak olyan tartalomba, ami szinte traumatizálja őket.

Szűrőprogramok

Hogyan lehet ezek ellen védekezni? – tette fel a kérdést egy édesanya. Természetesen léteznek szűrőprogramok minden szolgáltatónál, de tudni kell, hogy ez nem véd meg automatikusan, hiszen  előfordul, hogy a legártatlanabb keresőszó alatt felnőtt tartalom lapul. Ami pótolhatatlan: a szülői kontroll. Egy édesapa felvetésére – hogy használjunk-e kémprogramokat, vagy billentyűzetfigyelő programokat, az előadó leszögezte: ezzel is sokat tehetünk a biztonságunkért, de csak a gyerek beleegyezésével történhet. Ha titokban csináljuk, akkor a gyerek bizalma fog megrendülni bennünk, és ha tényleg bajba kerül, akkor nem a szülőhöz fog fordulni.

Fotók a neten

A gyerekek személyiségi jogait a fotók feltöltésénél is figyelembe kell vennünk – mutatott rá a saferinternet.hu szakértője. Sokszor maguk a szülők azok, akik olyan fotókat töltenek fel a gyermekükről, amivel tálcán kínálják a neten vadászó ragadozóknak.

Figyeljünk oda arra, hogy minél kevesebbet osszunk meg az interneten, és ellenőrizzük a biztonsági beállításokat: ugyanerre pedig kérjük meg a gyerekeket is. A gyerekek elvileg nem regisztrálhatnának a Facebookra 13 év alatt, ezt a korhatárt érdemes betartani. Kérjük meg őket arra, hogy mielőtt egy fotót feltöltenek, beszéljék meg velünk, illetve

  • ne legyen intim testrészük, és
  • ne legyen fehérneműjük látható
  • és ne legyenek olyan helyzetben, ami később visszaélésre ad okot.

Amikor büntetőjogi kategória

Az előadás során kitért a sexting és bullying jelenségére is. A kettő nagyon sokszor összekapcsolódik: a gyerekek megbíznak aktuális kapcsolatukban, úgy küldik el magukról az intim képeket, majd szakítás után bosszúpornó áldozatai lesznek. A www.saferinternet.hu oldalon mind a szülők, mind a gyerekek, szakemberek segítségére találhatnak, ha internetes visszaélés történt.

Ezért inkább előre érdemes tudatosítani a gyerekekben, mit vállalnak egy-egy személyesebb képpel. A SIP helpline, vagyis segítő vonalát a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a 116-111-es telefonszámon, e-mailben és chaten anonim formában működteti. A hozzájuk forduló gyerekek és az értük aggódó felnőttek szakemberek aktív meghallgatására és segítő beszélgetésre számíthatnak a vonal túlsó végén.

Akinek kéne, az nem megy el

A Safer Internet Program ingyenesen biztosítja az érzékenyítő, felvilágosító előadásokat iskolák, táborok, szülői és szakértői közösségek számára: érdemes igénybe venni a segítségüket, mert az internet amilyen határtalan lehetőségeket hordoz magában, olyan veszélyes is tud lenni – főleg a legkisebbek, legvédtelenebbek számára. További információ: [email protected]

A cikk következő részében beszámolunk a Nagy Digitális Kaland hátteréről, és elmeséljük, hogyan érezték magukat a gyerekek és a szülők a verseny során.

Hasonló cikkekhez kattints az alábbi témákra:

5-9 9-15 biztonság gyereknevelés internet iskola netezés szülő tanulás

Ha szeretnél hozzászólni, először ,
vagy ha még nem regisztráltál, kattints ide.

Facebook oldalunk

Lájkold, hogy képben légy legújabb cikkeinkkel!

Legújabb cikk

Működőképes készülékeink is a szemétben végzik?

Néhány ötlet arra, mit kezdj a használható, régi kütyüiddel.

Hírlevél feliratkozás

Értesülj elsőként legfrissebb tartalmainkról!

YouTube csatornánk

Ha tetszenek a videóink, iratkozz fel!

Kapcsolódó cikkek

Indul a Digitális Család és a Logiscool Nagy Digitális Kalandja!

Digitális fejtörők és számos izgalmas logikai feladat várja a jelentkezőket.

Mit csináljon a szülő, amíg a gyereke a Nagy Digitális Kalandon versenyez?

Kerülj képbe, hogyan lehetsz gyereked egyenrangú partnere és kalauza a digitális világban! 10 helyszínen ingyenes internetbiztonsági előadást szervezünk!

Gyorsabb vagy, mint a gyereked? A gép nem hazudik!

Családi sportverseny (mások és a) monitorok előtt.