Elveszett a telefonom, oda a fél életem!

Nagy nap ez a mai, az éves szokásos „iskolanapi” rendezvényen mindkét gyerekem szólószerepet kapott! Mivel már csak egy évig járnak közös intézménybe, nyilván egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz ez, mit is csinál a 21. századi szülő: csőre töltött fényképezővel, kamerával, mobillal várja a nagy produkciót a színpadon, hiába tudja, hogy minden évben profi felvétel is készül az egészről.

Villanyt leoltják, indul a műsor: az egyik gyerek pont bemondó, máris előveszek valamilyen gépet pár jó fotó erejéig. Váltogatom is őket, az egyik sötétebb fényviszonyok közt jobb, a másik részletgazdagabb videót csinál, harmadik csak azért nincs, mert nem fért a táskába. Az épp nem használt masinát csak úgy lazán ejtem az ölembe, hiszen legkésőbb tíz perc múlva újra előveszem. A műsor gördülékeny, a taps lelkes, a tanárok évi rendes táncos produkciójánál már tombol a közönség, állva tapsolnak-visítanak, hol is vannak az én gyerekeim, finálé után indulok megkeresni őket, lelkesen élvezik a sikert.

Hazaérve végignézek az ünneplőbe öltözött társaságon, várj, lekaplak benneteket, különleges világnap, apátok is szépen kiöltözve, mindenki mosolyog, hova is tett… hova is… jesszus!

Hol a mobil? Hé, HOL A MOBIL?

Hívjál föl lécci, akkor rájövök. Nem csöng semmi sehol a lakásban, kirohanok a kocsihoz, szokott néha suttyomban autóülésre meg alá csúszni a betyár. Ott sincs.

Jeges frász vonul végig rajtam, céges telefon, rajta a még le se mentett, céges utazás képei a repülőből fényképezett csodás tájakkal, a múltkori családi összejövetelen készült videó, a húsvéti locsolóvers a Kicsitől meg a… azon kapom magam, hogy nem is azon tűnődöm, miből veszek meg egy ilyen szintű telefont, vagy van-e valami céges szupertitkos adat rajta (nincs egyébként, de a levelezésünket el lehet érni vele) hanem hogy meddig van mentés a nemrég készült képekből-videókból. Hogy pótolom a telefonszámokat, hogy is kell letiltani távolról az egészet…

Nem sokat gondolkodom, kocsiba pattanok, irány a művelődési ház, szerencsére még nyitva, bár sokat mondok, ha hárman kóvályognak benne félórával távozásunk után. A recepciós hölgy a fejét rázza, igen, találtak telefont ma este, köztük egy méregdrága iPhone-t, nem győzött hálálkodni a tulajdonosa,  ja, volt még ez… orrom alá dug egy gombos nagyi-Nokiát, nem, nem ez volt. Amúgy fel tudom hívni a másikról, benne az arcom mása, tudom a PIN-kódot, bizonyítandó, melyik az enyém. De még most nézném meg, hátha nem vették észre, le van halkítva és rejtőszínű fekete.

Már bezárták a termet, jöjjek holnap, higgyem el, becsületesek itt a takarítók, bizonyításképp elém tol még négy(!!!) darab telefont, ezt az elmúlt két hónapban találtuk és nem jön értük senki.

Ne vicceljen már, benne a fél életem, ráadásul céges… Elképzelem a főnök arcát, amint lejelentem, hogy a féléves A3-nak annyi, de fejben még mindig ott tartok, hogy a videó, a Kicsi versével, amit a nagymamának akartam mutatni jövő héten…

Nézze, a gondnok már elment, de telefonálok neki, hátha még közel van.

„Zoli, itt egy hölgy, mindenáron most nézné, mert a város túlvégén dolgozik, céges a telefonja, tud mindent, hol ült, mit keres… Nagyon elmentél már?”

Előcsoszog Zoli, az operarajongó gondnok, együtt felmegyünk, a harmadik sor közepén ültünk, és a mázsás kő legördül: ott kucorog a földön a fekete A3, nem kellett a kutyának se, ha szerencsém van, eléggé a szék alá esett ahhoz, hogy ne is tapossák meg a kifelé nyomakodók.

Megnyugodva kinyitom, nem, nem lépett rá senki, ott lapulnak a fontos képek-videók, meg is csörren a kezemben, életem párja próbálkozik optimistán, megleltem-e már a becses tárgyat. Kifelé már az Erkel Színház előadásait vitatjuk meg Zolival, aki kórusban is énekelt sokáig, akárcsak én.

Két nap múlva szakadó esőben indulok két doboz csokival a művház felé, hogy kinyitották a termet, hogy minden ott ragadt esernyőt-mobilt-kiskabátot becsülettel összeszedtek (állítólag egész szatyornyit adtak át az iskola igazgatójának mindazon cuccokból, amit aznap este a nézőtéren és az öltőzőben hagyott a nagyérdemű), utána pedig megígérem magamnak, ma este isten bizony lementem az összes becses képet és telefonszámot. Mert a kisördög nem alszik, már másodjára szolgáltatják vissza becsületes megtalálók a készüléket (gyerekruhaboltban csaptam a pultra tavaly nyáron egyszer), és ha valahogy ki is nyögöm az új telefon árát, azt nem tudom pótolni, amire a recepciós hölgynek mondtam: fontos, benne a fél életem.

Te mit sajnálnál legjobban, ha elveszne a telefonod?

Hasonló cikkekhez kattints az alábbi témákra:

0-5 5-9 9-15 mobiltelefon szülő

Ha szeretnél hozzászólni, először ,
vagy ha még nem regisztráltál, kattints ide.

Facebook oldalunk

Lájkold, hogy képben légy legújabb cikkeinkkel!

Legújabb cikk

Itt a tanulást, tanítást segítő alkalmazás-gyűjtemény

Digitális tanulást-oktatást segítő alkalmazások egy helyen.

Hírlevél feliratkozás

Értesülj elsőként legfrissebb tartalmainkról!

YouTube csatornánk

Ha tetszenek a videóink, iratkozz fel!

Kapcsolódó cikkek

Botika szuahéli nyelvre állította apa telefonját

Vicces vagy kínos szituációkba hozhat a gyereked, ha a digitális eszközöket nyomkodja.

13 dolog, amiben megváltozott az okostelefonommal való kapcsolatom, mióta gyerekem van

Valljuk be, mi is bele vagyunk szerelmesedve a kütyüjeinkbe!

10 szabály okostelefonozáshoz – nem csak gyerekeknek

Így illik viselkedni, ha mobil van a kezedben.