Digitális detoxikálás: gyere le az internetről!

Emma | Olvasási idő: 6 perc

Emma

Kor: 41 Gyerekek száma: 2
"Tudok lekvárt főzni, betont keverni, horgolni és birkát nyírni – ezeket és sok más hasznos dolgot már mind az internetről tanultam, egy nagyvárosoktól távol eső kis faluban, ahová néhány éve költöztünk. Itt kezdett feltűnni igazán, hogy bár az emberek mindenhol használják a netet, a legtöbben valójában nem tudják, mi mindenre használható." (tovább…)

Valódi függőség-e az internetfüggőség és le lehet-e szokni róla egy táborban? Állítólag igen, bár én inkább a prevencióban hiszek és a heti egy nap netböjtben.

A digitális függőség jelenségével már több éve foglalkoznak az orvosok és a mentálhigiénés szakemberek. Több vizsgálat szerint is ugyanazok az agyi területek aktiválódnak az úgynevezett internetfüggőség esetén, mint a szerhasználóknál, de konszenzus még mindig nincs. A diagnózis nem szerepel a mentális betegségek hosszú listájában, a hivatalosan nem létező rendellenesség kezelésére azonban már többféle módszert is kidolgoztak – vagyis ha nem is betegség, válhat olyanná az állapot, amely közbeavatkozásra sarkallja a környezet, vagy magát a „függőt”. Megoldásként ilyenkor akár egy digitális detoxikáló tábor is szóba jöhet.

Az úgynevezett leszoktató táborokról először (a szerencsejáték-függőséggel valóban eléggé terhelt) Kínából és Dél-Koreából kezdtek szállingózni a meglehetősen elrettentő jelentések. A hírek szerint arrafelé főleg családi kényszer hatására vonulnak el hónapokra a leginkább katonai kiképző- és munkatáborra hasonlító intézményekbe az érintett fiatalok, akiknél sok esetben odáig terjedt a függőség, hogy inkább pelenkát hordtak, nehogy a testi szükségleteik miatt ott kelljen hagyniuk a monitort… Az igencsak megkérdőjelezhető módszerekkel történő „átnevelés” valódi hatékonyságáról nincsenek megbízható adatok, de a nyugati sajtó elektrosokk-terápiáról és halálesetekről is beszámolt a radikális elképzelések alapján működő, engedelmességre és vasfegyelemre építő elvonók kapcsán.

Az amerikai és európai változatok egész más megközelítést alkalmaznak, ráadásul széles skálán. Az Egyesült Államokban léteznek például 2-3 napos, kütyümentes elvonulós táborok, mint például a Camp Grounded vagy a Camp Reset, amelyek nem is hirdetik magukat terápiaként. Az önkéntes résztvevők egyszerűen csak megválnak minden digitális eszközüktől a kapuban, és a következő néhány napot fesztiválos hangulatban, gyermeki játékosságra buzdító közösségi programokkal tölthetik gyönyörű természeti környezetben – zenével, tánccal, sporttal, kézműves foglalkozásokkal; munkáról szó sem eshet. Van, akinek már ebben is akad nehézség, hiszen a legcsodálatosabb naplementét is kénytelenek anélkül végignézni, hogy a látványt megörökíthetnék és egyből tolhatnák fel az Instára.

Kínálatból arra az esetre is többféle akad, ha már komolyabban felmerül a függőség kérdése.

Vannak teljes családoknak kidolgozott programok is, hiszen fontos, hogy a való életbe visszatérve a szülők is tudják, mivel segíthetnek elkerülni gyermekük visszaesését.

Ám a leggyakoribb, hogy az érintett fiatal a hasonló problémákkal küzdő kortársaival táborozik együtt – ez lehet a nomád tábortól kezdve bármilyen tematika, de mindenképpen digitális eszközöktől mentes. Bár a nyugati világban az ilyen táborok önkéntes jelleggel működnek, mégis sok olyan szülő van, aki az utolsó pillanatig nem szól a gyerekének arról, hogy ilyen (egyébként meglehetősen drága és hosszú, több hetes) programra íratta be, tartva a maximális ellenkezéstől.

A jobb táborokban gondosan felépített kérdőív segítségével mérik fel előzetesen, hogy mennyire komoly a helyzet, illetve milyen valódi probléma (depresszió, szorongás) állhat a függőség hátterében. A neten eltöltött órák száma ugyanis még nem bizonyíték semmire, sokkal fontosabb, hogy a vélt függőség valójában mennyire befolyásolja az illető normál életét, családi és baráti kapcsolatait, tanulmányait, munkáját, egészségét. A fiatalok esetében az ilyen táborokban nem csak a kütyümegvonás jelenthet óriási változást (és sokkot) – sokan életükben először töltenek hosszabb időt távol a családjuktól és a városi, kényelmes körülményektől.

Van, ahol nagy részben az alkohol- és drogelvonókra felépített programokra alapozzák a több hetes foglalkoztató- és pszichoterápiát (ilyen például a reSTART programja), van, ahol ez kevésbé nyomatékos rész. Ugyanakkor minden esetben igaz, hogy a „kezelés” során a szociális készségek fejlesztésére, a társas elfoglaltságok erősítésére helyezik a hangsúlyt, mindeközben a csoportos foglalkozások mellett a szakemberek egyénileg is foglalkoznak a gyerekekkel. Ezzel látszólag ellentmondásban – mégis teljesen logikusan – a folyamat során a résztvevőknek az unalommal is meg kell tudniuk barátkozni: akár úgy, hogy a virtuális világhoz képest ingerszegénynek tűnő való életben is megtalálják azt, ami leköti őket, akár úgy, hogy képesek legyenek kütyük nélkül elviselni azt, ha épp nem történik semmi.

A többi függőséghez képest a digitális függőség kezelésének érdekes aspektusa, hogy míg a szerek esetében a teljes leszokás a cél, a digitális világból való teljes kivonulás a 21. században elég életszerűtlen (és hátrányokat is okozhat), így itt az egészséges mérték meghatározását és fenntartását kell kitűzni.

“Megkülönböztetünk kémiai (szerrel összefüggő) és viselkedéses addikciókat (nincs jelen kémiai anyag). A viselkedési addikciókat újabb két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy nyilvánvalóan van vagy nincs igazságügyi következménye a konkrét viselkedésfüggőségnek. Az internetfüggőséget az előbbi kategóriába sorolják (azaz van / lehet igazságügyi következménye), ezért is fontos, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt az internet etikus, kritikus használatára is megtanítsák” – teszik hozzá a Digitális Család pszichológusai.

Olvass további cikkeket hasonló témában.

A szerző további írásai